E cikk előző részében írtuk, hogy 2020-at illetően sokunknak vannak hasonló tapasztalatai. Ezek képesek erőt is adni, ugyanakkor minden kis különbözőség vihet egy lépéssel előbbre. Az LGT slágere jut hirtelen eszünkbe, így, visszapörgetve az év eseményeit, főleg ez a néhány sor: Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel,/ ismerős a fütty és egymásnak felel.
Hadd lássam!
Írta Gereöffy Andrea
Néha egy-egy utcasarkon az a határozott érzésem, hogy itt nekem, mondjuk, jobbra kéne fordulnom – teszem azt, a bal helyett, amerre éppen tartok. Ha nagy ritkán előfordul, hogy nem sietek – az idén előfordult –, eltérek. Hadd lám. Általában nem történik semmi különleges, hacsak az nem, hogy egy lámpavast, plakátot, ablakon éppen kihajoló nénit meglátva eszembe jut Valami. 2020 kicsit erre hasonlított. Történtek dolgok, amiktől talán gondolataink, elméleteink, elképzeléseink útvesztőiben egyet jobbra vagy egyet balra léphettünk. Sőt, 2020-ban sokunknak talán a lóugrás is összejött.
Hadd lám, mi lesz, ha több hónapot egyszerűen csak otthon töltök. Nem lett semmi. Csodálatos módon az otthoni viharok nagyrészt elültek. Csend volt az udvaron. A városban. A világon. Sokan dicsérték a visszatérő madarakat – nekem eszembe jutott, milyen jó, hogy szinte mindig olyan helyen laktam, ahol folyamatosan hallottam a madarakat. Hogy a bezártság a szüleim épp virágzó udvarában ért. És örültem annak is, hogy elváltam – hogy nem a volt párommal vagyok összezárva épp.
Eszembe jutott, hogy egész életemben folyamatosan programokat szerveztem – utólag visszatekintve, kényszeresen. Micsoda felszusszanás.
Milyen jó, hogy vannak olyanok, akik így is megkérdezik, hogy vagyok – milyen csodálatos emberekkel hozott össze az élet! 2020 nélkül valószínűleg mindez nem jutott volna eszembe. És talán a tudatosság sem: hogy ha még lenne ilyen bezártság, akkor hol, kivel szeretném eltölteni.
Kigyógyulok a cipőmániából?!
Írta Kovács Eszter
Idén egy szál magas sarkút vettem (valóban döbbenetes!), és arról is megfeledkeztem: a járványmizéria kezdetén érkezett a gyönyörűség, akkor úgy elpakoltam, hogy szezonja múltán, ősszel találtam rá. Semmiség, felszínes – tudom, így tűnhet. Ellenben a félresikerült év legjobb tapasztalata, hogy sokkal megfontoltabban vásároltam ruhaneműt: ha nincsen hová felvenni, nincsen miért megvenni. Döbbenten summáztam, hogy
márciustól májusig egy pár cipőt hordtam (hetente egyszer, bevásárolni), majd májustól egy másikat… Melegítőben, smink nélkül és kissé ziláltan töltöm napjaim nagy részét. Igazi spórlás ez,
egész évben kiszolgált egy szempillaspirál!
Félreértés ne essék – mit nem adnék, hogy visszatérhessünk a régi kerékvágásba, görcsmentes legyen a találkozás és természetes a kézfogás vagy ölelés! De így, kívülről tekintve értékelődött át a korábbi napi életvitelünk, volt benne jó és elvetendő is. Kikristályosodott, hogy mire van igazán szükségünk, ám nem nélkülözhetjük a közösséget, társaságot, élő kapcsolatot!
Ki is nyitotta világunkat a pandémia
Írta Csatlos Tünde
Mi a kisfiammal kettesben töltjük a napok nagyrészét, így szinte ujjongtam márciusban, hogy a férjem is itthon lesz velünk pár hetet. Amiből aztán hónapok lettek. Hatással volt ránk: az apa-fia kapcsolatra, de a mi párosunkra is. Sokkal több érzelem költözött be hozzánk: viták, nevetések, mély beszélgetések váltották fel az addig néha rutinná vált: Hogy volt a munkában, mit csináltatok egész nap, hova kell menned holnap kérdéseket és az arra adott válaszokat.
Mert néha ugye csak ennyire futja egy átdolgozott nap után. Átértékelődött sok minden.
Hányszor jutott eszembe az a viccnek szánt „járványmondat”, hogy „Boldog most az, aki a feleségét szereti…” és felértékelődött az, ami nekem van.
Talán soha nem találkoztunk ilyen gyakran az udvarhelyi családommal, mint most. És itthon, Vásárhelyen is szorosabb lett a kapcsolat a szűk családdal, a barátokkal. Ami még emlékezetessé teszi 2020-at, azok az új ötletek, projektek, amelyek szárnyra kaptak. Köztük az a podcast is, amit egy olvasós csoportban indítottunk a tagoknak, mert bár kevés impulzus ért minket ebben az évben, de a kreativitás, az új dolgok elindítása valahogy ott bugyogott az emberben. Bennem is.
Jól termett a paradicsom
Írta Magyari Tekla
Hálás vagyok a Fennvalónak, hogy az utóbbi évek végén minden alkalommal úgy összegzek: minden eddiginél jobb esztendő volt az idei. Ugyan 2020-ban ezt nem mondhatom el, mégsem panaszkodom: nagyot haladtam a céljaim felé. Nem annyira kint történtek a dolgok, de belül fontos változások zajlottak, és évek óta tologatott projektjeim is végre elindultak. Mert adott időt rá a tavaszi leállás, az otthon ülés, a programok elmaradása.
Idén például – 14 év után először – voltak szabad hétvégéim, mivel a legtöbb rendezvény, melyeket korábban munkaügyben látogattam – fesztivál és egyházi ünnep, avatás, emléknap és falunapok – jórészt elmaradtak. Ezt ezúton is köszönöm a Covidnak! Lélekpihentető kiruccanásokat ejtettünk a lányokkal.
Év végén döbbentem rá arra is: hálás lehetek a természetesnek vett dolgokért a sorsnak: nincsenek egészségügyi problémáim, tudok járni és vezetni, hajolni, cipelni és kapálni is, egyszóval egyedül el tudom látni magam.
Hála Istennek, nem vagyok kiszolgáltatott senki másnak. Mert a legtöbben csak akkor figyelünk fel ezen értékekre, ha elveszítjük ezt az önállóságot, vagy ha valaki a közelünkben kerül olyan helyzetbe, hogy átmenetileg mások kell gondoskodjanak róla...
A jó dolgok serpenyőjét gyarapítja az idei év mérlegén az első konyhakertem termése is: benne az első néhány kiló saját termesztésű paradicsommal, sok örömmel és csóré csigával – de kevés retekkel és salátával. 2020-ban tettem meg az első teszetosza lépéseket a saját ház felé is, s bár óriási félelmekkel telve botladozom az eladósodás rettegett ingoványán, belevágok életem legnagyobb kihívásába.
A világjárvány évében végképp megtanultam: mindennek van jó oldala. A nehéz időknek is.
Több volt a vártnál
Írta Ménessy Kinga Kitty
Ha jobban meggondolom, sokkal többet adott 2020, mint amire számítottam.
Eseményből és nagy utazásokból volt hiány rendesen, de én ennél
sokkal többet kaptam: együtt töltött időt, csendet és nyugalmat, szusszanást a hajtásban, harmóniát a párkapcsolatban – és ezek sokkal sokkal többet érnek, mint az összes fesztivál, mozipremier és színházi élmény.
Már érzem egy ideje, hogy az a fajta megfelelési kényszer, amit a munkám előidéz, nem normális. Mindig több kellett, jobban csinálni, a mércét fennebb tenni. Nekem ez okozott komoly fejtörést, és nem tudtam elfogadni, hogy az embereknek mindig mindenből több kell.
2020 mindent átírt. Köszönöm neki! Most már jöhet a tiszta lap, az újrakezdés. Új tervek. Egy új évtized első éve, mert ez a nulladik volt.
Kiemelt képünkön egy maroknyi Nőileges munkatárs.
Friss lapszámunkat alább kérheted:
