ARCHÍV „Mi már bilibe kakálunk!”

Sok szülő mumusa, illetve a „sikeres szülőség” fokmérője lett, hogy a kicsi mikor válik szobatisztává: ádáz versengés ez, amelynek áldozata maga a gyermek lehet. Mai legjobb tudásunk szerint azonban egyértelmű, hogy a tempót a gyermeknek kell diktálnia, az önállósulásnak ebben a szakaszában legfennebb segíthetjük, biztathatjuk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában jelent meg.)

Szülőként talán azt a legfontosabb megértenünk, hogy a szobatisztaság kialakulása komplex fejlődés, érés és tanulás eredménye, minden gyermeknél egyéni módon alakul, ezért nem is lehet pontosan meghatározni az idejét. Az idegrendszer érettsége szükséges ahhoz, hogy a gyermek megfelelően szabályozni tudja a záróizmait. Ehhez még meg kell tanulnia azt is, hogy felismerje az ürítés testi jeleit, és képes legyen visszatartani a „produktumot” egy rövid ideig, magyarázza Dimén-Varga Tünde gyermekpszichológus.

A teljes szobatisztaság eléréséhez azonban a fiziológiai tényezőkön túl szükség van a gyermek pszichés érettségére, akaratára, motivációjára.

A fent említett tényezők összhatása szükséges ahhoz, hogy végleg megszabaduljunk a pelenkától, mondja a szakember. Tehát, ha kivárjuk a megfelelő pillanatot, akkor nem „szoktatásról” lesz szó, hiszen ekkorra a már érett és motivált gyermekünk különösebb erőfeszítés nélkül is leszokik a pelenkáról.

Tudtad?
Az éjszakai szobatisztaság az antidiuretikus hormon megjelenésétől függ. Ez a hormon besűríti a vizeletet éjszaka, vagy alváskor. Amíg nem jelenik meg a gyermek szervezetében – általában három éves kor körül –, addig nem számíthatunk száraz éjszakákra.

Mégis, ha mindezt már tudjuk, miért bevett gyakorlat, sőt, elvárás, hogy a kétéves, „intézményesülés” előtt álló gyermek szobatiszta legyen? Ez egyrészt régi, idejét múlt gyakorlat, másrészt az óvodák személyzethiányából adódott, véli a szakember. A jó hír az, hogy a trend a tipegőcsoportok megjelenésével változni látszik.

Nem siettetni, nem beavatkozni

A pelenkáról való leszokás folyamatát – bár sokan úgy vélik, lehet – nem érdemes, nem szabad sürgetni. Egy testileg-lelkileg érett gyereket lehet szelíden motiválni ugyan, de egy éretlen gyereknél se jutalom, se büntetés nem fog eredményt hozni, ellenben a kudarcok, frusztrációk, esetlegesen traumák még hónapokra visszavethetik a fejlődést, sőt előfordul, hogy évek múlva is negatív hatásuk van. A gyerek látja, hogy anya, apa, testvér a wc-re jár, előbb-utóbb kíváncsi lesz ő is, hogy mi történik ott. Ekkor lehet a bilivel próbálkozni, de különösebb csinnadratta nélkül, javasolja a pszichológus. „Lehet együtt szép bugyikákat választani, a témáról szóló gyerekkönyveket nézegetni, de mindezek csak a végső lökést tudják megadni akkor, ha már megérett a gyermek a szobatisztaságra.

Ha a csemeténk azt látja, hogy anyának ez rendkívül fontos, lehet, hogy igyekszik megfelelni – főleg, ha első gyermek és lány –, de kár lenne néhány hónap előnyért a teljesítményszorongás magvait elültetni a kisgyermekben”

– fejti ki Dimén-Varga Tünde. Ha a szülő túlzottan irányítani, kontrollálni akarja a gyermek testi folyamatait, annak később nem kívánt, nehezen visszafordítható hatásai lehetnek. A helyes magatartás tehát a szülő részéről: nem siettetni, nem beavatkozni, türelemmel kísérni, biztatni.

Vécés szorongások?

Az iskolakezdés sok szempontból újabb önállósulási szakasz, ilyenkor már például elvárás, hogy a kicsi egyedül megtörölje a fenekét. No, de mi van akkor, ha ez nem megy? Az iskolai wc-ket nagyobb gyermekekkel együtt használják a kicsik is, nincs dadus, a szünetet gyakran a tanítótól távol töltik a kisdiákok, így megeshet, hogy nincs, aki segítsen, amikor szükséges, ezért jobb, ha ekkorra már egyedül is tud vécézni a kicsi.

Kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, esetleg megszégyenítik, ezt jobb elkerülni.

Ugyanakkor a szakember arra is figyelmeztet: figyelembe kell venni, hogy manapság egy évvel korábban kerülnek iskolába a gyerekek, nem biztos, hogy minden nebuló képes a műveletre, például van, akinek nem ér el addig a keze. A fenéktörlés intim tevékenység, ezért legjobb otthon, a családban megtanulni, de ha valamiért mégsem megy, akkor ezt a szülőnek a pedagógussal már az elején meg kell beszélnie. Szülőként elvárhatjuk, hogy a pedagógus empátiával és diszkrécióval kezelje ezt az átmeneti helyzetet.

Ha már kóros

Gyakori azonban, hogy a gyermek inkább visszatartja a székletét az iskolában: az iskolai mosdók sokszor nem alkalmasak arra, hogy a kicsi ellazuljon, a szünet is rövid ehhez. „De ez még szerencsére nem igazi székletvisszatartás, hiszen a gyermek otthon, nyugodtan el tud menni a wc-re.

Az igazi székletvisszatartás több tényező eredménye, lehetnek szervi, környezeti és pszichés okai egyaránt.

Ha a szervi okokat az orvos kizárta, a gyermek életmódja – étrend, mozgás – is megfelelő, akkor gyanakodhatunk pszichés okokra” – tudjuk meg a pszichológustól. Lehet ez egy rossz, fájdalmas tapasztalat (székrekedés), lehet a szülő túlkontrolláló, a gyermek akaratát figyelmen kívül hagyó magatartása, a siettetés, de a szobatisztaságot övező negatív érzelmek (a düh, a szorongás vagy a szégyen) is kiválthatják.

A verseny: itt egyértelműen káros

Hirdetés

Világos tehát: a szülők szerepe óriási a szobatisztaság kérdésében. Úgy érzem azonban, az elmúlt években túllihegtük ezt a kérdést is. Dimén-Varga Tünde is úgy véli, manapság szinte minden gyermekneveléssel kapcsolatos téma túl van lihegve.

„A többlettudás úgy tűnik sok esetben több szülői szorongást von maga után.

A verseny egyértelműen káros, hiszen olyan területekről van szó, amely sok tekintetben független mind a gyermektől, mind a szülőtől, ez pedig az érettség, a fejlődés egyéni volta. A verseny magában rejti a kudarc kockázatát, ráadásul nem is etikus. Még az a gyerek sem jár jól, aki »nyer«. Hiszen, ha van összehasonlítás, folyton aggódni kell, hogy elég jó vagyok-e mint szülő, vagy mint gyerek, holott erre mélyen, legbelül igennel kellene tudnunk válaszolni” – magyarázza.

Végletek nélkül

Gyakran halljuk szülőktől – „Bezzeg a mi időnkben!” –, hogy harminc-negyven évvel ezelőtt általánosan elfogadott volt, hogy a gyerekek zömét legkésőbb egyéves-kétéves korára rászoktatták a bilizésre.

Nem arról van szó azonban, hogy az előző generáció idegrendszere érettebb lett volna.

Más volt a társadalmi elvárás, nyomás, kevesebb volt a pszichológiai tudás, és nem utolsósorban, még textilpelenkákat használtak, ezért nagyobb volt a drill, az erőltetett, korai szoktatás. Ez a szokás sok esetben látszólag eredményes volt, jegyzi meg a pszichológus, hiszen a gyerekek többsége szobatisztává vált már kétéves kora előtt, de negatív következményekkel is járt: sok gyermeknél alakultak ki pszichés problémák, enurézis (éjszakai ágybavizelés), fixációk. A kiválasztás szervei egybeesnek a nemi szervekkel, illetve közel vannak egymáshoz, ezért az egyik területen elszenvedett kudarcok, vagy a hozzá kapcsolódó negatív érzések a pszichoszexuális fejlődést is befolyásolhatják.

„Régen leginkább a szülői szempontok érvényesültek a nevelésben, manapság sok esetben egyoldalúan csak a gyermek szempontjai. Nyilván, egyik véglet sem jó”

– állítja a szakember. A szobatisztaságra nevelés kérdéskörében tartsuk szem előtt: a szülőnek a megfelelő pillanatban kell nyújtania azokat az információkat, ingereket és impulzusokat, amelyek segítik a gyermeket az önállóság ezen ösvényén.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Tanítsd meg érzelemül! – Hisztiszelidítés hosszú távon