Kedves fiatal Énem, ott, a sötét csendben ringatózó szoptatós székben, köszönöm, hogy kitartasz azokon az éjszakákon. A belső hangod olyan hangos, az erőd legyőzhetetlen, hogy akkor is haladsz előre, ha azt gondolod, hogy nincs tovább, nem bírod. Egyik lélegzet követi a másikat, néha csak erről szól a napod, és ez most jól van így. Ez most minden, amit tenned kell.
Tudom, senki sem készített fel erre. Sehol sem olvastad, hogy milyen fájdalmas érzés, amikor a kisbabád sír. Az influenszerek filterei mögül nem látszott a letaglózó kialvatlanság, és nem sejtetted, hogy az addig sziporkázó elméd egyszer csak sűrű ködbe vész. Olyan vastag, sötét ködbe, hogy úgy hiszed, egyedül vagy benne.
„Vajon, a köldököm vissza fog vándorolni a helyére?” – gondolod most, és igen, a válasz az, hogy vissza fog. Többször is.
Ahogy arra sem készített fel senki, hogy egyetlen álomittas mosoly képes lesz megállítani az időt. Hogy órákig tudsz gyönyörködni a homloka ívében, miközben a szoptatás köldökzsinórja még összeköt. Belefeledkezel, belepihensz, mint egy pihepuha felhőbe. Nem gondoltad soha, hogy az anyaság mérhetetlen mélységekben és magaslatokban zajlik.
Tested és tudatod megterhelt, annyi döntést kell meghoznod 24 óra alatt, mint eddig egy hét alatt, és bizony, nehezen találod meg magad az új életedben. Olyan tabukkal és tévhitekkel találkozol, amelyek létezéséről sem tudtál eddig: „Na, és jó baba?”,
Bűntudatod van, amiért ezekkel nem tudsz egyetérteni, és egyáltalán nem csillámpónid született. Bűntudatod van, mert néha haragszol, indulatos vagy, csalódott vagy, sírsz. Mikor nyered vissza az előző életed? Sejted, hogy soha, és igazad lesz.
Az anya-gyermek kapcsolat és a kötődés nem pillanatragasztóként működik, hanem egy folyamat, amely odafigyelést, alázatot és erőfeszítést igényel. Pontosan azt, amit most teszel. Rá fogsz jönni, hogy egy pillanatra sem voltál tehetetlen, hogy az ölelésed akkor is gyógyít és elegendő, ha azt gondolod, hogy eszköztelen maradtál.
Jól teszed, hogy tájékozott döntéseket hozol, miközben megbízol az anyai belső hangodban. Tanulsz és tanítasz, alázattal, tisztelettel. Keresed más anyák társaságát: még ha ijesztő is néha,
Büszke lehetsz a munkádra, amit annyi éven át erre szántál.
Hogy megbánsz-e valamit? Bánod, bánom, hogy sokszor mindent is magam akartam megoldani: bárcsak hamarabb kérnéd szakember segítségét, például gerincrehabilitációhoz. A hibák elkerülhetetlenek a fejlődéshez. Lassan megérted, hogy egészen másképp kell hozzáállnod a hibázáshoz, a segítségkéréshez, a felelősségátadáshoz és a bizalomhoz. Hogy sohasem vagy eszköztelen: megtanulsz egyszerre főzni, hordozóban babát altatni, és házi feladatot oldani a nagyobbikkal. Úgy teszed mellre a harmadikat a nyilvános előadásod alatt, hogy a mondat közben meg sem állsz, és senki sem veszi észre, hogy a babád szopik, és nem csak pihen a kendőben. Csak idő kell hozzá.
Az idő másképp folyik anyaként. Néha könnycseppekben folyik, néha mély lélegzetbe sűrűsödik, és lesz úgy, hogy két pislogás múlva azon kapod magad, hogy a második gyermeked jogosítványának örülsz. Az idő mérlegén a nyomasztó pillanatok eltörpülnek az anyaság mindennapos apró örömei mellett. Minden korszaknak van vissza nem térő bája és csodája.
Aztán, egy napsütötte vasárnap délután, kellemesen elfáradva a sütés-főzésben, hátradőlsz az ebédlőasztalnál, és csak gyönyörködsz a gyönyörű családodban, és rácsodálkozol, hogyan lettek ilyen belevaló, kedves, kiegyensúlyozott és vidám fiatal felnőttek a te drága, karjaidban felnövő kisbabáidból. Ide szerettél volna eljutni, és sikerült, úgy is, hogy nem vagy tökéletes.
korábban írtuk
Hazugságok, amelyeket a közösségi média állít a női testről
Egy fehér ruha volt az utolsó csepp. Hogy értsd: fiatal színésznő mélyebben dekoltált fehér ruhában jelent meg valamilyen eseményen, dús keblei úgy álltak, ahogyan a nagyobb mellek szoktak, melltartó nélkül. Az internet népe felhördült...
