„Még ezt az e-mailt megválaszolom, és jövök – mondtam. Húsz perc lett belőle, miközben a férjem a gyermekekkel nyaralásunk ötödik napján a tengerben fürdött. Csak pár perc az életemből. De tényleg! Reggel nem volt még a postaládámban. Csekkoltam, amíg a többiek aludtak. Esténként is mindig ránézek a feladataimra, otthon is, mert tudom, hogy várják a válaszom a kollégák, az ügyfelek. Lemaradok az esti vacsoráról. Ennyi. Majd holnap bepótolom! Mondják a szüleim, hogy alig vagyok a családdal, a gyermekekkel, de amit meg kell csinálni, azt meg kell. Szeretek dolgozni! A munka feltölt. Persze, van, hogy kimerült vagyok, de a kávé segít. A sok kávé. Ha nem csinálok semmit, úgyis a munka körül járnak a gondolataim, mert teljesíteni kell. Másképp nem értékelnek.”
Fiktív történet, de sokan vagyunk, akik észleljük magunkon, társunkon, barátunkon, hogy sokat dolgozik. Túl sokat. Függőség ez? Nehéz megmondani – ugrunk fejest a témába Kovács Réka Rozália marosvásárhelyi pszichoterapeutával, egyetemi adjunktussal, mert, mint mondja, a határ elég vékony a kettő közt. A munkafüggés egy viselkedési függőség – magyarázza.
Régen arra, aki heti ötven órát dolgozott, azt mondták, munkafüggő. Ma már nem így határozzuk meg, hiszen lehet, hogy valaki rá van utalva a sok munkára, hogy a számláit ki tudja fizetni.
Aki munkafüggő, az nemcsak a szükségletei szerint dolgozik, hanem annál sokkal többet, elhanyagolja a magánéletét, a kapcsolatait, a családtagokra egyre kevesebb időt szán, és a jóllétét, az egészségét is elhanyagolja: több kávéval, alkohollal próbálja tartani a tempót, alvászavar is kialakulhat. Otthon is a munkán jár az esze, nincs türelme a családhoz. Ha nyaralni megy, akkor sem pihen, hanem dolgozik, még ha nincs már szüksége több pénzre, ha nem járul hozzá feltétlenül az a munka az előrelépéséhez.
A munkafüggőkre jellemző, hogy ha nem tudnak egy adott ideig dolgozni, feszültté válnak, ha lemerül a laptop, kétségbeesnek. Nehezen tudják átengedni a munkát másoknak.
Egy ilyen főnök inkább elvégzi az összes feladatot, minthogy a körülötte lévőknek ossza le azt.
Önértékelésük is alacsony, azért is dolgoznak többet és többet, mert akkor érzik magukat értékesnek. Perfekcionisták, és ha a munkájukat nem tudják elvégezni időre vagy nem megfelelően, akkor inkább kudarcként élik meg, mintsem erre valamilyen magyarázatot találjanak.
• Fotó: Kovács Réka Rozália archívuma
Támogatott attitűd
Azért is nehéz beazonosítani a munkafüggőséget, és általában későn derül fény rá, mert a társadalom által támogatott viselkedés, ha valaki sokat dolgozik, perfekcionista. Díjazni is szokták a munkahelyen, de még a család is örül annak, hogy a családfő több pénzt hoz. Nyilván később ráeszmélnek arra, hogy el vannak hanyagolva, nem jut elég idő és energia rájuk, és ekkor kifejezik nemtetszésüket is.
A munkaadók nagy része nem figyel az emberek személyes igényeire, a mentális jóllétére, pedig az egy nagyon okos hozzáállás lenne,
hiszen ha nem egészséges egy ember (fizikai, lelki, mentális, kapcsolati, szociális, és akár transzcendentális értelemben), akkor az az ember egy idő után nem lesz jó munkaerő.
Általában nem is ezzel fordulnak az érintettek szakemberhez, hiszen önmagában ez a viselkedés nem zavaró, nem látják problémának az emberek. Az szokott felkiáltójel lenni, amikor a házastárs, a családtagok jelzik, hogy kevés idő jut rájuk, vagy szomatikus tünetek jelennek meg: alvászavar, magas vérnyomás, fokozott stressz. Ilyenkor sem elsősorban a függő érzékeli a problémát, hanem a környezet, a család, s csak később lehet szó arról, hogy valaki beismeri a munkafüggőséget. Érdekes kutatási eredmény, hogy a férfiak érintettebbek, hajlamosabbak a munkafüggőségre, a családfenntartói szerep miatt.
A nők pedig azért lesznek munkafüggők, mert sokkal többet kell dolgozniuk, hogy bizonyítsanak.
Vannak olyan munkahelyek, munkakörök, ahol gyakrabban előfordulhat a munkafüggőség, például ahol haza lehet vinni a munkát, vagy az embernek a saját személye is munkaeszköz. Ilyent orvosoknál is tapasztal Réka, akik bevallják, az új technológiák, új kutatási eredmények miatt azt érzik, folyamatosan a munkával kellene foglalkozzanak, és így nagyon nehéz otthon letenni a munkát. Egy pszichiáter pedig nemrég azt mesélte neki, éjjel a klienseivel álmodik. Innen bizony egyenes út vezet a kiégéshez – teszi hozzá.
Az önismeret segíthet a megelőzésben
Be kellene emelni az egyetemek képzésébe az önismeretet – válaszolja a pszichológus, amikor arról kérdezem, meg lehet-e előzni a munkafüggőséget. Szerinte érdemes lenne mindenkinek megválaszolni azt a kérdést, miért szeretne abban a munkakörben dolgozni. Miért könyvelő akar lenni és nem orvos, vagy miért lelkész, ápoló és nem építész, mert tudattalan, elfojtott vágyak, szükségletek mentén is választunk szakmát úgy, hogy azzal gyógyulást remélünk. Segítő szakmát is gyakran azok választanak, akiknek személyes kötődésük van. Onnan egy lépés, hogy többet vállaljon magára az ember, mint szükséges, és munkafüggő legyen.
Kutatások bizonyítják ugyanakkor azt is, hogy az eredeti családnak is nagy szerepe van abban, hogy valakiben van-e hajlam a munkafüggőségre.
Például a parentifikált gyermekek hajlamosabbak rá, akiknek gyermekként, idejekorán olyan feladatokat, felelősséget kellett magukra vállalniuk, amelyek felnőtt feladatok, felelősségek. Így ők azt tanulják meg, hogy a teljesítmény alapján értékelik az embert. Érdekes még, hogy a munkafüggők eredeti családjában gyakran megjelenik más függőség, itt a mi kultúránkban főként az alkoholfüggőség, és emiatt a gyermek olyan feladatokkal kénytelen szembesülni, amivel nem kellene még gyermekként.
• Fotó: illusztráció: Mihály László
Van gyógyulás?
A munkafüggőségnél nincs fizikai függőség, nincs sóvárgás, ami nagyon nagy szenvedést okoz más függőség esetében, és ez előny. Viszont nehézség is, mert egy viselkedés az, ami kiváltja az adrenalint, ami a jó érzést hozza el. Ugyancsak nehézség a gyógyulásnál, hogy a munkától nem lehet örökre elszakadni. Megtalálni az egyensúlyt pedig rendkívül nehéz. A munkaadó ugyanis továbbra is elvárja majd, hogy minél többet dolgozzunk, vállaljunk annyit, mint azelőtt. Fontos tehát meghúzni a határokat, és vigyázni magunkra. Külföldön már vannak kiégést megelőző tréningek. Mi még nem tartunk ott.
Itt még mindig azt érzékeltetik velünk a munkahelyeinken, hogy helyettesíthetőek vagyunk.
Hogy hogyan tudunk változtatni? A munkafüggőknél az első és legfontosabb lépés, ha szembe tudnak nézni saját magukkal, ha belátja az ember, hogy probléma van, ha képes lesz arra, hogy tükörbe nézzen. Ez általában évtizedekig eltarthat. De ha belátta, akkor segíthet egy családterápia, hiszen a munkafüggőség az egész családot érinti. És már arra is gondolhatunk, hogy ne adjuk tovább ezt a mintát a gyermekeinknek, akik már sajnos az óvodában azzal szembesülnek, hogy a teljesítményük alapján értékelik vagy nem értékelik őket.
Elsősorban saját magunkért vagyunk felelősek
– üzeni mind az olvasóknak, mind pedig önmagának Kovács Réka Rozália. Úgy véli, nagyon fontos, hogy fölállítsunk egyfajta prioritást az életben, és első helyen mi magunk legyünk. Ez furcsa lehet – teszi hozzá, főként akinek családja, gyermeke van. De ha nem vigyázunk magunkra, és idő előtt meghalunk, akkor mi lesz a családdal, a gyermekekkel? Otthon, a családban nem vagyunk helyettesíthetők. A munkahelyen helyettesíthetőek vagyunk. Persze mindannyian pénzből élünk, és fontos, hogy értékeljenek, de talán sokkal többet belegondolunk egy munkahelybe, mint kellene. Jó lenne tudatában lenni annak, hogy a munkahelyünk egy üzleti kapcsolat, és legyen a szemünk előtt, hogy amennyit beleteszek, annyit kapjak is vissza. Ne használjuk ki magunkat. Erre nem fog más figyelni. Erre mi kell figyeljünk.
korábban írtuk
A gyermekjog nem arról szól, hogy a gyerek bármit megtehet
Heves reakciók és hozzászólások érkeztek a Joggal, örömmel sorozatunk legutóbbi részéhez, néhány véleményező szerint a gyermekjogok hangoztatása amolyan divatos elmélet... A jogok nem ajánlások, kötelező biztosítani és érvényesíteni őket.
