Meztelenül jövünk a világra, majd takargatni kezdenek, és egy életen át – legalábbis a mi kultúránkban és főleg a külvilág előtt – többnyire „beöltözötten” jelenünk meg. De mi van otthon? Mi tapad a meztelen bőrünkhöz és magához a meztelenséghez? Beszéljünk róla pőrén és tabuk nélkül!
„Konzervatív családban nőttem fel, ahol mindig tabutéma volt a meztelenkedés” – meséli a harmincéves Anna. Legfeljebb fehérneműben látta a szüleit, és mindig el kellett fordulnia, ha át akartak öltözni. Ahogy cseperedni kezdett, ő is ragaszkodott az intimitáshoz, egyáltalán nem vetkőzött pucérra a családtagjai előtt. „Valószínűleg a szüleim is így szokták meg, ezt hozták magukkal otthonról, sohasem merült fel, hogy változtassunk a helyzeten. Mintha szégyenérzetet váltott volna ki belőlük, ha meztelenül látnak valakit” – fűzi hozzá. Szó sem lehetett a közös fürdésről, még akkor sem, ha a közeli ismerősökről kiderült, hogy ők bizony jóval lazábbak ezen a téren. Sőt a filmek pucér jeleneteinél is zavarba jöttek a szülei, nemegyszer átkapcsoltak egy másik csatornára, vagy megkérték, hogy forduljon el. Olyankor úgy érezte, hogy vánszorogtak a percek, fogalma sem volt róla, miért nem lehetett megszakítás nélkül végignézni a filmet.
Felnőtt fejjel visszagondolva Anna nem bánja, hogy ezen a téren szigorúak voltak a szülei, azt viszont el sem tudja képzelni, hogyan fog majd viselkedni a gyerekeivel. Valószínűleg lazítani fog a szokásokon, de nem lesz híve az állandó meztelenkedésnek. Úgy véli, hogy meg lehet találni az egyensúlyt a túlzott szégyenlősség és a magamutogatás között, figyelembe véve a gyerek fejlődésének különféle szakaszait.
Rálelni az egyensúlyra
A meztelen testhez, annak látványához való viszonyunk saját élettörténetünkről is beszél, a „csomagot” otthonról hozzuk. Sőt, a testünkhöz való viszony egyértelműen összefüggésben van a szexualitáshoz való viszonyunkkal. Ha meztelenek vagyunk, akkor látszanak a „szexuális töltetű” testrészeink is. „Neveltetésünkből kifolyólag hatnak ránk azok a családi, társadalmi normák, tabuk, amelyek a meztelenséghez, szexualitáshoz köthetők. Mindez befolyásolja, hogy hogyan éljük meg a saját testünket. Ha feszélyező a meztelenség, a nemi szervek látványa, megérintése, tükörben való megpillantása, akkor a felnőtt nem igazán mutatkozik ruha nélkül” – mondja Szalay Zsuzsanna pszichológus. Pedig a gyerekeknél – legalábbis az élet első éveiben – a meztelenség ösztönös, nem tapad hozzá semmi, tehát egyértelmű, hogy a szégyenlősség, az eltakarás igénye egyrészt a nevelés, másrészt az adott társadalmi miliő hatására alakul ki. A kisgyerek még önfeledten, teljes fesztelenséggel szaladgál otthon, a vízparton pőrén, kíváncsian nézi a másik testét is, érdeklődik. Viszont a kiskamasz a másodlagos nemi jegyek megjelenésével általában és ösztönösen egyre szemérmesebb lesz. A pszichológus egyértelművé teszi, hogy
a gátaknak is megvan a hasznuk és a szerepük, mert jelzik az intim tér határait, amit mindenki esetében tiszteletben kell(ene) tartani.
Például amikor „doktorosdit” játszanak az oviban, ha olyan személy és olyan testrészen akarja megérinteni őket, ami nem esik jól, jó, ha képesek ennek jelzésére.
Szalay Zsuzsanna utal rá, hogy a nemi identitás alakulása egybeesik a kisgyerekkori önfeledt kíváncsiság időszakával. Általában ez 7-8 éves korig eltart, ez idő alatt a gyerekek szívesen fürdenek együtt a szülőkkel, ha anyát-apát meztelenül látják a lakásban, nem jönnek zavarba, sőt rá is kérdeznek a testi különbözőségekre, összehasonlítgatják magukat a felnőtt testével. „Mindez nagyon természetes. A felnőttek saját neveltetésükből fakadóan teszik lehetővé, fogadják ezeket a helyzeteket.
Van, aki zavarba jön ekkora nyíltságtól, van, aki könnyedén válaszol a kérdésekre, lazán éli meg az ilyen pillanatokat. Igazából a személyiségfejlődés szempontjából ez utóbbi lenne az ideális, mert a zavar, a »kínosság« nagyon látszik, amiből a gyerek valami olyasmit olvashat le, hogy a meztelenséggel, testtel kapcsolatos dolgok »nem jók«, az elutasító, negatív érzéseket társítja az adott testrészhez, majd később a szexualitáshoz is”
– hívja fel a figyelmet a szakember.
„Ugyanakkor nem jó a gyereket túl »erotizált« helyzetbe se hozni, mert az belső feszültséget kelt, amivel még nem tud mit kezdeni. Szóval a mérték a fontos” – hangsúlyozza Szalay Zsuzsanna.
Fesztelenség és tabuk, gátlások. Mintha ez lenne a két véglet. A pszichológus úgy véli, hogy a családban az egyensúlyt kell megtalálni az önfeledt meztelenség és a testünk, intimitásunk határainak védelme között. De mindezt ne ijesztgetéssel, egyes testrészek, tevékenységek „csúnyává” minősítésével, a test elutasításával érjük el. Hókuszpókuszok és gólyamese nélkül
Ágnesék öttagú családjában nem szokás agyonrágni a dolgokat, így a meztelenség témája kapcsán sem alakítottak ki valamiféle mesterséges hozzáállást, nem tervezték el, hogyan viszonyuljanak majd ehhez, ha gyerekeik születnek. Ami jött magától, azt élték meg, és nagyon ritkán voltak fura vagy valaki számára zavaró helyzetek.
Mivel eltérő nemű és életkorú gyerekekről van szó, a meztelenséggel szembeni viszonyukban is változások történnek. Ágnes őszintén bevallja, „nem is különösebben beszéltünk erről a témáról, amíg észre nem vettük, hogy a nagy lányunk hét–nyolc éves kora között elkezdte kérni, hogy anya segítsen tusolni/hajat mosni, gyakran bugyolálta magát hamar törülközőbe, külön szobája lett, és elvonult öltözni csukott ajtó mögé, nem szívesen mutatkozott alsónemű nélkül.” Akkor egyeztek meg a szülők, hogy jobb lesz, ha apuka ezután kevesebbet „zavarja a lány intim szféráját”, mert úgy látták, hogy a gyereknek ez kezd kellemetlen lenni. Ehhez képest a három évvel fiatalabb öccsének nincsenek ilyen gondjai (még). Sőt nemrég volt egy kis magamutogatós időszaka is, ötéves kora körül, amiről a szülők nyilván igyekeztek lebeszélni az óvodás fiúcskát, úgy, hogy ne kavarjanak túl nagy port, hiszen tudták, hogy ez egy fejlődési szakasz velejárója.
Ágnes néha időhiány miatt együtt tusol a lányával. Ezt amolyan anya-lánya időtöltésnek fogja fel a kislány, aki néha kéri is, szereti, ha ilyenkor beszélgetnek, megmossák egymás haját, hátát. „Ahogy nő, kezd szégyenlős lenni, és már elmaradnak ezek a közös mosdások. Az apjával soha nem tusolt együtt, és én sem a fiaimmal” – mesél a szokásaikról a háromgyermekes anyuka. Mivel még kicsik a gyermekek, a szülők mossák a feneküket, a nagyobb legénynek sokáig kellett segíteni helyesen pisilni, de ő ebből sosem csinált problémát, egyik szülő jelenlétében sem.
A pucérkodás kapcsán Ágnes természetes tényként említi, hogy amíg kisebbek voltak a gyerekek, „normális” volt, ha néha félig-meddig, nagy ritkán egészen meztelenül látják a szülőket a gyerekek, a fordított helyzet meg magától értetődő volt. „Nem vetkőztünk szándékosan a gyerekek előtt, vagy csukott fürdőszobaajtónál zajlott a tisztálkodás és egyebek, de soha nem zártuk magunkra az ajtókat például, és ha úgy adódott, akkor bizony a ruhásszekrényig meztelenül plattyogtunk el, miközben a totyogók, óvodások néztek, simogattak vagy mutogattak, kíváncsiskodtak, kérdezősködtek, hogy ez mi, az mi.” Ágnesék úgy gondolják, hogy frusztráció és szégyenérzet nélkül kell ezt kezelniük, hogy ne legyen tabu a pucér test.
„Azt szeretnénk, hogy amennyire lehet, lássák a gyerekek, szüleik is mindenféle takargatnivaló nélkül viszonyulnak ehhez a témához, ha úgy adódna, majd a problémáikat, kérdéseiket szégyen vagy kellemetlen érzés nélkül feltehessék.
Ne érezzék magukat zavarban” – fogalmaz Ágnes, aki úgy érzi, a meztelenkedés témája kapcsán többnyire egy húron pendül a férjével, és ezt jónak tartja, mert egyik félnek sem zavaró a másik hozzáállása, viselkedése.
Szégyenlősség és bűntudat
Vajon az átlagos erdélyi családok hogyan viszonyulnak a meztelenséghez? Szalay Zsuzsanna sem tudja erre a választ, hiszen ez tényleg olyan téma, amiről ritkán beszélünk. Elmesélt azonban egy elgondolkodtató esetet egy 4-5 éves kisfiúról, akit nagyon-nagyon érdekelt, hogy milyenek a nők. Olyan családban élt, ahol tabu volt a meztelenség, a szülők nagyon vigyáztak, hogy a gyerekek soha ne lássák őket ruhátlanul.
A nagy titok erőteljes kíváncsiságot szült a gyermekben, már szinte megszállottan faggatta a szüleit a női testrészekről, a terhességről, születésről, kérte, hogy mutassanak képet.
Ez a nagy titkolózás tehát felfokozott érdeklődéshez vezetett. „Ez a helyzet is az egyensúly megtalálásának fontosságára vetít rá: amikor a gyerek kérdez, arra válaszolni kell őszintén, hitelesen, és jobb nem takargatni a dolgokat – a testünket sem túlzottan –, mert az erőteljesebb kíváncsiságot szül, és talán eltúlzott hangsúlyt kapnak ezek kérdések” – fogalmaz a pszichológus.
Egy másik érdekes jelenség a meztelenség kapcsán, ha a családban élő felnőtteknek teljesen eltérő a jelenséghez való viszonyuk. Szalay szerint nem könnyű ez a helyzet.
„Jó, ha a felnőtt azt az álláspontot képviseli, ami neki zsigerből jön. Aki nem képes mutatkozni bebugyolálás nélkül a családtagjai előtt sem, az ne tegye.
A gyerekek ebből azt tanulhatják meg, hogy van, aki így működik, tehát ha egymástól eltérő mintát lát, az nem feltétlenül baj. Akkor lehet gond viszont, amikor a szülők egymásra akarnak kényszeríteni olyan szabályokat, ami egyiküknek túl kínos. A túl szemérmesnél, de a túl lazánál is feszélyezettséghez vezet, ha más viselkedést várnak el tőle. Ezt a zavart viszont megérzi a gyermek” – emlékeztet a pszichológus, majd arról beszél, hogy a meztelenséghez, testhez, szexualitáshoz való viszonyunk formálható (valamelyest). Más, pozitív tapasztalatok hatására, amikor például egy nő megtapasztalja a feltétlen rajongást, oldódhatnak a gátlások. Hacsak… Hacsak nem gyökereznek túl mélyen a szégyenlősség okai, hacsak nincsenek olyan negatív élmények, traumák mögötte, amelyek egykönnyen nem írhatók felül. Ilyen esetekben – sajnos – továbbörökíthető a szégyenlősség. „Nagyon erőteljes, szívós, tudatos lelki munkával talán kiléphetünk a szégyenek-gátlások köréből, de ez sokszor attól is függ, hogy milyen életkorban történt a sérülés, vagy mennyire volt tartós az az állapot” – mondja Szalay Zsuzsanna.
Nem mehetünk el amellett sem, hogy bizonyos egyházaknak az álláspontja egyértelműen az elutasított dolgok közé sorolja a testiséget, a szexet (aktuális példa erre a román ortodox egyház viszonyulása az iskolai szexuális felvilágosításhoz – szerk. megj.). Miközben bizonyított, hogy a szexualitás, az egészséges szexuális fejlődés és élet a harmonikus személyiségfejlődés része. „Tapasztalatból tudom, hogy a gyerekek, fiatalok nagyon kíváncsiak, és nagyon fontos, hogy reális, tényszerű információkat kapjanak, természetes hozzáállást tapasztaljanak meg arról, hogyan »működik« a női/férfi test, hogyan változik kamaszkorban. Így kevesebb bűntudat, irreális félelem tapad az élet eme természetes részéhez” – érvel a szakember a szakszerű szexuális nevelés létjogosultsága mellett. Az eredmény: ideális esetben örömforrásként élik meg a testüket és nemiségüket, mindenféle rátapadt bűntudat nélkül.
Zárak és gátak nélkül
Nem szükséges a szobákat zárni – vallja Izabella, aki két fiúgyermek édesanyja. Náluk a nemiség a lehető legtermészetesebben kezelt téma. „A gyerekek érkezésével sem csökkent a meztelenkedő alkalmak száma, talán egy kicsit kevesebb ilyen helyzet adódik. Nem járunk meztelenül a házban, de nem is bújunk el egymás elől fürdés után vagy öltözködéskor” – meséli. A fürdések kapcsán azt is elárulja, hogy gyakran anyával vagy apával osztják meg a kádat a gyerekek. A szülők úgy tartják, ezek a legjobb alkalmak arra, hogy részletesen megbeszéljék a napi eseményeket. A gyerekek ezt szokták meg kicsikoruk óta, így elég hamar szembesültek a szülők a nemiséget érintő kérdésekkel. Izabelláék igyekeztek ezekre őszintén és tömören válaszolni, a szószaporításnak nem látják értelmét.
A kétgyermekes anyuka úgy érzi, a családi minta meghatározó volt számára, akár követendő példa is lehet a szülei viszonyulása. De azt is tudja, hogy mit tenne másként. Alapjában véve önmagukat és a szűkebb, illetve a tágabb családot sem tartja szemérmesnek. „A szüleim is gond nélkül öltözködtek előttünk, általában alsóneműig. Viszont én csak akkor mentem be a fürdőszobába, ha egyedül édesanyám volt bent. Részükről sosem láttam szexuális töltetű megnyilvánulást, egy természetesnek vélt puszin vagy ölelésen kívül. Szexuális felvilágosítást nem tartottak nekünk, és a magánéletünket később is diszkréten kezelték. Ehhez képest én talán kicsit szabadabban viselkedem” – idézi fel a gyerekkori élményeit a szülővé érett nő.
Mivel Izabelláék lakásában egy fürdőszoba van, gyakran előfordul, hogy meztelenül kell mutatkozniuk egymás előtt a családtagoknak. Mindenki ott öltözik, ahol a ruháit tartja, tehát nem vonul el senki külön ilyen céllal. „Zár egyik szoba ajtaján sincs, és nem is tervezünk szerelni, mert nem látjuk értelmét” – magyarázza az anyuka.
Családi minta, média és a test
Vajon mi a legfontosabb azon az úton, hogy a gyerek elfogadja és szeresse a saját testét?
„A gyermek a nemi szerepet, nemi identitását azonosulás útján »tanulja« meg. Ha ebből indulunk ki, akkor nagyon fontos, hogy mit lát.
Ha azt látja, hogy anyukája állandóan elégedetlen a testével, elutasítja, csúnyának látja, becsmérlően nyilatkozik róla, akkor az alakul ki benne, hogy a testünk nem szerethető. Ha viszont ennek az ellenkezőjét tapasztalja, akkor azzal nő fel, hogy a test örömforrás is lehet (nemcsak szexuálisan, hanem például felöltözhetünk szépen, gyereket szülhetünk stb.). Túl az esztétikai szempontokon megélhetjük, hogy milyen jó, hogy egészségesek vagyunk, hogy jól funkcionál a testünk. Úgy gondolom, nem igazán adjuk meg a kellő figyelmet a testünknek, gyakran csak eszközként tekintünk rá, amivel elérhetjük a céljainkat. Pedig az ápolás, az egészséges táplálkozás, mozgás nagyon fontos. Amire a testnek szüksége van, hogy a lélek is egészségesen éljen benne” – jelenti ki Szalay Zsuzsanna.
Tehát a korai minta minősége igencsak meghatározza a testhez való viszonyt. A családban megtapasztalt pozitív élmények fontosságát egyre jobban hangsúlyozza az is, ami a külvilágból, a médiából, a reklámokból, klipekből árad felénk. Mert – mint a pszichológus mondja – mindez negatív hatású, hiszen semmi nem azt sugallja, hogy örüljünk a testünknek, hanem azt, hogy ha a sablonba nem illünk bele, akkor az csúnya, akkor azon változtatni kell. Ez nagyon káros, és ezzel párhuzamosan válik egyre fontosabbá a család ellensúlyozó szerepe, ahol sok pozitív dolog, pozitív visszajelzés „éri” a testet. Zsuzsanna szerint
nagyon jó minta tud lenni, ha a gyerek a felnőttek testi érintkezését is látja (például puszi, ölelés, simogatás reggeli készülődés közben, találkozáskor stb.), mert megtapasztalhatja, hogy ezek az érzések nem kopnak el.
Mindenféle ellenkező híresztelés ellenére egyértelműnek tűnik: minél felszabadultabban, fesztelenebbül éljük meg intim kapcsolatainkban a testünket (legyen az gyerek-szülő, felnőtt-felnőtt közti viszony), amikor nincsenek gátlások, teljes elengedés van, növekszik az intimitás érzése. Ha átélhetjük, akár gyerekként, akár párként, hogy szőröstől-bőröstől, az utolsó porcikánkig szeretnek minket, ez lelki síkra is kivetül, és igazi közelségbe kerülünk a másikhoz és – talán – magunkhoz is.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
