mikes

Mindannyiunknak van legalább egy zsigerből adott válasza a fenti kérdésre. Amilyen szűrőn keresztül értelmezzük a világ történéseit, olyan megfejtést „teszünk ki az asztalra”.

Ha meglenne mindenünk, nem kellene havat lapátolnunk télen. Hiszen arra is lenne ember. Ha minden is meglenne, akkor sem lenne meg minden. Kisember elmélkedései nagy télben.

Össze kellene már csomagolni s odaadni valakinek. A terhesnadrágokat, a szoptatós melltartót, a kis rugdalózókat, a tenyérnyi ruhácskákat, a cicafüles fürdőlepedőt, mindent. Mert lejárt, elmúlt, megnőttek, hála Istennek!

Mintha csak előírás volna, hogy az őszi színkavalkád lejártával a tavaszi kikeletig búcsúzni kéne a színes ruháktól is. Így aztán végképp teljes a kép. Ha nem volna elég színtelen, letargikus amúgy is minden.

Ül velem szemben egy harmincas évei elején járó nő. Szeme riadt, szinte horgonyt vet a tekintetembe, hangja hol tőle idegenül határozott, hol bensőségesen megtört. Pánikrohamok gyötrik, egyre erősebbek és gyakoribbak, már dolgozni sem tud, fél egyedül.

A januári nagy elhatározások, tervezések, újrakezdések súlya után az év második hónapja már egy jóval könnyedebb hangvételű, lazább hangulatú hónap.

Kerek egy hónap múlva indulunk a néptánccsoporttal a már hagyománnyá vált nyári turnéra, Magyarországra. Persze látogatunk múzeumot és helyi látványosságokat is, de a szabadidőnk nagy részét

Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.

Persze semmi nem úgy ment, ahogy elterveztük. Hónapokkal előbb megvettük a repülőjegyeket és lefoglaltuk a szállást, hogy a születésnapomat Budapesten töltsük.