Életörökség: teher vagy útravaló?

Önmagában már az egy örökség, ahová születünk, a kérdés csak az, hogy mit látunk belőle, és mihez kezdünk vele. Arisztokratát, néprajzkutatót, és többgenerációs értelmiségi családok leszármazottait faggattuk sajátos erdélyi örökségük életükben betöltött szerepéről. (A teljes cikk a Nőileg magazin 2021. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

Bánffy Farkas: kemény értékrend

Ha meghallom az örökség szót, nagyon sok mindenre gondolok: pénz, paripa, fegyver, kultúra, történelem, hagyomány, népzene… Én foglalkozom műemlékekkel, van egy komoly történelmi örökséggel bíró családom, a vagyoni örökség mindenkinek az életében előbb-utóbb előkerül, a népi kultúrában viszonylag aktívan részt veszek. Ezek mind olyan örökségek, amelyek szembe jönnek velem, úgyhogy mindegyikre (is) igent mondok. Mi kaptunk egy nagyon kemény értékrendet a családban, és az egy örökség, ami minden problémán átvisz. Nekem ez az értékrend nagyon sokat segít, szerintem ez a legtöbb, amit a családomtól kaptam.

Isten, haza, család – működhet a döntéseidben ez a hármas.

A 21. századi embernek az értékrendje általában: én, én, család. Az emberek többsége nem képes magát a közösség mögé helyezni, csak elé.

Úgy vélem ez az, amit én a családomból hoztam: képesnek lenni arra, hogy a közösség érdekeit fontosabbnak lássam, mint a sajátomat. 

Engem sokan azonosítanak a kastélyokkal, de be kell valljam, én nem szeretem a kastélyokat, mert az mindig csak költség. Sokkal jobban szeretem az erdőt. Tudom, hogy mit kellene kezdeni egy kastéllyal vagy kúriával, foglalkoztam vele, újítottam, adtam tanácsot másoknak, kezeltem, voltam ügyvezetője, de ez egy kötelesség. A nagyanyám, Ugron Istvánné Bánffy Mária mondta mindig, hogy a származás nem előny, hanem kötelesség. Ha tetszik, ha nem, meg kell oldanod. És azt gondolom, hogy azok a családok, akik nem álltak kellőképpen a kastélyaik mellé, akik nem vállalták a nehézségeket, akik hagyták tönkremenni őket, azok nem kezelték méltóan az örökségüket.

A népi kultúra is fontos örökségünk, azzal most nagyon jól állunk a Kárpát-medencében, főleg a környező országokhoz képest. Én magam is táncolok, tánctábort szervezek, van egy tánccsoportunk is Magyarlapádon. Az utánpótlásban is jók vagyunk: nagyon sok gyermek zenél és táncol, itt nagy baj nem lesz.

Nem érzem, hogy lenne olyan, amit a nevem, a családi örökségem miatt ne tehetnék meg. Mert azokat a dolgokat nem is akarom megtenni.

Például nem lehetek korrupt politikus, mert az rosszul nézne ki. És nem én fogok hason csúszva kijönni a kocsmából.

Én inkább úgy akarok kijönni a kocsmából, hogy kísérjen a zenekar hazáig. Amit kultúrember megtesz, azt megteszed, de amit a nem kultúrember tesz meg, azt egyébként sem akarod megtenni. Ahogy Esterházy Péter is mondta: bizonyos szint fölött nem megyünk bizonyos szint alá.

A teljes cikk a Nőileg magazin 2021. szeptemberi lapszámában jelent meg. Az örökségük életükben betöltött szerepéről kérdeztük még Zörgő Noémit, Visky Annát és Kisné Portik Irén néprajzkutatót.

Fotó: Csedő Attila

korábban írtuk

Bánffy Farkas: Nem csinálni, megcsinálni kell!
Bánffy Farkas: Nem csinálni, megcsinálni kell!

Az erdélyi főnemesi család sarja huszonévesen, Budapestről költözött a családi birtokra, a Fehér megyei Fugadra. Azóta felmenői – és más erdélyi családok – visszaszolgáltatási ügyeinek harcosa, s birtokaikat kezeli. Bánffy Farkas közösségi ember, gyakran megfordul Vásárhelyen, Kolozsváron, s rendszerint Tusványoson is. Előadást tart