Balerina majd tengerbiológus, aztán középiskolás koromban a Szex és New York magassarkús újságírónője akartam lenni, aztán nyelvészetet, majd politikatudományokat tanultam: több vargabetű után lettem végül újságíró. Nem volt tehát lineáris a „karrierem”, sőt, inkább a véletlenen és a szerencsén múlt, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Ezért is nehéz most ilyen jellegű kérdésekben tanácsot adni azoknak a fiataloknak, akik hozzám fordulnak.
Dé tizenegyedik osztályos. Ötlete sincsen, hogy mihez szeretne kezdeni az Életben. „Egyelőre az sem világos számomra, hogy mihez értek annyira, hogy abból karriert lehetne felépíteni. Az, hogy a kisérettségi után milyen középiskolát választottam, a szüleim javasolták, én meg elfogadtam” – avat be. Eddig sodródott, teszi hozzá, most azonban már érzi: hamarosan döntést kellene hoznia a jövőről, de önmagával sincsen még tisztában. Ká egyetértően bólogat: ő is jövőre fog érettségizni, matematika-informatika szakon tanul, de a továbbiakban nem ezen a pályán folytatná. „Jó volt az átlagom a kisérettségi után, ezért döntöttünk úgy a szüleimmel, hogy Udvarhely egyik legerősebb osztályába fogok járni. Szeretem, vagyis inkább csinálom, de nem érzem, hogy egész életemben ezt szeretném” – jegyzi meg.
Innen megyünk nyugdíjba?
Egy életre szól a fiatalkorban kiválasztott szakma? – szegezem nekik a kérdést. Igen, legalábbis az elvárás az, hogy 18–19 évesen olyan megfontolt, jó (!) döntést hozzál, amelyet nem fogsz megbánni. „S ha mégis kiderül, hogy rosszul választottál, akkor meg szorítsd össze a fogad, és legyél kitartó. Pályát váltani – legalábbis az itthoni elvárások szerint – a gyengeség jele” – dobja be cinikusan a társaság legfiatalabb tagja. Bé még csak kilencedikes, de már meg van késve, ami a pályaválasztási döntést illeti, mondja.
„Valószínűleg a tehetségem alapján kellett volna középiskolát választani, de eddig nem sikerült felfedeznem, hogy az mi.
Korábban művészeti iskolába jártam, mert kiskoromban szépen rajzoltam, ezért a szüleim úgy vélték, érdemes ezzel foglalkozni. Aztán hamar kiderült számomra, hogy legfennebb középszerű képzőművész lennék. Én pedig nemcsak elfogadható, hanem kiváló szeretnék lenni. Aztán az idegen nyelvek mellett döntöttem, majd az első nyelvórák egyikén kifejtette a tanárnő: nincsen nyelvérzékem. Tehát passz. Nem tudom, mihez kezdek majd” – meséli csalódottan.
„Biztos” szakma kell
A nyomás és elvárás óriási, ám az útmutatás legtöbbször elmarad. „Szerintem a legtöbbünk szülei amolyan biztonsági játékosok. Szeretnék, ha olyan szakmát választanánk, ami biztos anyagi jövőt jelent. Mert legtöbben sokat „küszködtek” – magyarázza Zsé. Mérnök, közjegyző, ügyvéd, közgazdász, orvos… Ezek a „rendes” szakmák. És a pedagógus? – kérdem. „Jah, az már rég nem. Alulfizetettek, nem éri meg tanárnak lenni” – dobja be Ká, aki maga is tanárgyerek. A tanárok nem tudnak vagy nem mernek a pályaválasztásban segíteni, osztják meg a tapasztalataikat beszélgetőtársaim:
a legtöbb pedagógus a tananyag leadásával küszködik, majdhogynem semmi idő nem jut arra, hogy más témákról beszélgessenek – vagy egyáltalán, beszélgessenek – a diákokkal.
„Önismeretre is szükség van ahhoz, hogy pályát tudj választani, de a tanárok is sokat segíthetnének. Nekik is kell látniuk, hogy kinek mi az erőssége” – teszi hozzá Dé. Szervezett pályaválasztási tanácsadás elvétve van a tanintézeteknél, a lelkiismeretesebb osztályfőnökök és iskolai tanácsadók vállalják magukra ezt is, persze, ha jut rá idő.
Mindegy, csak legyen diplomád
„Sokat segítene, ha lenne egyetemlátogatás, vagy több olyan program, ahol a különböző szakok oktatói vagy a diákok mesélnének arról, hogy mit jelent egyik-másik. Így sokszor értelmezhetetlen, hogy egy-egy kifejezés mit takar, vagy hogy az egyetem után azzal a diplomával mit kezdhetsz majd” – jegyzi meg Ká. Hozzáteszi: manapság egyébként szinte mindegy, hogy mit végzel, csak „legyen diplomád”. „Csak az egyetemi diploma számít, aztán azzal lehetsz benzinkutas vagy egyetemi oktató is. El sem tudom képzelni, hogy reagálnának anyámék, ha kijelenteném, hogy nem megyek egyetemre és villanyszerelő akarok lenni” – kacag és imitálja a szülők szörnyülködő arcát.
Bé idén fog érettségizni, és már tudja, hogy egy év szünetet tart az egyetem előtt. „Szerencsés vagyok, hogy a szüleim ezt elfogadták.
Munkát vállalok, és kipróbálok néhány dolgot. Tervezem, hogy önkénteskedem külföldön. Szóval lesz időm gondolkodni és dönteni.
De az évfolyamomon senki mást nem ismerek, akinek a szülei ezt elfogadták volna, pedig a választott egyetemekkel kapcsolatban többeknek vannak kételyeik” – osztja meg. Miben lehetnénk mi, felnőttek, szülők segítségre? „Jó lenne, ha nem a saját meg nem élt álmait vagy a félelmeit nyomná rá a gyerekére a szülő. Nem is tudom, melyik rosszabb” – summázza Zsé.
Az elmúlt hónapokban megmártózhattam abban, amit a Z-generáció megél. Munkámból kifolyólag naponta találkozom középiskolás fiatalokkal, hetente több mint ötvennel, és az oldott, kötetlen környezet is hordozza, hogy sokat és nyíltan beszélgetünk. Mindenről.
Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Szerhasználat idehaza: a fű PR-ja „győzött"
Iszonyúan elterjedt a szerhasználat a fiatalok körében – meséli egy szakember. A kannabisz-származékokat a legtöbb erdélyi tini is kipróbálja legalább egyszer, sokan azonban naponta használnak valamit: lazításként, vagy azért, hogy felpörögjenek.
