Veszettül nehéz fiatal felnőttként jó döntést hozni: a szerencsésebbeknél már a középiskolai évek során kikristályosodik a hogyan tovább, de van, aki csak vaktában választ. „Az az igazság, hogy nem vagyok egészen biztos, hogy jól választok. Mérnöki szak mellett döntöttem, mert reál-profilú osztályban végeztem, és az IT nálam nem pálya. Abban reménykedek, hogy az egyetem végére rájövök, hogy mit is lehet majd kezdeni ezzel a végzettséggel” – dobja be Esz. Habár az érettségi tűnhet a magasugrásnak – az erre való felkészülést erőltetik a szülők is – a pályaválasztás a kemény dió, mondják a fiatalok, akikkel a témáról beszélünk. Elméleti középiskolából pedig „illik” egyetemre menni, más opcióról hallani sem akarnak a szülők vagy a tanárok.
Életérzés, nem csak a továbbtanulás
„Testközelből tapasztaltam meg az orvosi pálya szépségét és árnyoldalát, még van egy évem az érettségiig, de már most tudom, hogy nem akarok orvos lenni. És tanár sem. Viszont egyetemre biztosan megyek. Kolozsvárra. Az egyszerűen kihagyhatatlan” – osztja meg Ká. A székelyföldi-, erdélyi fiatalok számára ugyanis Kolozsvár már-már nem is helység, hanem életérzés: kihagyhatatlan, megismételhetetlen, kötelező. „Teljesen megértem, hogy sokan Kolozsvár mellett döntenek, holott az ország más városaiban is vannak jó egyetemek. Nekünk, udvarhelyieknek például szinte kötelező a KMDSZ Diáknapokon az udvarhelyiek alkotta csapatokban versenyezni. De az elhíresült kocsmákat is ki kell próbálni. És úgy az igazi, ha mindezt egyetemistaként teszed” – hangoztatja Dé.
Té két egyetemre is jelentkezett, mindkettő külföldi. „Valójában az egyik Magyarországon van, de az már szinte nem is számít külföldnek. Pesten például annyi erdélyi fiatal él, hogy szinte otthon érezheted magad. Az oktatás pedig sokkal magasabb szintű. És nem kell a román, nekem ez egy nagyon fontos szempont volt” – sorolja. A külföldi egyetemek esetében viszont a felvételik sokkal korábban vannak, mint a romániai érettségi. „Van, aki évet hagy ki, hogy a következő tavasszal felvételizzen, hiszen ez tűnik egyszerűbbnek. Magyarországon például – ha előre tervezel – emelt szintű érettségi vizsgát tehetsz le a felvételire kért szakokból, azonban vannak olyan szakok is, amelyeket itthon egyszerűen nem találsz meg, akkor meg nincsen más opciód” – avat be Esz. Budapest mellett Pécs és Debrecen a legnépszerűbb célpontok, derül ki a beszélgetésünkből.
Tudatos választás – sokszor nincs rá lehetőség
Nem feltétlenül az egyetem, hanem a szak kiválasztása okozza a legtöbb fejtörést. Dömping van: minden évben újabb és újabb szakok jelennek meg a hazai és külföldi karokon, sokszor a rövid leírásokból nem tudni, pontosan mit is takar a képzés. A pályaorientáció meg olyannyira hiánycikk a hazai oktatásban, hogy a már ismert szakok kapcsán is sokszor homály van a fejekben. A fiatalok szerint legnagyobb hasznukra az válna, ha az adott kar, szak egyetemi hallgatói beszélnének a tapasztalataikról: milyennek képzelték és milyen valójában az egyetem? Illetve mihez kezdenek majd a tanulmányaik befejeztével?
A gyógyír minden dilemmára: gap-year?
Az (élet)tapasztalásnak egyébként egyik legjobb módja a kihagyott év lenne az egyetem előtt – sok nyugati országban már szinte bevett szokás –, nálunk a konzervatívabb szülők azonban hallani sem akarnak ilyesmiről. Úgy járja, hogy a középiskola után egyetemre kell menni, hogy mielőbb „szakma legyen az ember kezében”, kereső, hasznos tagja lehessen a társadalomnak.
Ká ezzel szemben kihagy egy évet az egyetem előtt: egyszerűen nem tudott dönteni a hogyan továbbról. „Nem arról van szó, hogy nem vagyok elég jó semmiből sem. Van néhány tárgy, ami érdekel, de egyikre sem tudnám azt mondani, hogy egész életemben foglalkoznék ezzel vagy azzal. Ami viszont izgat, abban már kevésbé vagyok jó, nem eléggé ahhoz, hogy sikerüljön a felvételim. Így aztán kihagyok egy évet, magánórákat veszek, és közben valami munkát is vállalok itthon” – meséli. Őszinte meglepetésemre elmondja: a szülei rögtön értették és elfogadták a helyzetét. „Tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb családban ez nem ment volna ilyen könnyen. De az is tuti, hogy rengeteg olyan ismerősöm van, aki hasonló cipőben járt, és a szülők nyomására mégis egyetemre ment. Nem omlott össze az életük ettől, vagy ilyesmi. Van, aki így is megtalálta az útját. De a legtöbben még mindig nem biztosak, hogy miért is mentek egyetemre” – teszi hozzá.
S mi van, ha nem?
És felsőfokú végzettség nélkül? Ha tudatosan döntünk egy szakma- és nem az egyetem mellett? Van, akinek nincsen más választása – de sokaknál a döntés tudatos. „Lányként, ha például van egy kis kézügyességed, egészen jól meg lehet élni a szépészetből is. Kemény meló, persze, de nem mindenki akar egyetemista lenni. Jó lenne ezt is elfogadni” – summáz a felvetésemre Té.
Az elmúlt hónapokban megmártózhattam abban, amit a Z-generáció megél. Munkámból kifolyólag naponta találkozom középiskolás fiatalokkal, hetente több mint ötvennel, és az oldott, kötetlen környezet is hordozza, hogy sokat és nyíltan beszélgetünk. Mindenről.
Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Diákmunka nem cselédsors: Pénzért dolgozni? Azért nem éri meg!
Az erdélyi- és főként a székelyföldi munkaadók zöme rosszul értelmezi a diákmunka fogalmát – summázzuk magunkban fiatalokkal folytatott beszélgetések sora után. Sokan dolgoznának, de méltó bánásmódot is elvárnak a fizetség mellett: a vállalati kultúrában nálunk még gyakran fehér holló.
