A legtöbb anyának (bizonyos felmérések szerint akár minden másodiknak is) állítólag van kedvenc gyermeke, erről azonban nem illik beszélni. Hangoztatjuk inkább, hogy egyformán, ugyanúgy, igazságosan kell nevelni a testvéreket – de vajon ez megvalósítható? Bár talán még fontosabb az, hogy miként hat a felnövekvő gyermekre a vélt vagy valós kivételezés, netán az elhanyagolás. Nyom nélkül nem múlik el, ez majdnem biztos.
A fiúk és a lányok
„Két fiútestvérem van, az egyik három évvel nagyobb, a másik tizenhattal kisebb. Sőt, az egyik vonalon az egyedüli leányunoka is vagyok. Szóval, fiús családban nőttem fel” – meséli Ildikó. Ő sokszor hallott anyákat azt mondani, hogy minden gyermeküket egyformán szeretik. „Elhiszem, ha ők mondják, ellenben mégis úgy érzem, hogy a fiúgyermekeket másképp nevelik. Tehát nem az érzést vonom kétségbe, hanem a viszonyulási módot”. A fiatal nő azt látta otthon, hogy:
Valamilyen formában kiváltságosabb a fiú-, mint a lánygyermek. „A nagymamám minden nehézségét, bánatát velem osztotta meg, mint egyetlen lányunokával, a fiúk »felmentést kaptak« ez alól, azon a címen, hogy ők ezt úgysem értik meg. Az anyukám is ugyanúgy velem osztja meg problémáit, velem beszéli meg a kényesebb kérdéseket, sőt, azokat is, amelyek a fiúkról szólnak – együtt találunk megoldást a problémákra stb., a fiúk itt is kimaradnak ebből.
Lehet. De az biztos, hogy a fiúkat az anyák kesztyűs kézzel nevelik. Sőt, egy olyan fiútesó, aki sokkal kisebb a lánygyermeknél, annak bizonyára két anyja lesz, és mindkét »anya« egyformán kényezteti, hogy ne mondjam, egyformán neveli majd (el). És csak reménykedhetnek abban, hogy egy olyan feleséget kap majd, aki türelmesen, nagyon sok szeretettel kijavítgatja azokat a hibákat, amelyeket az anyák olyan kegyesen, és olyan nagyon sok szeretettel, mondjuk ki… elrontottak.”
Bezzeg a kicsik, bezzeg a nagyok
Az Ildikóé klasszikus példa. Hány olyan történetet hallottunk, amikor a családban fiút várnak, lány születik, aztán egyszer mégis megérkezik a trónörökös, és körülötte kezd forogni a világ. Nem fogjuk mi letenni a voksot a gendersemleges nevelés mellett, de azért reméljük, hogy a legtöbb családban ma már ugyanolyan értékesnek számít a lány is, mint a fiú. Jó esetben a másság, a nemek eltérő igényei nem kell, hogy okot adjanak a kivételezésre, elhanyagolásra, hiteles szülői jelenléttel elsimíthatók az esetleges ellentétek, és megmagyarázhatók az esetlegesen eltérő reakciók, elvárások.
Ezt mondja nekünk Iszlay Réka, háromgyermekes édesanya is. „Ebből valószínűleg éreznek valamit a gyermekek, és ebből adódik a folyamatos irigységük. Annyit bezzegelnek, hogy attól meg lehet bolondulni: bezzeg a fiúk, bezzeg a lányok, bezzeg a kicsik, bezzeg a nagyok… De hát ha az egyiket azért dicsérem meg, mert annyira szépen hegedüli a legújabb darabját, a másik meg nem is hajlandó hangszerórára járni, akkor emez hiába irigyli azt a dicséretet. Az egyik zenéből mutatkozik tehetségesnek, a másik sportokban tűnik ki, a harmadik csodálatosan rajzol és fest, a negyediknek hihetetlen az empátiája, az ötödik pedig született vezető, a hatodiknak mesés a logikája, a hetediknek a memóriája, és így tovább. Nem, nem ugyanazért szeretjük őket és nem ugyanúgy” – egy ilyen helyzetben szülő legyen a talpán, aki egyensúlyozni és egyformán mérni, adni tud.
„Nem csak a többi gyermeknek rettenetes egy ilyen helyzet, de a kedvencek sem biztos, hogy hosszú távon »meghálálják« a figyelmünket. Nem kezdem most elemezni az »aranyszarókat«, de az a megérzésem, hogy nem a kivételes empátiás készségeikről híresek” – teszi fel a pontot az i-re Réka, akit, nem mellesleg, felvetésünkkel blogbejegyzésre ihlettünk.
Milyen testvéreket nevelsz?
Ahogy Réka mondja: a legfontosabb, hogy legyünk tisztában, milyen következményei lehetnek a kivételezésnek, a család peremére való szorulásnak. Mert ilyen is van. Ebben a helyzetben komolyan sérülhet a gyermek énképe, az önmaga szerethetőségében való hit, a családban szerzett tapasztalatok belejátszanak majdani kapcsolataiba, a saját gyermekével való viszonyba, és természetesen a testvéreivel való kapcsolatába is. A „kedvencnek” sem lesz reális az önmagáról alkotott képe, és ugyanolyan sérülékennyé válhat családon kívüli kapcsolataiban, mint az elhanyagolt, csak másképp.
A szülőnek nemcsak a gyermek személyiségfejlődésében van eléggé nagy felelőssége, hanem abban is, hogy gyermekei milyen testvérekké válnak. Hallani olyan testvérekről, akik felnőttkorukban már egyáltalán nem kíváncsiak egymásra. Ha megkapargatjuk a felszínt, a legtöbb esetben otthonról hozott konfliktusokat, igazságtalanként megélt helyzeteket találunk a mélyben. Elbillent egyensúlyokból és hangsúlyokból sosem lesz harmonikus ez a viszony. Ez viszont kár, mert a harmonikus testvéri kapcsolat olyan kincs, amely akkor is a gyermekekkel marad, amikor a szülők már nincsenek.
1. Te mindig, te soha. Ha lehet, kerüljük az ilyen kezdetű mondatokat, amikor a gyerekek konfliktusai épp az agyunkra mennek. Talán jobb, ha nem akarunk bírák lenni, igazságot osztani, hanem inkább azt mondjuk ki, hogy mi zavar minket a helyzetben – a gyerekek minősítése, hibáztatása helyett. „Te vagy a nagyobb, lehetne több eszed” – dobjuk ezt is a kukába.
2. Figyeljünk a középsőre. Kutatások is igazolják, hogy többgyerekes családokban a középső testvérnek jut a legkevesebb figyelem. Ha ennek tudatában vagyunk, talán kiegyensúlyozható a hiány.
3. Halljuk meg, ha valami fáj! Jó, ha észrevesszük valamelyik csemeténk bánatát, és jó, ha nálunk ki lehet mondani az érzéseket. Lehet beszélni féltékenységről is, anélkül, hogy lehurrognánk a bánatos gyereket, vagy épp elbagatellizálnánk az érzelmeit. Bújjunk össze, beszéljünk róla és adjunk magyarázatot a kérdéseire.
korábban írtuk
Nézzünk pápás filmeket!
Az elmúlt években a pápaság intézménye, valamint a pápa személye kapcsán is született néhány olyan alkotás, mely vallási hovatartozástól, felekezettől függetlenül nézhető, élvezhető, érdekes.
