Az Életünk végéig főhőse Sepi, aki már túl van élete delén, és egy váláson, akinek egészségügyi problémái vannak, és a lányával való kapcsolata korántsem fényes, akinek sok testvére van, és a velük való kapcsolata is nagyon hullámzó, akinek meghal az édesanyja, és ez szörnyen megviseli, aki újra szerelmes lesz, és közben könyveket ír, akit a regény végére valamennyire megismerünk, de igazából végig kiismerhetetlen marad. Egy férfi, aki megosztja velünk a gondolatait, de az érzelmeit már kevésbé, mégis rengeteg szenvedély lapul a sorok között. Ahogy szerre megismerjük a testvéreit, és azok családját, ahogy kibontakozik előttünk a szüleivel való viszonya, újra ráébredünk, hogy
minden családban vannak elhallgatások, ki nem mondott gondolatok, ki nem fejezett érzelmek, és ez gondolatébresztőként hat a saját életünkre.
Ezért szeretem annyira a kortárs irodalmat, mert egyre több ilyen elgondolkodtató, önreflexióra késztető mű születik, ami segít megismerni és felismerni az emberi kapcsolatok mibenlétét, rávilágít azokra a problémákra, amelyekkel saját magunk is nap mint nap szembesülünk.
Sepi nehezen viseli édesanyja halálát, hiszen elvesztette a számára kedvesebb szülőjét, az édesapjával pedig nem ért szót, érzelmileg távol állnak egymástól, és közeledésre nem látszik remény. Ő maga is különös figura, időnként nagyon odaadó, segítőkész és elkötelezett a családja iránt, de általában véve kívül áll, sőt, intellektuálisan talán felette is a testvéreinek, ami számos konfliktus forrása lesz.
A regény témája súlyos, és a kiterjedt családi szálakat sem egyszerű számon tartani, stílusából adódóan azonban könnyen olvasható, kicsit sem nehézkes, lendülete pedig magával sodor az első mondatoktól kezdve. Nem a könnyű nyári olvasmányok kategóriájába tartozik ez a remekmű, mégis szeretettel ajánlom akár most is olvasásra, mert megéri kézbe venni és időt szánni rá.
Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Utazás a lélek mélységes bugyraiba – Elena Ferrante: Nő a sötétben
Vannak olyan pillanatok egy történet olvasása közben, amikor megáll az idő, megszűnik a külvilág, amikor annyira benne vagyunk abban a teremtett világban, amit olvasunk, hogy fizikailag érzékeljük a megjelenített tárgyakat, illatokat, ízeket, halljuk a természet vagy az emberek hangját, és ezek az érzések még sokáig velünk maradnak.
