Botházi Mária a jövő erdélyi újságíróiról: „Csodás fiataljaink vannak”

Botházi Mária a BBTE újságírás szakán egyetemi oktató, tudományos kutató, újságíró, szerkesztő, legutóbbi kötetének – Fűnyíró a Tündérkertben – már a címe is sugallja, hogy igen, ebben a nőben van humor. Látnak-e „fantáziát” az újságírásban a mai fiatalok? Kell-e temetni a (nyomtatott) sajtót? A novemberi nyomtatott lapban őt faggattuk, mit gondol.

– Az elmúlt egy évben sokan temették a sajtót. Sokan spécin itt, Erdélyben, mások a ChatGPT miatt. Amikor a német Bild tulajdonosa bejelentette, hogy munkatársaik egy részét elbocsátják, mert a munkájukat a mesterséges intelligencia is el tudja végezni, sokan nyeltek egyet. Te eközben mackónadrágos erdélyiekről írsz, olyan dolgokról olyan finomsággal, amit a ChatGPT szerintem még nagyon sokáig nem fog érezni, érteni. Szerinted az olyanfajta újságírás, amit te is művelsz, igenis, tovább él, és élni fog (mindig is)?

Írtam még a kétezres évek végén egy olyan, akkor abszurdnak szánt tárcát a Transindexre, hogy újságcikk-generátorban van az erdmagyar lapjövő, mert már akkor is folyton haldoklott a sajtó. Úgy képzeltem akkoriban, hogy lenne egy program, ahová csak a megírandó anyag adatait kellene bediktálnia az újságcikk-generátor kezelőjének, majd gombnyomásra, tetszés szerint választhatna stílust, hangvételt, ideológiai hozzáállást és így tovább. Akkoriban ezért 

úgy láttam, a publicisztikai műfajok ki fognak halni. Most már úgy látom, azok fognak leginkább fennmaradni. 

Nem azért, mert a ChatGPT (egy olyan nyelvi modellel rendelkező chatbot, amely képes valós idejű kommunikációra az emberekkel, és szöveges válaszokat generál a felhasználók kérdéseire – szerk. megj.) ne tudna egy pillanat alatt összekalapálni egy csodás logikai nyomvonalú vezércikk-szerű valamit, de ahogy mondod: az egyéni stílus, látásmód, mindaz, ami egyedivé tesz egy szöveget, még talán jó ideig nem fog menni neki. 

– Fiatalokat tanítasz, akik (elméletileg) tele vannak reménnyel, álmokkal. Nekik mennyire szegi kedvüket az, hogy a sajtónak egyre negatívabb a megítélése, hogy egyre bizonytalanabb a jövő?

– Azt hiszem, inkább a pályaorientációnál szegi ez a fiatalok kedvét. Aki már döntött, és felvételt nyert a média szakra, általában igen érdeklődő és lelkes. A nálunk (a BBTE média szakán – szerk. megj.) kapott képzéssel sok minden lehet az ember, a digitális tartalomgyártótól a copywriterig, az intézményi vagy akár a politikai szóvivőtől a reklámszakemberig. Ennek ellenére, nagy arányban szeretnének médiában dolgozni a diákok, és legtöbben, legalábbis kezdetben, médiában helyezkednek el. Ami szerintem nagyon jó, mert rendkívüli tapasztalatot lehet szerezni így, élethosszig használható képességeket. Olyan, mint mondjuk egy fapados Dacián megtanulni vezetni a kolozsvári forgalomban: utána már könnyű egy menő kocsiban döngetni az autópályán.

– Lehet-e ebben a szakmában Erdélyben nagyot álmodni? Olyan értelemben, hogy nyugaton egy-egy nagyobb szerkesztőség arra is tud pénzt adni, hogy a szerkesztői elutazzanak Afrikába vagy Dél-Amerikába egy sztori miatt.

– Sosem mondanám, hogy nem lehet nagyot álmodni. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy hagyományos keretek között nem tehető nyereségessé, fenntartókra szorul a mi kisebbségi médiánk. Másként is működik, mint a többségi, ám a mai, digitális médiafogyasztással egyre inkább megrendül a publikációk hagyományos közösségintegráló szerepe, egyre kevésbé van súlya a médiának a nemzeti kulturális identitások alakításában. Így a kisebbségiség talán levetkőzhető lesz. Ennek alapján mondani lehetne, hogy Erdélyből is határ a csillagos ég, utazunk Afrikába! De a médiafolyamatok mögött egyelőre – szerencsére – emberek állnak, akik egy meghatározott földrajzi helyen laknak, egy bizonyos társadalomban-kultúrában nevelkednek, nem világnyelv az anyanyelvük, ezért lehet, hogy mégsem utazunk. De a korlátaink fellazulását remélhetjük.

– Egyáltalán mire vágynak a fiatal újságírók? Csak egy munkát akarnak, vagy a hangjukat hallatni? 

– Ha csak egy munkát szeretnének, azt hiszem, nem lennének újságírók. Csodás fiataljaink vannak, komolyan: dolgosak, kitartóak, érdeklődők, kreatívak. 

Nekem úgy tűnik, hogy bár a tudásátadás sziszifuszi munka ezidőtájt, de nevelés tekintetében az iskolák és a szülők nagyszerű munkát végeznek ma Erdélyben. 

Mindenhonnan szidják őket, közben meg érzékeny, udvarias, segítőkész, nagy teherbírású fiatal felnőttek ülnek az egyetemi padokban, azért őket felnevelte valaki. Azt hiszem, a fiatalok ma is, ahogy mindig is, a hangjukat szeretnék hallatni, és persze lehetőleg másképp. Erre ezer lehetőségük van, mégis vonzónak találják a „felnőttek” által művelt médiatereket, ha azokban a terekben vannak rájuk odafigyelő felnőttek, mesterek. De ebből a figyelemből sajnos nem kapnak eleget, jóval kevesebbet, mint mi kaptunk. Az más kérdés, hogy míg a tartalomelőállítók világa vonzó, maga a tartalom már nem, legalábbis az, amit a mai erdélyi magyar média kínál. A médiamunkások évtizedek óta azon tanakodnak, miként szólíthatnák meg a fiatalokat, míg a fiatalok menekülnek a mi médiánk elől. Vagy ha nem is menekülnek, nem foglalkoznak vele, nincs ott a látókörükben. Ez azért lehet pozitív, mert új szelek fújhatnak majd az erdélyi médiatájon.

Miről akarnak írni a fiatalok? Van-e, aki sportújságíró vagy épp színházkritikus akar lenni, vagy a közélet és a politika vonzó?

– Egyébként az az érdekes, hogy pont ugyanazokról a dolgokról, amikről mi is akartunk, ebben nem látok különbséget. A közélet és politika általában nem vonzó, abban állandóan, szinte megszállottan benne kell lenni, hogy élvezze az ember, hogy átlássa, értse a folyamatokat. De ez sem általános, van, aki benne él a hírvilágban. De a kultúra, sport, életmód, bulvár, a társadalmi, ökológiai témák az állandó szereplők azokban a gyakorlatokban, amelyek hozzám eljutnak. 

– Úgy 15 évvel ezelőtt, amikor azt mondtam egy szakmabelinek, hogy az újságírás érdekel, azt mondta, hogy végezhetek egyetemet, vagy nem, a lényeg az olvasás, olvasás, olvasás. Mindent olvasni: sajtót, szépirodalmat.  Ezt te, hogy látod? Olvasnak-e a fiatalok?

– Ha a digitális médiatartalmakat is ide értjük, akkor nagyon sokat, csak nem elmélyülten, és nem feltétlenül minőségi szövegeket. Ez sajnos nagyon érződik. Volt évfolyam, ahol minden óra kezdetén diktáltam, majd kivetítettem a szöveget, és javítottuk, mert nem ment az írás. 

A helyesírás és az íráskészség egész jól fejleszthető, és általában azok a diákok, akikkel én találkozom, nagyon akarnak fejlődni. De amit még ezen kívül adhat az olvasás, az már nehezen pótolható, 

azt hiszem. Ugyanakkor a kép-, mozgókép-olvasás, a képekkel mesélés például sokkal jobban megy a diákoknak, mint nekem. 

– A kétperces TikTok videók korában, lehet, hogy épp egy-egy nagyon jó újságcikk lehet az út az írott a szövegek, talán az irodalom fele is? 

– Hű, fogalmam sincs. Talán. Ha sikerül megtalálni a tartalom felé vezető utat, és azon végigmenni. Talán a kétperces videók korában épp ez a kihívás. Hogy egyáltalán eljusson az ember a minőségi írott tartalomig, és aztán képes legyen értőn befogadni. Akinek ez ma sikerül, annak sok minden sikerülhet.

Fotó: Deák Anita

Megjelent a Nőileg magazin 2023. novemberi lapszámában.

korábban írtuk

A magány nem válogat – egyre fiatalabb korosztályokat érint az elmagányosodás
A magány nem válogat – egyre fiatalabb korosztályokat érint az elmagányosodás

Társadalmunkban közhiedelemmé vált, hogy a magány csupán az idősek problémája, pedig éppen ellenkezőleg: ugyanúgy szenvedhetnek tőle azok is, akik családi környezetben, házasságban, párkapcsolatban vagy pezsgő szociális hálóban élnek. De gondoltunk már rá, hogy szeretteink, barátaink, ismerőseink magányérzete akár egy tartalmas beszélgetéssel is oldható lenne? Ábrahám Kassay Tündével, a Kalot Egyesület lelki gondozójával beszélgettünk az elmagányosodás folyamatáról, okairól, következményeiről és az esetl