Időnként engem is befolyásol, ha azt hallom-látom, hogy ez az író Nobel-díjas, vagy az a kortárs magyar szerző Libri vagy Margó irodalmi díjat nyert. Igaz, hogy fogtam már mellé Pulitzer-díjas szerző művével, amely egyáltalán nem ütötte meg az általam felállított mércét, és ez azt bizonyítja, hogy nem is lehet feltétlenül a díjazás tényére alapozni. Mégis
Dovalé Grünstein stand-up comedy előadó egy kisvárosban tart előadást egy teljesen átlagos napon, teljesen átlagos nézőkkel, vagy legalábbis ezt feltételezzük az első oldalak olvasása közben. Ez a műfaj nem mindenki kedvence, nem mindenki képes elfogadni azt a stílust, amivel az előadók kigúnyolnak, megsértenek, nevetségessé tesznek embereket, eszméket, bármit, ami az eszükbe jut. Így van ezzel Dovalé gyermekkori barátja is, aki
A többség szórakozni vágyik, amikor befizet egy ilyen komédiára, nevetni, ellazulni, kiengedni a gőzt, ehhez képest ez az előadás teljesen mást nyújt. Dovalé, bár viccekkel indít, és tehetsége révén hamar magával rántja közönségét a nevetés világába, rövid időn belül átvált saját gyermekkorának elmesélésébe, abba a gyermekkorba, ami tele volt bántással, félelemmel, megfelelni akarással, beilleszkedési vággyal. A nézők megdöbbenve hallgatják az előadót, akárcsak az olvasó.
Hisz mindannyian ismerünk ilyen gyermeket, vagy akár mi is lehettünk áldozatai agresszív szülőknek, az iskolai megfélemlítésnek, és ez egész hátralévő életünket megnyomoríthatja, de legjobb esetben is magunkkal cipeljük ennek terhét életünk végéig. Dovalé talán a közönsége előtt próbálja feldolgozni vagy legalább elmondani valakinek, hogy mennyit szenvedett gyermekkorában. Olvassuk megértő figyelemmel, hisz vallomása mindannyiunknak szól.
korábban írtuk
Rabságból szabadság: Kozma Ferenc útja a függőségtől a józanságig
Éveken át élt az alkohol és gyógyszerek mámorában, miközben családja és felelős munkahelye is volt. Kozma Ferenc tizenhat éve szabad ember, és ma már addiktológus konzultánsként segíti azokat, akik hasonló helyzetben vannak, mint amilyenben ő volt egykor.
