A friss hatalom inkább jellegtelen új épületet húzott fel az odatelepített határőrszázadnak, mintsem az eltörlésre ítélt múlt tanúságának számító kastélyba költöztesse be a katonákat. A park fáit is kivágták, az azóta eltelt évtizedek során
a kertet újra birtokba vette a természet, az ember magasságú növényzetben minden lépésért meg kell küzdeni,
a kápolnát csak dzsungelfelszereléssel lehet megközelíteni.
A hajdanán Csávost és Módost összekötő Temes-híd nyomait ugyancsak begyógyította az idő, az úszkáló kacsáknak már semmit sem kell kerülgetniük a lomhán mozgó víztükrön. A túloldalon Módos – ma Jasa Tomic, nevét a múlt századforduló szerb publicistájáról és politikusáról kapta – nagyközség volt, járásbírósági székhely, innen származott néhai báró Csávossy György apai nagyanyja, Fendler Emília, tehetős polgári és öt további lánytestvért számláló családból. Ott született Gyuri bácsi édesanyja is, akinek apja, Mattanovich Tamás horvát–magyar nemesi család sarja volt.
Csávossy György
Módos az első világháborút követően még Romániához tartozott, csak később, 1923-ban cserélték ki a Trianonban Szerbiához csatolt Zsombolyával. Ekkor rombolták le a fahidat, amely a túloldali árterület után hosszú, nyárfákkal szegélyezett útban folytatódott Módosig. A híd lábainak elfűrészelésével a kastélytól száz méterre kanyargó Temes folyó egycsapásra országhatárrá vált,
Csávos elszigetelődött, az utolsó házától száz méterre véget ért az ország.
Bár a huszonkét helyiséggel rendelkező csávosi kastélyban minden bizonnyal a fiatal pár számára is bőven jutott volna hely, a Mattanovich nagyapa úgy gondolta, egészségesebb, ha külön laknak a fiatalok, így épült egy földszintes, teraszos kúria a parkban, a gazdasági udvarhoz közel, az egyik üvegház helyére. A szalonnal, ebédlővel, gyerekszobával, hálószobával, mosdóval, káddal, angol vécével – ilyen a kastélyban nem is volt! – ellátott fürdőszobával, konyhával, kamrával és cselédszobával rendelkező kúriában nőttek fel a Csávossy-gyerekek, Xénia, György és Béla.
A hajdani kastély kapuja
„A háztól két tujasövény közötti keskeny út vezetett a hátsó kiskapuhoz a konyhakert mentén. A kapu egy zsákutcát zárt el, amelynek végében, a katolikus templom háta mögött állt az a német tannyelvű iskola, oda jártunk elemibe. A kiskapu mellett drótkerítés zárta le a hozzánk tartozó részt, amelyben egy használaton kívüli üvegház állt. Azon a kerítésen gyakran üldögéltem kölyökként.”
A der Baron Gyuri – a báró úrnak szólított apa után, a tiltakozni még nem tudó örökösnek is kijárt a rangnak megfelelő megszólítás
– főhadiszállása azonban a kastély hatalmas könyvtára volt. Magyarul olvasni korán, még iskolába menet előtt megtanult az édesanyjától, akinek egyértelműen a kedvence volt, „goldiliként” kényeztette a kedves mama az ötéves koráig szőke kisfiút.
Talán ellensúlyozásként – no meg talán azért is, mert neki csak egy fiútestvére volt – az édesapa kedvencének Xénia számított, Csávossy Béla dokumentáltan is végtelenül örült lánya megszületésének. A könyvtár hatalmas zöld posztós asztalán mindig ott hevert egy nagy méretű arany táblákba kötött album. Benne
színes kőnyomatok ábrázolták az Országházat,
az épület belsejét, a díszlépcsőt, a felsőház és a képviselőház üléstermeit, a vadásztermet, a folyosókat a két kúpban végződő nagy vörös díványokkal, meg sok más részletet. A díszes kötet bizonyára a dédapa, Csávossy Béla, a képviselőház háznagyának hagyatéka volt, az ő tisztségének idején épült fel az Országház. „Amikor felnőtt koromban valamilyen erdélyi közéleti tisztségemben Budapesten jártam, megkértem a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetőjét, adjon mellém egy kísérőt, akivel ellátogathatok a Parlamentbe. Amikor beléptem, az album alapján minden olyan ismerős volt számomra, mintha már számtalanszor megfordultam volna ott” – mesélte Csávossy György.
Fotó: Csinta Samu és családi archívum
