A romániai magyar sportolók a második világháborút követően váltak „láthatóbbá”, amikor a román kommunisták is – szovjet mintára – a sport révén igyekeztek bizonyítani az Európa közép-keleti részén meghonosított új világ magasabb rendűségét. Mindjárt az elsők között jelent meg és vált hamarosan zászlóvivővé Balázs Jolán. A kivételes adottságokkal megáldott lány 1936-ban született Temesváron, 1949-ben kezdte el magasugró pályafutását, 1956-ban állította fel első világrekordját, 175 centiméteres ugrással. Tíz éven át uralta a nemzetközi versenyeket, 1957 és 1967 között 140 viadalt nyert, 14 alkalommal javította meg a magasugrás női világrekordját (174-ről centiről 191-re emelve), négy alkalommal ért el fedett pályás világrekordot.
Szülővárosában már a második világháborút követő években pezsegni kezdett az atlétikai élet, abban az időben a román válogatott tagjainak jelentős része származott a bánsági nagyvárosból. Balázs Jolit a házukban élő ötpróbabajnok, Luisa Ernst vitte le először az atlétikai pályára. A legenda szerint ezt megelőzően Luisa a férjével, Eugen Lupșa sprinterrel együtt egy filmfelvétellel „fertőzte meg” Jolit, megmutatva neki az 1936-os, berlini olimpiáról készült dokumentumfilmet, az alig tizenéves kislányt pedig lenyűgözte az amerikai távolugró, Jesse Owens teljesítménye. Egy csapásra megtetszett neki az atlétika, olyannyira, hogy ugrálni kezdett az udvaron, két fa közé kifeszített spárga fölött. Ezt látva vitte el Ernst az Electrica-stadionba, ahol Joli mindjárt Románia több bajnokának társaságában edzhetett, ott ismerkedett meg Sőtér Jánossal is, aki előbb az edzője, majd a férje lett.
A kudarchoz bizonyára az is hozzájárult, hogy három héten át magányosan, edző nélkül lézengett az olimpia helyszínén. A román hatóságok ugyanis nem engedték ki a férjét, attól tartva, hogy mindketten kint maradnak, miután Sőtér János bátyja Perth-ben élt. Négy évvel később, a római olimpiai játékokon azonban Joli már 14 centivel ugrott nagyobbat, mint a második helyezett lengyel Jaroslawa Jozwiakowska. De pályafutása első olimpiai aranyának is meglehetősen viharos „előélete” volt: Rómába sem akarták kiengedni Balázs Jolán edzőjét. „Az indulás előtt nem sokkal – mindenki megdöbbenésére – hirtelen felindulásból berontottam Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkárhoz, és azt mondtam neki: ha nem engedik utazni az edzőmet is, én sem megyek, így az egésznek semmi értelme nincs, képtelen vagyok olyan országot képviselni, amelyik állandóan bizalmatlan velem. A főtitkár elvtárs nyugtatgatott, megígérte, hogy mindent elintéz. Végül kevéssel a verseny előtt mindketten megérkezhettünk Rómába, de végig egy titkosügynök állandó társaságát voltunk kénytelenek elviselni.” A következő olimpián, 1964-ben Tokióban – sérülései ellenére is – 10 centivel nyert az ausztrál Michele Brown-Mason előtt, megvédve címét.
De nemcsak tisztségéből fakadóan kezelték mindenhol kivételes tisztelettel, hanem szerénysége, tartása okán is, így aztán szinte természetes következményként került be 2012-ben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség hírességeinek csarnokába.
Bár világcsúcs-sorozata után a román hatalom „kisajátította”, Iolanda Balaşként szerepeltette, a hatvanas évek elején egy kényes helyzetben nem ódzkodott megmutatni a személyi igazolványát: „Látja, itt Balázsként vagyok beírva.” A külhoni magyar élsportolók első, a Magyarok Világszövetsége által a kilencvenes évek elején Budapesten szervezett világtalálkozóján mesélte el, hogyan halt meg edző-férje. Sőtér János a katonai sportklub, a Steaua edzőjeként a román hadsereg őrnagya volt, így
Amikor egyszer arról kérdezték, sajnálja-e, hogy nem Magyarországnak nyert olimpiai aranyat, nem ködösített. „Igen, sajnálom, de az ember leginkább önmagát képviseli, és csak azután egy nemzetet. Nekem nem adatott meg, hogy a magyar színeket magamra öltsem, hogy az anyanyelvemen beszélőknek szerezzek örömet. Így alakult, ezért sajnálkozom, de talán bele is őrültem volna, ha folyamatosan ezen a visszás helyzeten töröm az agyam. Remélem, azért a románok mellett a magyarok is büszkék rám” – mondta a 2016. március 11-én elhunyt világklasszis atléta.
korábban írtuk
György-Rózsa Sándor: Az éneklés egy ősállapot, mindannyiunkban ott van
Interjúalanyokat keresve hívták fel a figyelmemet erre a különleges nevű székelyre. Nem csak a játékstílusa, de a modora is természetes, olyan jó otthoni. György-Rózsa Sándor operetténekest, színészt és drámainstruktort kérdeztem.
