E heti inspiráló, elgondolkodtató írásainkból válogattunk:
A gyermekbántalmazás nem magánügy!
Egy gyermek sem születik rossznak. Nincs olyan, hogy megérdemli a verést. Nincs olyan, hogy ő akarja a szexuális aktust, nincs olyan, hogy ordítani kell vele, különben nem lesz belőle ember. A bántalmazásnak nagyon sok arca van, ám mindannyiunk felelőssége, hogy felismerjük és tegyünk azért, hogy ne történhessen meg. Mert a gyermekbántalmazás nem magánügy!

Nemcsak talál, hanem mész is! – Így lett gépjárművezető oktató Lakatos Ildikó
Már gyermekkorában szerette az autókat, és mindig tudta, hogy vezetni fog. Ám az, hogy oktatni is fogja a sofőrnek készülőket, nem volt tervben. Egyszer azonban szembe jött a lehetőség, ő pedig élt vele. Az elmúlt 13 évben közel 900 diák vizsgázott vele sikeresen.

A rettegett kapuzárási pánik – Katasztrofális döntésekhez is vezethet
Érzelmi krízis, ami abból a félelemből indul ki, hogy az élet derekára érve valami kimaradt az egyén életéből, az ezzel való szembesülés sokszor csalódottsághoz, a múlt megbánásához vezet.

Gróf Haller Jenő egyénisége – Porcelánkészlet az udvar mélyén
Kolozsváron érettségizett 1936-ban a piaristáknál, majd német nyelvű középfokú mezőgazdasági iskolát végzett Medgyesen – ez lett volna az ő gazdálkodói kiképzése. Igazából azonban csak a második világháborúból való hazakerülését követően nyílt lehetősége a gazdálkodásra, de azok már nagyon zavaros idők voltak.

Egyedülálló anya pénzügyei – Kell a nyugalomhoz, de elfogadható áron
Pénzügyekről nem szívesen beszélünk, sokszor még családban vagy barátok közt sem. És míg gyakran mindennapi gondjaink, konfliktusaink forrása a pénz, anyagi helyzetünket mégis inkább tabusítjuk. Hogyan változnak a fontos tételek, mi számít normalitásnak, és hogyan gondolkodik egy nő, ha ő a családfő – nézőpontok Zillmann Zsuzsától. >>>