A Basu Roy Chowdhury de Ulpur több évszázados múltra visszatekintő kelet-bengáli család. „A Roy hindu időkből származó titulus, a Chowdhuryt a muszlim birodalmat létrehozó mogul császárok idejéből eredeztetik. A két titulus összevont változata csak Bengálban létezik, mi ezt viseljük.
Egy átlagosan informált indiai ember a név alapján egyértelműen képes azonosítani, hogy a kelet-bengáli Ulpur tartományból származó családról van szó”
– segít eligazodni abban a sajátos világban Gregor Roy Chowdhury, a hindu-magyar házaspár idősebbik fia.
„Tima néni egyik lánya férjhez ment a filozófus és India-imádó Arnold Keyserlinghez, a híres osztrák filozófus, a nagy hindu költő, Rabidranath Tagore barátja, Hermann Keyserling fiához. Utóbbi egyik grazi előadásán találkozott édesanyám édesapámmal” – idézi fel Gregor a két fiatal találkozásának történetének apai verzióját. „Shuvendu nagyon könnyen tudott kapcsolatot teremteni az emberekkel, gyorsan megszerettette magát az amúgy roppant szigorú Tima nénivel. Egykettőre ő lett a férfi a házban nagynéném korán elveszített férje és fia helyett” – mondja Mikes Katalin.
Előtte Tima néni azért még elküldte az akkoriban Indiában élő lányát, Arnold Keyserling feleségét, hogy térképezze fel, milyen családból is származik a kérő.
Az eredmény megnyugtató lehetett, hiszen beleegyezését adta, hogy a két fiatal 1973-ban összeházasodjon. Néhány éven belül megszületett a két fiú is, Gregor és Alexander, azaz Gergely és Sándor.
Roy Chowdhury Gergely igazából maga is csak felnőttként kezdte „összebogozni” a szálakat. Egyik oldalról ott egy indiai család, amelyben minden adott a kényelmes, nyugodt élethez, mígnem India 1947-es kettévágását követően a családnak menekülnie kell a határokon kívül rekedt területekről.
Gergely és Sándor 1901-ben született nagyapja akkor már régóta Új-Delhiben élt és dolgozott, a család több tagja viszont egyetlen bőrönddel érkezett Indiába.
A Kelet-Bengálból menekülők semmiféle kártalanítást nem kaptak a kényszerűségből otthagyott javakért, csak telket, ahová új otthont lehetett építeni. A tehetősebb családoknál bevett szokás volt, hogy a fiú gyerekek Angliába mentek egyetemre. Akárcsak Gergely és Sándor nagyapja, aki Angliában és Németországban tanult, Angliában diplomázott, majd a családi elvárásoknak megfelelően, hazament. Egy ideig a három fia is ezt az utat járta, mindhárman Angliába indultak tanulni, egyikük ott is maradt, megházasodott.
Shuvendu Basu Roy Chowdhury azonban átment a nyugat-németországi Darmstadtba mérnöki szakra, majd cserekapcsolat révén a grazi műszaki egyetemre került, ott is ragadt.
„Közkedvelt ember volt, mindenkivel könnyen szót értett” – jellemzi néhai férjét Mikes Katalin. A házaspár életében fontos kötőanyagnak bizonyult, hogy a férj az átlagnál jóval nagyobb empátiával volt képes kezelni felesége múltból fakadó helyzetét és érzékenységeit, ugyanakkor Katalin is mélyen tudta érezni és értelmezni a férje családja által elszenvedett veszteségeket. Bár időközben lett volna lehetőségük máshol is élni – adott pillanatban a Mercedes indiai gyárában is kínáltak állást a gépészmérnök férjnek –,
Mikes Katalin nem akart Graznál távolabbra költözni a szülőföldjétől.
Ebbe a hindu-magyar-, de osztrák szocializációjú családba született bele Roy Chowdhury Gergely. Hogy fiatalként milyen mértékben volt tisztában édesanyja és erdélyi családja hajdani megpróbáltatásaival? „Sokáig csak alig. Ismertünk néhány fényképet, hallottunk Künnle Ilus néniről Szentkatolnáról, meg hogy nagyanyám kétkezi munkásként dolgozott valamilyen gyárban. De az volt a benyomásunk, mintha édesanyám élete ott kezdődött volna, amikor a grazi Sacre Coeurbe járt iskolába. Ez a kép csak azt követően kezdett változni, amióta visszajöttünk Zabolára.”
Kiemelt képen: gróf Mikes Katalin, fia Gregor Roy Chowdhury és felesége, Pauline, született Hardenberg grófnő / Fotó: Biró István
korábban írtuk
Gróf Mikes Katalin hontalansága
Gróf Mikes Éva igyekezett a múltat mindörökre eltemetni magában. Az ősi birtokon, Zabolán is csak egyetlen alkalommal járt az államosítás óta, kívülről sétálta körbe a kastélykertet, majd visszament a kolozsvári lakatgyárba. Mint kiderült, az ötvenes évek elején kitelepedési kérelmet nyújtott be a nagymama és lánya, Katalin nevére, a sajátjára nem, ő minden meghurcoltatás ellenére sem akart elmenni Erdélyből.
