• Fotó: Mihály László
– Mit jelent számodra a zene?
– Szinte mindent. A zene gyermekkorom óta átszövi az életemet. Ha bánatom van, énekelek, ha jókedvem van, énekelek.
Bármit is csinálok, énekelek, és ezt viszontlátom a fiamban is, akire sokszor rácsodálkozok, hogy mindig énekel.
Bármerre nyúlok, a zene mindig ott van, abban lelem meg mindazt, amiben jól érzem magam.
– Ha jól tudom, édesanyád indított el ezen az úton.
– Igen, ő volt az óvónőm is, sokat énekeltetett engem, és még két társamat a Megéneklünk Románia fesztivál keretében megszervezett Tatros forrásánál fesztiválon. De ott volt Berszán pap bácsi (Berszán Lajos atya, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium alapítója – szerk. megj.), akinek a biztatására a templomban zsoltárokat énekeltem. Valahogy így indult az én énekesi karrierem.
– És arra emlékszel, hogy mi volt a legmeghatározóbb színpadi élményed?
– Ezeket a fesztiválokat abban az időben tömegek követték, jó érzés volt látni, hogy tetszik az embereknek, amit hallanak. Igazán nagy élmény volt a Jászberényi Csángó Fesztivál, ahová 1991-ben egy tánccsoport ment ki Gyimesből, és engem is vittek népdalokat énekelni. 11-12 éves voltam,
meglepetésemre egy teljesen más világot fedeztem fel a gyimesi világhoz képest, s azt is érzékeltem, hogy ebben a nagyon más világban szeretik a mi kultúránkat. Akkor döntöttem el, hogy ezzel kell foglalkoznom.
Itt találkoztam Szörényi Leventével, aki akkor kereste az Attila – Isten kardja című, újonnan megírt rockoperájába a pásztorgyerek szereplőt, és miután hallott énekelni, odajött, bemutatkozott, és meghívott a szerepre. Ez mindmáig karrierem kulcsfontosságú, meghatározó élménye.
– Csíkszeredában, Nagyenyeden, Marosvásárhelyen, Kolozsváron tanultál, de mindig hazatértél. Mi hívott vissza?
– A honvágy. Bárhová mentem, hamar megszoktam, de mindig hazavágytam. Mind a szüleimtől, mind pedig a tanáraimtól azt a „feladatot” kaptam, hogy otthon kell a népemet tanítani, és amit megtanultam, azt haza kell hozni és átadni. Itt alapítottam családot, és
most már el se tudnám képzelni máshol az életünket.
A mindennapjaink kötődnek Csíkszeredához, a feleségem a Márton Áron Főgimnáziumban biológiát tanít, Viola lányom a Nagy István Művészeti Iskolában tanul, Zalán fiam ide jár rendszeresen fociedzésekre, de Gyimes az otthonunk.
– Sokszor meséltél apai nagyapádról, akit ugyan nem ismertél, ám életed meghatározó egyéniségeként emlegeted.
– Büszke vagyok a nagyapámra, akit még édesapám sem ismert. Olyan katonaember volt, aki körömszakadtáig védte a hazáját, úgy, hogy három gyermeket hagyott itthon. Somogy megyéig vonult vissza, Nemesdéd falucskában esett el. Egy fényképünk van róla, amit a kicsi csángó házban őrzünk. Úgy gondolom, hogy az ő szellemisége bennünk él tovább, mi, a leszármazottai a magyarságunkért mindig egy kicsit jobban kiállunk. Hasonlóan fontosak számomra a szüleim.
Ami fontos a magyar történelemből, azt mind édesapámtól tanultam meg, a legátkosabb kommunizmus idején is mesélt Attiláról, Lehel kürtjéről, pedig ő egy egyszerű géplakatos volt.
Sajnos rövid volt az az időszak, amíg mi együtt lehettünk, akkor hunyt el, amikor érettségiztem, s addig is sokat voltam távol az otthontól. Édesanyám volt az óvónőm, aki mindig óvott, vigyázott rám. Most itt van mellettem a feleségem, s a leányaim, azaz a hercegnőink, illetve van egy jóságos nővérem. Egy férfi mellé mindig kell egy olyan nő, aki támogatja, én pedig szerencsés vagyok, hogy ilyen női családtagokkal vagyok körülvéve.
– Az mit jelent számodra, hogy gyermekeid is csodálatos hangú kis énekesek?
– Leírhatatlan érzés. Emlékszem, amikor kicsik voltak, nem is mondtam senkinek, de alig vártam, hogy gügyögni kezdjenek, s kíváncsian figyeltem, dallamos-e a hangjuk. Mindannyiukat megáldotta a Jóisten azzal, hogy szépen énekelnek. Viola hetedikes, Zalán hatodikos és Zenkő előkészítős. Zalán fiam volt a gyermekekkel színpadra állított István, a király rockoperában minden idők legfiatalabb Istvánja. Nemrég pedig Bodajkon a Regnum Marianum-Mária énekverseny általános iskolásoknak kiírt kategóriájának lett a győztese, míg Viola különdíjat kapott. De már bebizonyosodott, hogy Zenkő is muzikális alkat. Jó dolog látni, hogy a gyermekeink is szeretik azt, ami számunkra fontos. Büszke vagyok rájuk.
– Az ő szívüket megérintette a népdal, mert olyan közegben nőttek fel, de a ma emberéhez el lehet-e jutni a népdalokon keresztül?
– Ha minőséget adsz a mai fiataloknak, akkor eljutsz hozzájuk. Az iskolában is sok népdalt énekelünk, és szeretnek énekelni nemcsak a helyi, hanem még a városi fiatalok is.
A népdalon keresztül sokak lelkéhez el lehet jutni, s ez sokszor bebizonyosodott a Gyimesvölgye Férfikórus fellépésein is.
Voltunk olyan sváb településen, ahol lehet, nem értették a magyar népdalok szövegét, de a dallam, az erő megfogta őket.
– A Gyimesvölgye Férfikórus igazi sikertörténet...
– 2017-ben alakult, és már abban az évben részt vettünk a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsorában, és meg is nyertük a közönségdíjat. Ez is egy jó dolog az életemben. Ott vannak ezek a jó hangú férfiemberek, akiket meghívtam a kórusba, és akik között volt olyan is, aki azt mondta, nem is tudta, hogy tud énekelni. És mi azóta is összegyűlünk, és megyünk fellépni, ahová hívnak. És hívnak, mert vannak olyan események, ahová nemcsak a celebeket hívják el, hanem mi is bemutatkozhatunk. De még filmet is forgattak a kórusról, ilyen például A völgy hangja című fődíjas dokumentumfilm (Daczó Katalin és Daczó Dénes filmje, 2019-ben nyert fődíjat a Lakiteleki Filmszemlén – szerk. megj.).
– Mi az, amit igazán fontosnak tartotok átadni a gyerekeiteknek?
– Pedagógusként sok mindent fontosnak tartunk, de minden mellett azt szeretnénk, ha megmaradna a józan paraszti eszük. Számukra most mi vagyunk a legjobb példa,
nagyon remélem, hogy folytatni fogják a közösségépítő tevékenységet. Gondolom, hogy az embernek egy idő után a modern dolgokból is elege lesz, és visszatér az igazi emberi értékekhez.
Sajnos ezek most nagyon el vannak homályosítva, talán sokszor tudatosan is, ezért abban reménykedek, hogy ha ők a sok jóval felvértezik magukat, akkor erősebbek lesznek, lesz becsületük és magyarságtudatuk. Fontos: legyenek büszkék arra, hogy honnan jönnek! Nem csak a saját gyermekeimet nevelem erre, hanem mindazokat, akikkel az iskolában vagy a Sáj-szigeten foglalkozunk.
– Meghatározó a Gyimes-völgyében a te közösségépítő szereped.
– Ezért is jött létre a Sáj-sziget, ami tulajdonképpen egy közösségi udvar, és ahol megpróbálunk olyan programokat, kulturális eseteket, találkozókat, koncerteket szervezni, amelyeken minden generáció részt vehet. Mindent megteszünk, hogy a gyermekeket bevonzzuk, hogy később ne legyen számukra idegen a saját kultúrájuk. Bárhol járok, ha jó dolgot látok, mindig az az első gondolatom, hogy a Sáj-szigeten meg kellene mutatni, hogy minél több gyimesi ember láthassa.
– Nem csak nemes feladat, felelősséggel is jár a közösségépítés.
– Sokszor kérdezem magamtól, hogy vajon megéri-e ez a sok munka, aztán kapok olyan visszaigazolásokat, amelyek megerősítenek ezen az úton. Ott van például az az idegenből hazatérő moldvai fiatal, aki meglátogatott s elmondta, azért tud ő velem magyarul beszélni, mert valamikor megtanítottam magyar népdalokra. És amíg a csempét rakja az olaszországi munkahelyén, addig magyarul énekel, akkor is, ha furcsán néznek rá.
– Gyakran emlegetjük Gyimest úgy, mint egy zárt világot. Kíváncsi lennék, hogyan látja ezt egy ott élő ember, aki gyakran ki-ki lép onnan és alkalma adódik visszatekinteni.
– Sarkítok kicsit, de lehet vannak még olyanok, akik úgy gondolják, hogy Gyimesben még ostorral kapcsoljuk be a tévét, ám a tévhittel ellentétben nálunk is zajlik az élet, úgy, mint bárhol máshol. Ám
mi mindentől függetlenül ápoljuk a hagyományainkat, betartjuk az íratlan szabályokat, mert ez a szabadosság, ami most van, nem vezet jóra. Igaz, hogy ma már Gyimes sem ugyanaz, mint régen volt.
Régen az adott szónak talán nagyobb ereje volt. Ma már én is örvendek, amikor találkozok olyan emberrel, aki még hagyományosan próbál gazdálkodni, de egyre kevesebben vannak.
– Egyébként is, aki csendre és nyugalomra vágyik, az előbb-utóbb megtalálja a patakok országát.
– Érdekessé kezdett válni a helyzet. Sokan vannak olyanok is, akiknek nem sok közük van a vidékhez, de van pénzük, felvásárolnak területet, hozzák a saját kultúrájukat, sütögetik a miccset, s hangosan hallgatják a zenét, megszentségtelenítve ezzel a csendet. Ezt a gyimesiek nem szeretik. Ha Gyimesbe jön valaki, akkor ne zavarja az, hogy reggel a tehéncsorda elvonul a kapu előtt, és ha korán kukorékol a szomszéd kakasa, ne hívja a rendőrséget.
A táj szépsége, az emberek egyszerűsége, esetleg a néphagyományok iránti kíváncsiság odavonzza az embert, de ez az ott élőknek nem mindig jó.
De hogy jóról is meséljek, ott van például a budapesti Márványkör Baráti Társaság, amelynek tagjai minden évben ellátogatnak Gyimesbe, Tankó Károly vezetésével. Ők őszintén érdeklődnek az itt élők sorsa felől, tehetséges diákokat támogatnak, történelmi előadásokat, irodalmi esteket tartanak az iskolákban, a Sáj-szigeten. Aktívan bekapcsolódnak az itt élő emberek életébe, így erősítve bennünket is és talán magukat is.
– Hogyan látja egy népdalénekes, a ma emberének mit üzennek a népdalok?
– Ha csak a katonadalokra gondolok, azok a hazaszeretetről, a kitartásról szólnak. Lehet, sokan átsiklanak egy-egy népdal szövegén, de ha kielemezzük, akkor bizony, megerősítenek abban, hogy nem szabad elmenekülni, ha jön egy probléma, hanem inkább próbáljuk meg leküzdeni. A népdal gyógyír, és ha éneklünk, megfeledkezünk a nehézségekről.
Bármerre nézünk a világban, azt sugallják, hogy körülöttünk minden milyen rossz, háborúk dúlnak, járványok jelennek meg. Dehogy rossz, csak el kell jönni Gyimesbe, és egyet sétálni a szép hegyen.
Nem olyan rossz ez a világ, csak egymásra kellene mosolyogni egy kicsit, vagy egy-két jó szót szólni egymáshoz, s akkor is, ha nagyon sietünk, megkérdezni a szomszédot, hogy hogy van. Rögtön jobb lesz ez a világ.
korábban írtuk
Anya és lánya: fizikusok párhuzamának találkozása
A régi Kolozsvárt minden rezdülésében magában hordozó Mócsy Ildikó és világpolgár lánya, Ágnes egyaránt fizikusok, akik bár kilométerben számolva messze élnek egymástól, lélekben egyre közelebb kerülnek. Duett következik radonra és orgazmikus cipőkre.
