Hogyan lehet anyát az őrületbe kergetni?

Tolom a porszívó rúdját, naponta többször is, változó mértékű düh kíséretében. Ilyenkor rettenetesen sajnálom is magam, hogy én ezt kell csináljam, hogy senki nem intézi el a dolgait maga után, hogy hiába beszélek, hogy ezek tényleg nem látják, hogy egész nap ezt csináltam, még egyszer minek kell szemetelni, piszkolni a házban. Minek...

Ha nem a porszívóval bajlódom, akkor épp valaki után felseprem a sarat, vagy a leszottyant ételmaradékot, murokhéjat, ami nem teljesen a szemetesbe érkezett, a popcorn tasakját az asztal tetejéről, a radírozás nélkülözhetetlen velejáróját és a hegyző forgácsát. Ha nem is pont ezeket, minden nap minden órában, de mindenképpen hasonló életjeleket. Épp előkészítem a főzéshez a zöldséget, vagy már épp elrakom a maradékot, pár órán belül kályhapucolás, eszcájg elő, eszcájg elrakás, mosogat – na jó, elindít. Porszívózás.

Úgy tűnik, ez az egyik legjobb módja a düh és frusztráció levezetésének – na meg egyre nehezebben tűröm már a rumlit is.  De

ha nőt látsz nagyon porszívózni, ne merj a közelébe menni, bármilyen fontos is, amíg ki nem kapcsolta egy sóhajtással azt az áldott gépet.

Ki lehet abban is fáradni, ha évekig átmenetileg minden szem előtt van. Az ember egyszer csak rendet szeretne látni: tiszta vonalakat, átlátható bútorozást, rendszert, ami meghozza végül az áhított nyugalmat is. Mikor lettem én ilyen?

Szóval tolom a rudat, elraktam már a száraz ruhákat, odatettem egy mosást, és még elindítottam a mosogatógépet is, közben a vasalót is beizzítottam – ezalatt megnézek egy sorozatot, különben túl unalmas tevékenység a vasalás. Port is kellene lassan törölni… Veszekedek magamban a világgal. Irtó egyszerű a képlet mostanra már: nem szabad egész nap otthon lenni, mert beleőrül az ember (lánya). A legkisebb szösz is láthatóvá válik, mindenki zavar a környezetedben, és egyre kevésbé bírsz már alkalmazkodni. Kifárad az ember az otthonlevésben, az asztal mindennapos, tízszeres letörlésében, a gondoskodásban. Erre az érzésre emlékszem a gyes idejéből, amikor már

képes lettem volna a mosogatórongyot dühömben megharapni, annyira bosszantott, hogy megint a kezemben van. 

Ez a nő, aki a fentieket, s még sok egyebet végez el naponta, állítólag nem járul hozzá a házzassághoz semmivel. Értéket nem rendelnek a munka mellé, láthatatlan marad mindvégig. Ez a semmi vajon kötelessége egy embernek? Vagy ha semmi amúgy is, akkor minek végezze el? 

Sok választásom nekem sincs, a lakást valamennyire kordában kell tartani, nem szabadulhat el a káosz, hiszen abban senki sem érzi jól magát. A különbség nyilván a mennyiségben áll: ha egyedül vagyok, ezt a műveletet egyszer kell elvégezni, utána élvezem a végeredményt, jól érzem magam a kialakult rendben, míg ha ezt sorozatosan és állandóan kell végezni, idegölővé válik. 

Mindezt tetézi a már egy éve fennálló itthonlevés, ennek minden nyűgével. Ha az a cél, hogy a lakosság fele meglazult idegekkel menjen neki a mindennapoknak, tökéletes a recept.
Hirdetés

Végy meghatározatlan számú szülőt, aki – valamilyen oknál fogva mégiscsak belevágott ebbe a szülőségbe – és zárd össze a gyerekeikkel: ők akartak szülők lenni, senki nem mondta, hogy ezt kell tenni – jeligével. Meg: hogyhogy nem élvezed a gyerekeid társaságát, akkor minek lettél szülő?

Zárj be tevékenység nélküli, de inkább, mozgástér nélküli gyerekeket, kötelező számítógép-használat mellett bizonytalan jövedelmű szülővel, jobb esetben szülőkkel, otthoni munkavégzéssel, pluszban terhelt háztartással, nagyobb fogyasztással, több főzéssel, és kész is van minden. A projekt végére a kedves szülő áhítani fogja a szanatóriumba vonulást, mint egyetlen lehetséges nyaralási-, kikapcsolódási lehetőséget, utazni nincs amúgy sem sok lehetőség. 

A szanatórium sem jöhet össze mindenkinek, de hová lehet a gyermekeket eltenni, mondjuk napi pár órára, esős időben, hogy az ember épp csak a kötelező tevékenységeit elvégezze, kicsit, irtó kicsit gondolkozhasson szabadon.

Otthonról dolgozni azt jelenti ugyanis, hogy sosem tudod, a telefonbeszélgetésbe mikor ugrik be egy gyermek, aki menekül a másik elől, akinek a kezében ott a fakard.

Vagy egyik ellopja a másik fülesét, így szabadul el a pokol, mert szegény nem tudja hallgatni azt a youtube videót, amire úgy rákészült. 

Szóval nagyon be kell osztani a munkát: fel kell osztani a napot több részre, hogy működjön. Reggeli – gondolkodós rész. Ha nem annyira zokni az agyad reggel, mint az enyém kávé nélkül. Délelőtti – ügyintézős, nagyon gyakran meg kell szakítani. Ilyenkor kell odatenni a gyermekeket a mozgásos tevékenységekre (lásd állatgondozás, kutyasétáltatás, szobatisztítás), és ide két étkezés is tartozik. Ezután jön a csendesebb rész, amíg a gyermekek valami videót néznek, hogy tudj haladni. Majd jön a jajjistenem, ezt sem csináltam meg, úristen, gyorsan ezt még el kell küldjem. De addig már megint szétesett a lakás, verekednek és ordibálnak a gyermekek. Kezdjük elölről… Na, ezért láthatatlan ez a munka. 

Kiemelt képünk illiusztráció: Shutterstok

Friss lapszámunkat alább kérheted: