ARCHÍV Hadnagy Attila, a gólok királya: Minden nap küzdöttem azért, hogy legyek valaki

Bölöni, Selymes, Hadnagy. A három legeredményesebb erdélyi magyar focista. A sepsiszentgyörgyi Hadnagy Attila közülük az „újonc”, noha már ő is visszavonult, mert klubvezetői ajánlatot kapott attól a csapattól, amelyet ő juttatott fel az első ligába. Nem először sikerül ez neki: eddigi összes csapata vele lett A-ligás. Van-e titok? Talán most kiderül... (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)
Hirdetés

Hadnagy Attilában minden megvan, ami a rajongott focistákban. A tehetség is, ez nyilvánvaló. Emellett sármos és közvetlen, ugyanakkor gyógyíthatatlanul ambíciózus – így mérik a focihoz értők. 13 évnyi távollét után, 2015-ben igazolt „vissza” a Sepsi OSK-hoz csapatvezetőként. „Úgy jöttem haza, hogy azt a pár évet, ami még hátra van a focikarrieremből, lefocizgatom az OSK-nál a második ligában. Aztán szétrúgtuk a tervet és történelmet írtunk a csapattal. Nem titok, hogy oroszlánrészt vállaltam ebben, 28 gólt lőttem a csapatnak” – foglalja össze az elmúlt éveket Attila.

– Amikor 2019-ben lejátszodtad az utolsó meccset, mit éreztél?

– Azt, hogy jó döntést hoztam. Még 1–2 évem lett volna focistaként, de a klubvezetői ajánlat már nem biztos, hogy várt volna rám. Mindenkinek eljön az idő, és én a hosszabb, biztosabb utat választottam.

– A legtöbb kisfiú szeret focizni, ezt valahogy beléjük kódolják. Te hogyan jöttél rá, hogy ez a te utad?

– Gyerekként mi is a lépcsőház előtt fociztunk. Volt tehetségem. Kapusként kezdtem, de annak túl csökött voltam, így ötödikesként Domokos Sándor tanár úr kiküldött a pályára. 18 évesen kerültem a felnőtt csapathoz, Polgár Laci bácsi, aki most is a Sepsi OSK-nál dolgozik, dobott be a mélyvízbe. A felnőtt csapattal feljutottunk a 2. ligába, ezután nézett ki a Petrolul Ploiești magának. Három évet fociztam nekik, innen mentem tovább a brassói klubhoz, ahol öt és fél évet töltöttem: feljutottunk az első ligába, és én voltam a csapat gólkirálya. Ezután jött a Botoșani.

– A Sepsi OSK is akkor jutott fel az első ligába, amikor csapatkapitányuk voltál. Mit tud egy ember változtatni a csapaton, hogy ekkorát lépjen előre?

– Addig nem volt tapasztalattal rendelkező játékos a csapatban. Én sokat segítettem őket morálisan, ahogy nálunk mondani szokás, az öltözőt össze tudtam szedni. Ambicionáltam őket, felnéztek rám. Azt látták, hogy én 35–36 évesen a lelkemet kifocizom, így még szégyenükben is beletették az összes erejüket a mérkőzésekbe. Egyek voltunk, nem volt széthúzás. Így tudtunk történelmet írni.

– Kíváncsivá tettél. Mi a titka a sikereidnek?

– Talán azért sikerült mindez, mert én el akartam érni valamit az életben. Nagyon sok ambícióm volt, de szerény gyermek voltam, nem származom gazdag családból.

Engem egy cipő vagy egy focilabda nagyon tudott motiválni.

Minden nap küzdöttem azért, hogy legyek valaki. A mai gyerekeknek minden lehetőségük megvan, hogy focisták legyenek, ők csak az ambíciójukat kell(ene) hozzá tegyék.

– Melyik három gólt tartod a legfontosabbnak a karrieredben?

– A Botoșani-i csapattal a Craiova elleni gólomat, a brassói klubbal a bajnok CFR Kolozsvár elleni gólomat, itthon pedig a 93. percben lőtt Viitorul elleni gólomat. De még sokat tudnék felsorolni.

– Kiskorodban ki volt a kedvenc játékosod?

– Roberto Baggio és Alessandro Del Piero voltak a kedvenceim, így lettem Juventus rajongó is. Számomra az volt a focista, aki a tévében van, így arra kértem a Jóistent, hogy csak egy mérkőzést játszhassak az első ligában. Hatalmas elégtétel, hogy ezt elértem, és kétszázon felül van az A-ligás mérkőzéseim száma. Nincsenek sokan előttem, de bízom benne, hogy sokan lesznek utánam.

Példaképe szeretnék lenni a gyerekeknek.

Székelyként a román csapatokban is tisztelnek, ennek csak egy titka van: először adni kell a jót, majd várni, hogy visszakapd.

– Az eredményes foci sok edzést, rengeteg utazást, állandó távollétet igényel. Hogyan egyeztethető össze ez a családi élettel?

– Sportemberrel együtt élni nagyon nehéz. Sok áldozatot kell hozni, de a profi szintű sportért megéri. Minden tiszteletem azoké a nőké, akik jól menedzselik ezt. A családom akkor is ott volt a mérkőzéseken, amikor Botoșani-ban játszodtam, a feleségem a 4 hónapos Pankával és a 2 éves Kristóffal tette meg a 350 km-t, de nem volt kérdés, hogy jönnek-e. A feleségem előtt, és a többi nő előtt is, le a kalappal.

– Úgy tudom, a kisfiad is a focipályán tölti szabadidejét.

– Sokszor látott a pályán, valószínűleg ezért érdekli őt is ez a sport. Én sosem erőltettem. A kapuban kezdte ő is, azért – mondja ő –, mert nem szeret szaladni. Két év alatt meg tudtam értetni vele, hogy az ő alkatával jobban fog teljesíteni a pályán, így most középpályás.

– Lányos apuka is vagy. Ő hogy áll a focihoz?

– Néha megnézte a meccseimet, de nem érdekli őt különösebben. Jól van ez így, szeresse, ami neki tetszik. Tornázik, azt nagyon ügyesen műveli.

– Mit üzensz annak a kisfiúnak, aki most bizakodva rúgja a bőrt, mert arról álmodik, hogy egyszer világhírű focista lesz?

– Azt, hogy olvassa el Cristiano Ronaldo könyvét, és bízzon az álmaiban, ahogyan ő is tette.

Semmi sem lehetetlen, odafigyeléssel és kis tehetséggel sok mindent lehet.

A kulcsszó viszont a kitartás és az ambíció legyen.

Fotók: Sepsi OSK Klub

Ádám Előd, borszakértő: Ejtőernyő nélkül élem az életet

Hirdetés