Björnstad egy erdő mélyén fekszik, egy olyan vidéken, ahol a tél az úr. Egy hokiváros, ez a legfontosabb jellemzője, ez alakítja a helyiek gondolkodásmódját, közvetlenül vagy közvetve ekörül forog az életük. Ha valakit nem is érdekel annyira ez a sport, akkor is szerves része az életének, mert vagy valamelyik családtagja, barátja űzi, rajong érte, vagy a jégcsarnokban dolgozik. Idáig nem feltétlenül hangzik izgalmasnak a regény, de tulajdonképpen
(hiába, na, a skandináv irodalom rajongója lettem), egyik szereplő sem kizárólag csak jó vagy rossz, bemutatja a gyengeségeiket ugyanúgy, mint a pozitív tulajdonságaikat, a barátság árnyoldalait, a szülői lét nehézségeit, egy kisváros túléléséért vívott harc minden negatívumát. Mert a politika mindenbe beleszól, és ez olyan szinten nyilvánul meg, hogy befolyásolja a junior hokicsapat minden tagjának az életét, pedig még csak tinédzserek. Ez is ismerős lehet a kisvárosi embereknek...
Izgalmas a történet az első soroktól kezdve,
Magába szippant, sodor a történet, miközben megismerjük a szereplőket, akik közül sokan hősök lesznek valamilyen formában a regény végére, pedig hétköznapi emberek, egyszerű kisvárosi figurák, gyermekek, szülők, barátok, pedagógusok.
„Minden felnőtt életében vannak olyan napok, amikor úgy érezzük, itt a vége. Mikor már azt sem tudjuk, miért harcolunk olyan keményen nap mint nap, amikor a valóság és a mindennapok maguk alá temetnek, és azon gondolkodunk, meddig is bírjuk még.
Szívesen ajánlom a könyvet fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, mert mindkét szemszögből bemutatja az emberi lélek rejtelmeit, rezdüléseit, és általa akár jobban megérthetik egymást a különböző generációk.
korábban írtuk
Villáminterjú Havas Julival: Nincs megbánnivaló, ha nem gondolkodsz rajta
A Nincs Hold, ha nem nézed című regényével robbant be a köztudatba, s nem sokkal ezelőtt második kötetét, a Papírbabák, avagy lehet-e két hazád-at is bemutatta több helyszínen Erdély-szerte. Havas Juli válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdésekre.