Harmonikus társadalomban minden önmagával szemben és mások felé is igényes embernek szüksége van az illemszabályok ismeretére, annak ellenére is, hogy sokszor formalitásnak tűnnek. Az illem egy kedvező eljárásmódot jelent az emberekkel való kapcsolatteremtésre és annak fenntartására, gyakorlására. Megóv olyan vétségek elkövetésétől, amelyek károsan befolyásolhatják vagy megakadályozhatják a kapcsolatépítést, és hasznos utat mutatnak abban is, hogy kivédjük az ellenünk irányuló sértéseket.
Mindezeket felfoghatjuk egyfajta stratégiai eszközöknek is, amelyeket a gyermekeinknek is ismerniük és használniuk kell a mindennapi életben való boldogulásukban, magyarázza Koncz Mária-Magdolna óvodai és iskolai tanácsadó. „A társadalmi fegyelem része az illem, annak betartása a nyugodt, feszültségmentes együttélés helyes viselkedésformáit eredményezi.
Olyan tulajdonságok kialakításáról van itt szó, amelyek egyúttal az emberi mivoltunk fontos építőkövei is, mint például a tapintat, előzékenység, együttműködés, figyelmesség, jó ízlés, önmérséklet, tisztelet a másik ember iránt” – fejti még ki a szakember.
Illem: mindenkinek egyformán ér betartani
Az érvényes és betartandó illemszabályokról szükséges beszélgetni a gyermekeinkkel, erősíti meg a szakember, ennek legegyszerűbb módja, ha példamesékkel, tanulságos történetekkel illusztráljuk az illemszabályokat, és megindokoljuk a jelentőségüket az életünkben.
Ha tehát az illemszabályok világosan megfogalmazottak, ha életkoruknak megfelelő szinten és mennyiségben adagoltak, amelyeket mi is határozottan és következetesen képviselünk, akkor a gyermekeink is igyekezni fognak azokat betartani. Hiszen valójában nincs külön felnőttekre és gyermekekre érvényes illemszabályrendszer, a különbség az alkalmazásukban jelenik meg.
Már a köszönés elakadást okozhat
Az anyatejjel senki sem szívja magába az illemet, szögezi le László Mária tanítónő. „Úgy gondolom, hogy az illem elsajátítása már totyogókorban kezdődik, és a kör egyre bővül, ahogy a gyermek fejlődik, nő. Ha csak a köszönési formákat vesszük, a „táj-táj” búcsúzástól
És ez nyilván csak az alap, azonban rendkívül fontos, hiszen a későbbiekben a mondanivalójának kifejtéséhez rutinszerűen kell használnia a helyes megszólítást is. Sok felnőtt azért nem tudja, hogyan kezdje el mondandóját, mert nem ismeri a helyes megszólítási formát” – sorolja.
Az otthoni hét év
Rendkívül találó az „otthoni hét év” kifejezésünk, hiszen az alapokat otthon tanulja meg a gyermek: a szülő tanítja meg a gyermeket szépen kérni, megköszönni, bocsánatot kérni, köszönni. Erre erősít rá a pedagógus. A közösségben bővül a kör a társas viselkedési minták elsajátításával. Például ki kell várnia a sorát, végig kell hallgatnia a társakat, a felnőtteket, közbeszólás nélkül. Akkor igazán hatékony a folyamat, ha a szülő és pedagógus törekvései erősítik, és nem kioltják egymást. Iskolába kerüléskor már jó, ha a kicsi tud köszönni, illemtudóan szólni a társakhoz és a felnőttekhez, bántás nélkül ki tudja fejezni magát, hangsúlyozza László Mária.
– teszi hozzá. Érdekes adalék: mostanában a gyermekek az iskolában találkoznak először a magázó formákkal, tapasztalja a tanítónő. Mivel az idősebb családtagokat és az óvó néniket is tegezik, így a magázó forma megtanítása kizárólag a pedagógusra hárul. „Az illem pedig a ma már ritkább nyelvi fordulatok ismeretét is megköveteli, nemcsak azért, mert gazdag nyelvünk kifejezőerejét jelzik, hanem bizonyos élethelyzetekben az udvarias magatartás részét képezik” – magyarázza László Mária.
A pedagógus és édesanya szerint a legjobb, ha példamutatással neveljük illemre a gyermekünket: tudatosan és következetesen használjuk a varázsszavakat (kérem, köszönöm, elnézést, bocsánat), szituációs játékokban, valamint konkrét élethelyzetekben való gyakorlással. Fontos az is, hogy észrevegyük a gyermekek igyekezetét, egy-egy pozitív megerősítés életre szóló lehet.
Csak következetességgel működik
Felmerül azonban a kérdés: van olyan, amikor túl szigorúak vagyunk? S valóban jár megtorlás az illemszabályok áthágásáért? „Mi, szülők, gyakran érezhetjük úgy, hogy „őrmesterek” vagyunk, folyton ugyanazt ismételgetjük, figyelmeztetjük és emlékeztetjük gyermekeinket a betartandó illemszabályokra” – ismeri el a szakember. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt. De, mint mondja, az is gondot okozhat, ha bármilyen magatartásformát ráhagyunk a gyermekeinkre, és az sem jó, ha folyton rendre utasítjuk őket. Van egy status quo az illemet tekintve, amihez tartanunk kell magunkat, figyelmeztet a szakember.
A merev ragaszkodás akkor lehet ártalmas, ha az folyamatos szidással, kritizálással, netán büntetéssel jár, hívja fel figyelmünket a pedagógus.
„A vétségek fölött nem ajánlott szemet hunyni, de a nagyon merev és a nagyon szigorú követelés többet árt, mint használ, mert megingathatjuk a gyermekünk önbizalmát. Az is fontos, hogy családon belül mindenki ugyanazt képviselje és ugyanazt várja el a gyermektől. Legyünk következetesek, összehangoltak, az illemszabály betartandó szabály, nincs kifogás és kibúvó, ellenkező esetben összezavarhatjuk őt” – ajánlja. Ha valamilyen ok miatt mégis felfüggesztünk egy szabályt, akkor le kell szögezni, hogy csak egyszeri alkalomról van szó. A cél, hogy az illemtudás és -követés belsővé váljon, és akkor is betartsák azt, ha nincs jelen a felnőtt. A gyermekek akkor válnak érdekeltté ebben, ha megtapasztalják a helyes magatartás pozitív hozadékát.
Nekünk is jó, nekik is jó
Az illem haszna, hogy kellemesebbé teszi életünket. Ám, ha valamilyen ok miatt kimarad az illemszabályok eltanulása, vagy ha valaki azokat szándékosan mellőzi, szembetalálja magát a társadalommal. Nem fognak elmaradni az onnan érkező „szankciók” sem (például kiközösítés, megszólás), figyelmeztet a szakember. Illemkövetés nélkül nem alakulhat ki érett, felelősségteljes, önuralommal rendelkező, együttműködésre kész, erkölcsi értékeket hordozó személyiség.
Szinte egész életemben gyermekeket akartam. Úgy vártam erre a szerepre, mint a Szent Grálra. Azt gondoltam, majd kiteljesít és jó anya leszek, és ez utóbbi szerintem többnyire igaz is, bár ez a jóság jóval másképp néz ki, mint ahogyan elképzeltem.korábban írtuk
Dávid Panni: Visszakaptam a testem
