„Mindig is érdekelt valamilyen szinten ez az élet, a buddhizmus, a meditáció és az, hogy miről szól ez az egész dolog, amit életnek nevezünk. Az egyetem elvégzése után jópár évvel fordultam aztán hangsúlyozottabban a keresés felé, és az ember ami felé fordul, az a valami is odafordul felé” – magyarázza Barna, amikor a kezdetekről kérdezem. Mint mondja, az egyetemi szakdolgozatát már a zen kóanokról és az abszurd humorról akarta írni, aztán röpke 13 évvel később egyszer csak felbukkant a mostani tanítója, Csong An Szunim videója. „Addig is olvastam mindenfélét, de az nem volt elég, gyakorolni is szerettem volna valamit, és akkor egyszer csak ott termett a lehetőség, hiszen Budapesten éltem, a tanító is ott volt, a gyakorlat is adott volt, amire el is tudtam menni, és amire azóta is járok és gyakorolom, mondhatni a mindennapjaim része” – meséli.
Nem gondolja, hogy nagy váltás volt ez, a nagy váltások mindig fokozatosan történnek, talán ezért is érzi így. „Hosszú távon ha visszatekintek az életemre, valóban
nagyon másképp éltem 15 évvel ezelőtt mint ahogy most élek, mások voltak a prioritások, de a váltások lépésről lépésre történtek, nem egyetlen, nagy változásról beszélünk”.
Hogyan nyilvánul meg a hétköznapokban a zen gyakorlása által történt változás? – faggatom Barnát a laikusok kíváncsiságával. Barna tapasztalata szerint amíg az ember nem próbálja ki a zen gyakorlását, addig mindenféle elméletek, misztikum, mítoszok jutnak el csak hozzá, amelyeket ugyanazzal a tudatállapottal próbál feldolgozni, mint amiben benne van: gondolatokkal, intellektussal, kognitívan, holott a gyakorlat pont ezek meghaladására irányul. „Pillanatról pillanatra fel kell ismerni azt, hogy mi a helyes cselekvés, és ez nem logikai és morális alapon történik legtöbbször, hanem valaminek működnie kell bennünk, aminek eredménye a moralitás, és nem következménye. Gondoljunk csak bele, az emberek ha nem lopnának, nem hazudnának, nem bántanák, csalnák meg egymást stb., akkor a szenvedéseknek a 90 százalékát ki lehetne iktatni, csak valamiért mindig túlmagyarázzuk, és
megpróbálunk okosabbak lenni mint a Dharma.
A hétköznapokban a gyakorlat által szerzett jelenlét tudatossága úgy csapódik le, hogy ha egy kellemetlen érzés, szituáció beszippant, hatalmába kerít, akkor igyekszem résen lenni, és rákérdezni magamban, hogy mi ez, honnan jön? Ily módon, ha a tudat tere csak egy kicsit is nagyobb, mint maga a szituáció, vélemény, érzelem, nem azonosulok vele annyira, következésképpen nem adok energiát neki, és az szépen elmúlik magától, vagy megmutatja, mit kell tennem azért, hogy tovább tudjak lépni."
Felelősségünk megélni a jelent
A jelen pillanat az a lehetőség, ahol mind a felhalmozott múltat el lehet engedni, mind pedig az elkövetkezendő jövőnek irányt lehet adni – magyarázza Barna. „Ha a múltnak a terheit állandóan cipeljük magunkkal, vagy mondjuk ránézünk egy emberre, és már abban a pillanatban van egy előítéletünk, akkor mire oda érkezünk, hogy beszélgessünk vele, már tele leszünk olyan tüskékkel és hadállásokkal, amelyek a tiszta emberi kommunikációt ellehetetlenítik. Általában ezek csak saját magunk által kivetített dolgok, elvárások, vélemények, téves azonosulások, gondolatok, amelyeket összetévesztünk a valósággal” – világít rá saját tapasztalatai tükrében. Szerinte
a zen gyakorlás tulajdonképpen pontosan arról szól, hogy megtanuljuk helyén kezelni a gondolatainkat, a Dharma beszédek során többek között ebben segítenek a résztvevőknek.
A zen nagyon egyszerű dolgokkal kezd: vannak bizonyos technikák – hogyan üljön, lélegezzen a résztvevő –, amelyeket szükséges alkalmazni. Mint mondja, ezeket megmutatni, elmagyarázni kb. 30 perc. Onnantól fogva csak rendszeresen gyakorolni kell a befele tekintést, és lehetőleg úgy, hogy el kell fogadni, hogy sok dolgot nem tudunk, és arra kell koncentrálni, hogy csak azt lássuk, ami van. „Nagyon fontos, hogy a nem tudom-ig jussunk el, ami nem könnyű, hiszen itt, Nyugaton ez inkább alárendeltség szerepet szólít meg az emberekben, de a zenben ez a pillanat az – az igazi, teli üresség –, ami számít. Eddig nem szeretünk eljutni, mert folyamatosan arra törekszünk, hogy adjunk mindennek nevet, kategóriát, brandet. De a szavakon, magyarázatokon keresztül csak a kapuig tudunk elérni,
az igazi dolgok általában a csendben vannak, az igazi történések a csendben születnek.
Alapvetően van erre igény, mint ahogy van arra is, hogy valamiféle mélyebb, jelenlévőbb, igazabb életet éljenek az emberek, a belül töredezett, szétszórtságot és energiaveszteséget okozó életvitel helyett. A figyelmet befele fordítani az elején inkább tűnik rossznak, mint jónak, hiszen egyszerűbb sorozatott nézni egy éjszakán át, mint csak ülni és figyelni a lélegzetedet, melynek során a külső ingerek megvonásával feljönnek mindenféle élmények, gondolatok, érzelmek, amikkel szembenézni – főleg az elején – nem éppen kellemes, de hosszú távon amúgy is elkerülhetetlen, ha normálisan szeretnénk élni a hétköznapjainkat” – hangsúlyozza Marthy Barna.
Átjárás Kelet és Nyugat között
„Nyugaton nagyon erősen gyökeret vert az individualizmus, amit Keleten felülír a csoport karma, ami – szintén szélsőségesen – azért nem jó, mert az pedig az identitást írja felül. Itt az a jellemzőbb, hogy legtöbbször egy externalizált Istenképet keresünk, és ez magával von valami olyasmit, hogy az ember egy ilyen által irányíthatóbb lesz, viszont a saját tapasztalataira nem helyez hangsúlyt, ezért a felelősség is elvész a kezéből valamelyest.
A zenben a szabadság és a felelősség egy mérlegen van”
– fejtegeti Barna. Véleménye szerint valahol a középutat kellene megtalálni a kettő között, ezt pedig csak egy olyan befele fordulással lehet, amelyről már korábban is beszélt, hiszen annak révén az embernek lesz egy konkrét tapasztalata, amihez képest tud viszonyulni a világhoz. A Dharma-mester szerint a keleti tanok azért tudtak elterjedni Nyugaton, mert
a nyugati történelem nagyrészt az önzés, a birtoklás és az erőszak története,
amelyek mind olyan dolgok, amelyek nélkül lehetne élni. „Amikor a ‘60-as években a hippi korszakkal a spiritualitás betört a nyugati gondolkodásba is, amellett, hogy volt rengeteg mellékhozadéka és mellékvágánya, hagyott egy rést, hogy az átjárás meglegyen Kelet-Nyugat között. Seung Sahn zen mester – akinek tanításait a mai napig követjük is – akkor jött Nyugatra tanítani, azért mert érezte, hogy Keleten ezek a dolgok kezdtek túlságosan belemerevedni az intézményességbe, a tradíció formai fenntartása mellett egyre kevesebb volt a gyakorló, a közvetlen kapcsolat a tanítással az emberek részéről. A Nyugat viszont épp ekkor vált nyitottabbá rá."
A szükséget fel kell ismerni
„Amikor először elhívtam Csong An Szunim-ot Udvarhelyre, akkor én is tartottam egy kicsit az egésztől, mert ugye a székelyek mindig gyanakszanak, amikor jön egy ember, akiről azt gondolják, hogy most “megmondja a tutit”. De ez a dolog nem erről szól. Egyszerűen csak a kíváncsi, nyitott emberek miatt tartunk Dharma beszédeket, hogy az ilyen kérdéseket, amiket most te is felteszel, megválaszoljuk, és eloszlassuk a téves nézeteket a zennel kapcsolatban. Mindemellett felajánlunk egy olyan eszközkészletet, amit ha az ember nap mint nap gyakorol, tudja járni ezt az utat, ha úgy érzi, hogy kell neki. A legtöbb ember számára ugyanakkor nem egyértelmű, hogy erre szüksége van.
Sajnos legtöbbször a szenvedés az, ami az embert odáig sodorja, hogy elkezd azon gondolkodni, hogy valamit neki kellene tenni az életében, mert senki nem fogja helyette megoldani a problémát, és senki nem vállalhat felelősséget az ő tudatállapotáért.
Ezért tenni viszont kemény munka, általában ezért nem szeretik az emberek. A Dharma beszéd egy pillanatnyi spontán bevezető, amit arra alapozunk általában, hogy mit érzünk, mi van a térben, mi az, ami feljön a zennel kapcsolatban. Egy rövidebb bevezető után kérdéseket lehet feltenni a tanítóknak, és mi megpróbálunk a leghelyesebben, legsegítőbben válaszolni ezekre a kérdésekre. Ha valakinek ennek nyomán ez az út megtetszik, akkor tudja, hogy hol keressen, és hogyan tud ezekkel a technikákkal kapcsolatba lépni. Tulajdonképpen az a lényeg, hogy az emberek saját maguktól alkossanak ilyen kis közösségeket, és gyakoroljanak. Mindig a spontán és alulról felvetődő dolgok azok, amik hosszú távon fenn tudnak maradni, éppen azért, mert nem nyomással születnek. A szükséget fel kell ismerni – ezt próbáljuk mi megmutatni, amennyire csak tudjuk. Mindenki megszólítható valamilyen formában, hiszen
ahol az emberek életében nehézség és szenvedés van, ott nyitottság is van valamilyen szinten”
„Manapság nem a fejlődés és a pozitívumok vannak a középpontban általában, inkább a durvább, fájdalmasabb dolgokat szereti mindenki piszkálni, mert azok biztosabban eljutnak az emberekhez és váltanak ki reakciókat. Pontosan ezt kellene felismerni, hogy ez csak egy reaktív tudat, nem mi vagyunk. Ennek a felismerésnek a kapujáig lehet elmenni a szavakkal, interjúkkal, magyarázatokkal, Dharma beszédekkel, de hogy valójában mi ez, azt mindenki csak a saját tapasztalásain, gyakorlása által tudja megérteni, mert mindenki járja az utat így vagy úgy, a kérdés csak az, hogy kinek van a kezében térkép.”
Idén júliusban is több székelyföldi városban lesz Dharma beszéd Csong An Szunimmal és Marthy Barnával: - Marosvásárhelyen, július 18-án - Gyergyószentmiklóson, július 19-én - Székelyudvarhelyen, július 21-én - Sepsiszentgyörgyön, július 22-én - Csíkszeredában július, 23-án
Fotó: Marthy Barna archívuma
