• Fotó: Balla Zsuzsánna archívuma
– Hány éve mentél el Erdélyből? És miért éppen az Egyesült Államokba? Másként tekintesz a szülőföldedre azóta?
– Huszonegy és fél évvel ezelőtt indultam el Amerikába, hivatalosan koncertezni jöttem a magyar református egyházhoz, de valójában három hónapos látogatóba a férjemhez (akkor még csak a vőlegényem volt). Ő vízumlottón nyerte a zöld kártyát, és eredetileg hat hónapra jött ki dolgozni. Az indulás előestéjén még a marosvásárhelyi filharmonikusokkal koncerteztem, csembalón, Vivaldi évszakait adtuk elő. Fontos ezt megemlítenem, mert ettől a pillanattól a zongorista karrierem egy ideig kettétört… Természetesen
másképp tekintek Erdélyre, amióta kiköltöztem, most már mindig vágyódom haza, mindennek nagyobb a jelentősége, legyen az építészet, irodalom, zene, természet, gasztronómia.
Már a szívem is nagyot dobban csak egy kis népzenefoszlány hallatán, egy csodálatos Wass Albert-idézeten…
• Fotó: Balla Zsuzsánna archívuma
– Miben más ott a szakmai életed, karrierlehetőséged, mint itthon a kollégáknak?
– Otthonról úgy indultam, hogy a Marosvásárhelyi Filharmónia zongoristája voltam, tanítottam és kísértem a zeneiskolában, valamint a Brassói Erdélyi Egyetem Zene Karán, a brácsa tanszéken. Nem szándékoztam itt maradni, de végül a férjem meggyőzött, hogy maradjak végleg. Az Amerikába érkezés második hétvégéjén elmentünk a detroiti magyar katolikus templomba, ahol
a mise után megállított az egyik helybéli ferences rendi pap, Angelus atya, és megtudván, hogy zongorista vagyok, felajánlotta, legyek az orgonistájuk.
Azóta én vagyok a Szent Kereszt magyar katolikus templom orgonistája és karnagya. Aztán fél év után egy kis összejövetelen megismerkedtem egy zongoratanárnővel, aki akkoriban az elnöke volt a magántanárok szövetségének, úgyhogy rajta keresztül elfogadták a kérésem, és én is a tagjuk lettem. Zongorát tanítok mint magántanár, általában húsz-huszonhat tanítványom van.
Itt nincs zeneiskola, mint otthon a nagyobb városokban, úgyhogy magánúton tanít mindenki. Hétvégenként orgonálok a magyar katolikus misén,
és évente több magyar eseményen koncertezem. Huszonegy év alatt egyéni koncertek, négykezes koncertek, többszöri fellépések az öcsémmel (Balla Sándor, operaénekes, a Kolozsvári Magyar Opera szólistája – szerk. megj.) Vannak olykor közös előadásaink színészekkel, versenyeken való kíséretek. Majdnem minden nagyobb városban koncerteztem itt a magyar közösségeknek, templomokban, konzulátusokon, a Magyar Kongresszuson, különböző programokon.
– Nehéz volt átállni az amerikai életformára?
– Az amerikai életformát a mai napig nem mondhatom magaménak, én igazából azért tudok itt élni, mert magyarok között élek, magyarok a barátaink, részt veszünk rengeteg magyar eseményen, és szervezzük is őket, tanácstagok vagyunk több szervezetben is a férjemmel. Az amerikaiaké teljesen más kultúra, viselkedés, életforma, amivel nem tudok azonosulni, és nem is akarok. Amit itt szeretek, az a természet, a lehetőség, hogy mindezt megnézhetem, a jobbnál jobb koncertek, a legjobbakat nézni, hallgatni…
• Fotó: Balla Zsuzsánna archívuma
– Miből nyersz feltöltődést, kikapcsolódást? Vannak olyan dolgok, amelyek itthon nincsenek, vagy itthon nem tehetnéd meg?
– A feltöltődést a sétákban, kirándulásokban, olvasásban, fényképezkedésben találom meg. Szeretek főzni minden nap, ami teljesen ellentmond az itteni életstílusnak. Ritkán megyünk ki vendéglőkbe, a gyorséttermeket lehetőség szerint kerüljük.
– Van honvágyad? Vagy hiányzik Erdélyből valami?
– Az otthon mindig hiányzik, fontos, hogy ki legyen tűzve egy megadott időpont, hogy mikor utazunk haza, ez éltet és ad erőt. Hiányoznak a színházi előadások, a séták a városban – itt mindenki kocsival jár mindenhová a távolságok miatt. A gyermekeink már itt születtek, de színtisztán beszélik a magyar nyelvet. Nincs kizárva, hogy egy adott pillanatban hazaköltöznénk – ha a gyermekek is hazaköltöznének.
– Mennyire lettetek „amerikaiak”? Azaz a magyar hagyományokat, ünnepeket tartjátok vagy az amerikait? Esetleg mindkettőt?
– Mennyire lettünk amerikaiak? Semennyire. Ugyanúgy tartjuk a magyar ünnepeket, mint eddig: húsvétkor megfestjük a tojásokat hagymahéjban, bárányt eszünk, kalácsot sütünk,
karácsonykor – az amerikaiakkal ellentétben – mi igyekszünk minél későbben feldíszíteni a fát,
nem hetekkel az ünnep előtt, nálunk az Angyalka hozza az ajándékokat szenteste (az amerikaiaknak 25-én reggel hozza az ajándékokat a Télapó). December 5-én este kitesszük a tisztára pucolt cipőket a Mikulást várva, vinetát teszünk el télire, megkeressük az üzletet, ahol mindenféle hazai terméket vásárolunk (borszéki vizet, burduf túrót stb.). Az amerikai ünnepek közül csak a hálaadást ünnepeljük – de azt is a magyar barátokkal.
• Fotó: Balla Zsuzsánna archívuma
– Aktív tagjai vagytok magyar közösségeknek is – néhány éve épp egy észak-amerikai gyermekeknek szervezett magyar néptánctáborban találkoztunk...
– Magyar közösségben élünk, aktív tagjai vagyunk férjemmel együtt több szervezetnek is, a Magyar Baráti Közösségnek, a Magyar Hagyományokat Ápoló Körnek, a Csipke tánccsoportnak, a magyar katolikus egyházközségnek.
Szervezői vagyunk az Itt-ott Találkozónak, amit Ohio államban, egy csodás tóparton tartunk, ez egy kulturális tábor, előadásokkal.
Vagy ugyancsak szervezői vagyunk az említett Csipke tábornak, ami a legnagyobb néptánc tábor Észak-Amerikában, de szintén szervezőkként veszünk részt a Magyar Kulturális Központ ünnepségein a nemzeti ünnepek alkalmából. A gyermekeim néptáncra jártak sok éven keresztül, a fiam gyönyörűen hegedüli a kalotaszegi, mezőségi dallamokat is.
– Látsz különbséget a nők társadalmi megítélésében, lehetőségeiben itt és ott?
– Mint nő én otthon is és itt, Amerikában is egyformán érvényesültem. Nem látok nagyobb különbséget, de csak azért, mert én nem egy közösségben, irodában dolgozom, ahol sok ember van együtt, ott azért a férfiak kínosan vigyáznak arra, hogyan viselkednek a nőkkel, véletlenül se adjanak okot egy feljelentésre szexuális zaklatás indokával…
– Van olyan dolog, amit máig képtelen voltál megszokni Amerikában?
– A mai napig képtelen vagyok megszokni ezt a felszínes kedvességet, itt mindenki jól van, ha rákérdezel, még ha az ég szakadt rá, akkor is. Itt a szomszéd szomszéddal nem alakít ki olyan igazi barátságokat, ami otthon még létezik.
– És olyan dolog, amit szívesen meghonosítanál Erdélyben?
– Ha lehetséges lenne, nyitottabbnak varázsolnám az embereket, az újra, a másra.
korábban írtuk
Hogy ne legyen agybaj a reggeli rohanás
Nem állítom, hogy teljes a siker, de úton vagyunk: néhány éve még sikerként éltem meg, hogy reggelente nem késtünk el, ma már a reggeli készülődés milyenségére is igyekszem figyelni. Valljuk be, a reggeli indulás gyerekekkel kemény meló.
