Fiatal felnőttek dilemmája: kapunyitási pánik

Bár a tudomány nem tekint szakterminusként a kapunyitási pánik kifejezésre, hasonlóképpen a kapuzárási pánikhoz, mégis létező jelenségről beszélünk, mégpedig olyanról, aminek a pszichológiában van szakirodalmi előzménye. Sokak számára ismerősen csenghet Erik Erikson neve, aki máig az egyik legnépszerűbb személyiségfejlődési elmélet megalkotója. Amit ma divatos szóval kapunyitási pániknak nevezünk, az Eriksonnál egy személyiségfejlődési szakasz.

Eszerint minden szakasznak megvan a maga krízise. A kapunyitási pánik voltaképpen a fiatal felnőtt életében ahhoz az időszakhoz köthető, amikor meg kell élnie a családján kívüli intimitást és elköteleződést, ezzel egyidejűleg le kell válnia szüleiről, önálló, saját értékrendjének megfelelő felnőtt életet kell elkezdenie. Erikson elmondja, hogy ez az időszak azért jelent krízishelyzetet, mert ha a fiatal nem tudja kialakítani ezeket az új, felnőtt kapcsolatokat, ha nem tud döntést hozni szakmájáról, nem használja ki a végzettségének megfelelő lehetőségeket, inkább választja azt, hogy a szülei továbbra is gondoskodjanak róla, akkor az elszigetelődés, az elmagányosodás lehet úrrá rajta.

Felelősségvállalás hiányában vagy az ettől való félelem következtében, mind magánélete, mind szakmai élete szempontjából kudarcokat, csalódottságot élhet át. 

A felnőtt magatartáshoz hozzátartozik, hogy az egyén az élet különböző területein képes legyen az önállóságra, meg tudja osztani a figyelmét a teendői között, mint ahogy az is, hogy idővel képesnek kell lenni felvállalni az előtte járó generációk (szülők, nagyszülők) segítését, támogatását. A kapunyitási pánikkal élő fiatalok nemcsak nem tudják ellátni a felnőttséggel járó számtalan feladatot és felelősséget, hanem kifejezetten elvárják, hogy mások elégítsék ki bizonyos igényeiket. 

Kik ők?

A jelenség többnyire a 20–30-as korosztályt érinti.

Ha valaki kapunyitási pánikot él meg, az rendszerint a felnőtt lét jellemző tevékenységeit kerüli, leginkább a munkavállalásban és a családalapításban vannak nehézségei.

Ahelyett, hogy önálló életet kezdene élni, fiatalsága egészében a szüleinél lakik, akik sok esetben ugyanolyan szerepet töltenek be az életében, mint gyermek- vagy kamaszkorában, anyagi támogatást (akár teljes anyagi fenntartást) biztosítanak, megoldják, felvállalják a mindennapi élettel járó teendőket. Az ilyen fiatalok hajlamosak a diplomahalmozásra is, azaz nem keresnek és nem vállalnak munkát az első diploma megszerzése után, hanem újabb és újabb okleveleket szereznek, melyek felhasználása, az első diplomáéhoz hasonlóan kétséges. Gondjaik akadhatnak a párkapcsolatokban is, ezen belül főként a hosszabb távú, elköteleződéssel, felelősségvállalással járó kapcsolatokban a legbizonytalanabbak, bár olyan eset is akad, hogy az előző csalódások miatt nem keresnek új partnert. Nagyon fontos beszélni itt arról is, hogy a „tünetek” nemcsak magát a fiatalt érintik, hanem a szülőket is, olyan értelemben, hogy az a leválási folyamat, amelynek a kamaszkor végére, de legkésőbb az ifjúkorban meg kellene történnie, sok esetben a szülők elengedési képtelenségéből származik, vagy legalábbis szorosan összefügg vele. Tehát az esetek egy részében a szülőknek is „kényelmes”, „biztonságos” az ifjút maguk mellett tudni, és ezekben az esetekben nincs különösebb nyomás, ami miatt a fiatal saját lábára álljon.

Tudjuk – többnyire mindannyian megtapasztaltuk –, hogy az ifjúkor velejárója, ha a fiataloknak vannak kételyeik az általuk választott hivatással vagy akár a családalapítással kapcsolatban. Ennek az is része lehet, hogy a fiatal a diplomaszerzése vagy a szakképesítése után néhány hónapig, esetleg 1–2 évig bizonytalankodik, próbálgatja a szárnyait, de megtartja biztos pontnak a szülői házat és támaszt, de az ennél hosszabb megtorpanás sem számára, sem a közvetlen környezetének nem tesz jót.

Megelőzhető a probléma

Hirdetés

Ahhoz, hogy a kapunyitási pánik megelőzhető legyen, vagy legalábbis ne húzódjon el évekig, akár évtizedekig, több szinten is szükség van odafigyelésre, már sokkal korábban, mint amikor a gyermek a felnőttlét küszöbére ér. Fontos a gyermeknevelésben megmutatkozó tudatosság, a családi közeg biztonságot nyújtó volta, a szülők érettsége. A gyermekek nevelésében kezdetektől oda kell figyelni a határok megismertetésére, bizonyos együttélési szabályok betartására és a következetességre, mivel ezek megalapozzák a felnövő fiatal munkához és magánélethez való hozzáállását, együttműködési képességét, önállóságát. Szintén sokat segít a biztonságos családi háttér és az apák jelenléte a nevelésben. Tőlük sokat tanulhatnak a gyermekeik a felelősségvállalásról, arról hogy az életben bizonyos elvárásoknak meg kell felelnünk, de az önbizalom, a pozitív énkép kialakulását is nagyon jól tudják támogatni aktív jelenlétükkel az édesapák. Az

egyszülős családokban megfigyelhető, hogy a szülőről való leválás nehezebben működik, ugyanis a szülő egyetlen támaszként, szinte társként tekint a felcseperedett fiatalra, a gyermek pedig lelkiismeret-furdalást élhet át, ha el kell hagynia egyetlen nevelőjét.

Akár egyszülős, akár hagyományos családban nő fel a gyermek, ha szülei érett személyiséggel rendelkeznek, kevésbé lesz jellemző rá a kapunyitási pánik, mivel a szülők meg tudják teremteni az egyensúlyt az elengedés és a háttérország biztosítása között. Ha a szülő nincs felkészülve az „üres fészek” megélésére, olyan játszmák indulhatnak el közte és a fiatal felnőtt gyermeke között, ami megakadályozza az élete elején állót saját életútja megteremtésében. 

A családi struktúrán és a szülőkön kívül, természetesen nagyon sok függ a fiatal felnőtt pszichés működéseitől. A szorongó, önbizalomhiányos egyén nehezebben mozdítható ki a komfortzónájából. Minden fiatal másképpen küzd meg ezzel az élethelyzettel. 

A felnőtté válás része ez is

Az a személy, aki nem áll munkába, nincs biztos jövedelme, állandó nehézségei vannak a párkapcsolatokkal, könnyen elmagányosodhat, a kortársaitól, a baráti körétől eltávolodhat, amiatt, hogy ők egyre távolabbi életszakaszokba jutnak, így egyre kevesebb a közös érdeklődés, a közös tevékenység. Ezekben

a szélsőséges esetekben sokszor jön elő a függőségekbe való menekülés vagy egyéb pszichés zavarok.

Ahogy sok más élethelyzetben, itt is nagyon fontos a kommunikációra való nyitottság, azoknak a jelenségeknek a feltárása, amelyek meggátolják, félelmet keltenek a felnőtt élete elején lévő fiatalban. Az ilyen beszélgetésre alkalmasak lehetnek a barátok, akik talán maguk is átélték már a kapunyitási pánikkal kapcsolatban fellépő érzelmeket és elbizonytalanodást. A közvetlen család abban segíthet, hogy biztosítja a megfelelő feltételeket a leválásban, elősegíti a fiatal önálló életének elkezdését bátorítással, példamutatással, beszélgetéssel. A szakember objektívebben, külső nézőpontból tud rávilágítani azokra a mozgatórugókra, gátakra, amelyek alapját képezik a kapunyitási pániknak az adott helyzetben. Segíthet feltárni a fiatal erősségeit is, valamint közösen a fiatallal át tudják gondolni azokat a stratégiákat, amelyek lehetővé teszik a felnőtté válást. Az önismereti csoportok szintén hasznosak lehetnek, mivel ezekben akár ki is lehet próbálni olyan viselkedési módokat, amelyek aztán a hétköznapi életbe is átvihetők és hasznosíthatók. Ne feledjük, hogy minden személyiségfejlődési életszakasznak megvannak a maga buktatói, így a fiatal felnőttkornak is. Azonban ez az első olyan időszak, amikor a fiatal felnőtt, a kamaszkori identitásválságot maga mögött tudva, saját értékrenddel, erőforrásokkal, céltudatossággal felvértezve, voltaképpen önállóan és aktívan kell olyan lelki utat bejárjon, amelynek során felelősséggel teli, cselekvőképes és teljes életre rendezkedik be, és megéli annak szépségeit meg persze nehézségeit is.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: