Házimunka. Mosogatás.

Valahányszor felveszem a kötényt, és megmarkolom a mosogatószivacsot, eltökélten ismételgetem magamban: most ez a munka a legfontosabb, amit elvégezhetek. Kell a tisztaság, kell a rend, hogy a lelkem lebegni tudjon, s a kedvem derűre forduljon. Himnuszt faragok magamnak arra az egy órára, ami szűkösen elég, hogy hat ember egynapi mosatlanját eltakarítsam. És dúdolom: megtisztulni jó.

Bárcsak a lelkem, a hitem, az életkedvem is ebben az egy órában oly tisztává lenne, mint az edények, melyek kikerülnek kezem alól.

Bárcsak megszabadulnék a halogatás lehúzó művészetétől, és a feladatokat akkor végezném el, amikor azoknak ideje van. Bárcsak időben tudnám megoldani a problémáimat. Hisz többnyire olyan vagyok, mint a reggeli rántotta-maradék a serpenyőben. Délutánra úgy rászárad az edényre, tányérra, villára, hogy az acéldörzsi is jajgat, amikor súrolom. Gyere le, gyere le, te szemét. Te semmire sem használható. Vagy mégsem? A maradék megy a csirkék vedrébe, ők még jót lakmároznak belőle.

Mosogatás közben végigpereg bennem az a sok előítélet, amit egymás ellen szoktunk felhozni, mi emberek. Többnyire úgy viszonyulunk a nekünk nem tetsző emberekhez, mint én az edényhez, eszcájgra száradt maradékhoz. De a mindenható Isten szemében senki sem felesleges. 

Egy-egy evővilla megtisztítása sokszor több időt vesz igénybe, mint a tíz literes fazék kisuvickolása. Feldühít. De aztán

arra gondolok, az életben is bizonyos apró dolgok sokkal több időt igényelnek, mint a nagy ügyek. Aprólékos, kitartó lelki munkát igényel például a megbocsátás.

Annyiszor kell lesúroljam lelkem ágairól a fájdalmat, mint ahányszor a villára száradt sajtos tojást. Az önértékelésem, a szeretetvágyam, az igazságérzetem, és a jót teremtő istenhitem ágai közé ragad be, szárad oda a harag, a düh. Kihasználtnak, félrevezetettnek, elrontottnak érzem magam, amikor bántanak, és csak a jó Isten a maga irgalmával tudja kidörzsölni ezeket az érzéseket, egyedül a belé vetett hit segítségével tisztulok.

Hirdetés

Na és a pöttyök, az üvegpohár ronda mocsokmintái. Dehát elmostam a poharat mielőtt betettem a mosogatógépbe, és a legdrágább mosogató pasztillát adtam hozzá, és három órán keresztül mosta a gép, és mégis. Pöttyök, utálatos pöttyök a poharakon. Mielőtt helyükre teszem mindegyiket tiszta törlőruhával végig kell törölnöm, ha azt akarom, hogy megnyugtató legyen a poharak látványa. Az emberi viszonyok asszociálnak ezzel a képpel.

Hányszor hittem azt, hogy azt adom egy emberi kapcsolatba, amitől a legszebb lesz az a kapcsolat?!

Legtisztább énem, legtürelmesebb barátságom vittem oda, s mégis pecsétes lett a viszony. Ki törli újra csillogóra, áttetszőre azt?  A víz okozza a bajt, túl meszes. Vagy csak gyenge a vízkőoldó? Én vagyok a hibás? Miattam romlott el a kapcsolat? Vagy egyszerűen túl sok volt az érdek a viszonyok hálójában, és a be nem váltott remények pöttye összerondította a ragyogónak tűnő kapcsolatot? A gyermek- és ifjúkorban megszületett érdek nélküli viszonyok mindörökké képesek a tiszta ragyogásra. 

Egy kicsi fazékban soha nem lehet beáztatni a nagy fazekat. A nagyba viszont több kisebb is jól elfér és a poharak, tányérok, eszcájgok elrakása alatt az áztatás eléri célját. Könnyebben megy a mosogatás. A nagylelkű emberek társaságában jól esik ázni, lelkük eszenciájából táplálkozni. A széles látókörű emberek mellett kitárul a horizont, a megismerésnek újabb és újabb lehetőségei bukkannak fel számunkra. De az önző és szűk látókörű emberek mellett kiszárad a remény és elnémul a jókedv.

Mosogatok. Most ez a legfontosabb munka, amit elvégezhetek. Megtisztulni jó. 

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: