A nemi különbözőségek születésünktől kezdve kódoltak, ami viselkedésünkben is tükröződik. A kislányok szívesen beszélnek, könnyen kifejezik érzéseiket, míg a kisfiúk az aktivitásban mutatkoznak meg könnyebben. Később a nőknek az érzelmek, a férfiaknak az objektív racionalitás lesz fontosabb. A sebezhetőség azonban mindkét nemre jellemző, csak más-más módon jelezzük ezt a külvilágnak, és más-más módon „nyúlunk” a problémáinkhoz. A párkapcsolatban
Ezek a genetikai kódok kihatnak a szomatikus – testi szükségleteket lefedő – szerepeinkre, például a szexualitásban és az intimitásban sokszor más igényei vannak a nőnek és a férfinak. A pszichés szerepekben is lehet mindennek lenyomata, hiszen az érzelmi reakcióink is másként alakulnak. A biológiai kódoltságon túlmutatóan a neveltetés, a környezet, a szülői minta, valamint a vérmérséklet, a személyiségjegyek is hatást gyakorolnak viselkedésünkre, és így a párkapcsolaton belüli működésekre is.
Emellett már gyermekkorban elsajátítunk olyan viselkedésmódokat, amelyek egy része a párkapcsolataink pszichés szerepeiben való helytállást segíti majd, másik része a szociális szerepekhez kötődik, például hogyan öltözik egy nő/férfi, miképpen beszél egymással egy nő és egy férfi, hogyan mutatja ki a szeretetét egy nő és egy férfi. A szeretet kifejezésének lehetséges módjait a szüleinknél, nagyszüleinknél láttuk, azok az emlékek is segítenek, amelyeket magunkban hordozunk (az édesanyánk érintése, a testvérünk puszija stb.), később tudatosan is elleshetjük, mások hogyan csinálják (pl. a barátaink családjában).
A testi vágyon kívül erős a pszichés szerepek közül a szerelem érzésének megélése, és az, hogy azokra a tulajdonságokra összpontosítunk, amelyek miatt a másik „megtetszett”. Ebben az időszakban a közelség-távolság beállítása és megélése kevésbé lényeges, sőt, azt szeretjük leginkább, ha a másikkal a lehető legtöbb időt tölthetünk, személyes céljaink, akaratunk, véleményünk, a korábbról hozott női és férfi minták és a szerepelvárásaink ilyenkor – a másik javára – a háttérbe szorulnak.
Ekkor a felek arra fognak törekedni, hogy saját szabadságukat is meg tudják élni, azaz fontossá válnak a saját karriertörekvések, a régi barátok, a szabadidős tevékenységek, saját értékrend stb. A párkapcsolat akkor lesz tartós és stabil, ha a közelség-távolság beállítását a partnerek nyereségként élik meg – rácsodálkozva a másik sokszínűségére, vágyaira, értékeire.
Amennyiben bármelyik fél számára kényelmetlen az a közelség vagy távolság, amit a másik igényel, a párkapcsolat könnyen zátonyra futhat. Ebben az időszakban teljesedhetnek ki a párkapcsolaton belüli férfi-női szerepek, ekkor derül ki, hogy a klasszikus férfi és női szerepekről, az ezekhez kapcsolódó viselkedésmintákról hogyan vélekednek a partnerek, milyen családi/férfi-női modelleket éreznek sajátjuknak, és a korábbi élettapasztalat itt kezd megerősödni és hatással lenni a párkapcsolatra.
Olyan, a férfi és a női nemre vonatkozó, generációkon átívelő társadalmi és családi értékeket is felölelő kérdések ezek, amelyek hatással lehetnek a megélt szerepekre, és befolyásolják a határokat is. Határátlépések történhetnek az érzelmek szintjén, amikor az egyik fél manipulálja, megfélemlíti, zsarolja a másik személyt. Ezek jellemzően a határsértő bizonytalanságára utalnak, de a partnernek ilyenkor kell tudnia védeni a saját határait. A probléma megoldásáért mindketten felelősek azáltal, hogy rá kell jönniük, kinek, milyen nehézségei vannak.
Egy másik jellemző határ a vágyakra/igényekre vonatkozik. Érdemes közös erőfeszítéseket tenni azzal, hogy különböző élethelyzetekben megbeszéljük, kinek milyen szükséglete van, és azt a másik fél milyen mértékben tudja kielégíteni. Érdemes ilyenkor a másik helyébe képzelnünk magunkat, hogy világosabban lássuk a másik fél igényeit, de mindeközben odafigyelni arra is, hogy nekünk hol kell határokat szabni saját személyiségünk, jóllétünk érdekében. Határokat szabhatunk az adás-kapásban is. Itt mindkét félnek tudnia kell, mennyit ad szívességből, energiából, időből a másiknak úgy, hogy az számára ne kényszer, hanem öröm legyen.
A bőr mint határ azt jelzi, hogy a párkapcsolatban tisztelni kell egymás testét, azaz súlyos határsértés a testi bántalmazás és a szexuális kényszerhelyzet teremtése. Sokszor nagyon nehéz a szenvedő félnek ilyen esetekben a határai megvédése, ami traumává válik, és szinte biztosan szakember(ek) beavatkozását igényli. A szavak szintjén a nem-mondás képessége jelenti a határszabást, de nem passzív, ellenálló módon, hanem nyíltan felvállalva véleményünket, akaratunkat, és kifejezve, miért van szükség a „nem” kimondására.
A fizikai tér mint határtípus arra vonatkozik, hogy mindkét félnek szüksége lehet arra, hogy önmagával legyen, egyedül. Itt is érdemes segíteni a partnert azzal, hogy nyíltan beszélünk az igényünkről, hogy ne érezze büntetésben magát, értse, miért van szükségünk az egyedüllétre. Ha a partner nem igényli ugyanazt a távolságot, és nehézséget okoz neki az eltávolodás, akkor érdemes feltérképezni ennek okait (bizalmatlanság, saját bizonytalansága stb.). Az érzelmi távolság is néha szükségessé válhat például egy konfliktushelyzetet követően.
A másokkal való kapcsolattartás utal a partnerek párkapcsolaton kívüli egyéb kapcsolatainak fenntartására, de a segítségkérésre is vonatkozik, arra, hogy a határok megfogalmazásában terapeuta vagy más személyek részt vehetnek, ha a partnerek bármelyike nehézséget él meg ebben. Végül a következmények arra vonatkoznak, hogy a partnereknek érdemes tudatniuk egymással a saját határaikat. A határok harmonikus megtalálása segít elkerülni a társfüggőséget és az egyéni szabadság megélését.
Felsorolva a legfontosabbakat: erős, biztos korai élményekre (kötődés, biztonság, érzelmi sémák), a nemi szerep megélésére (fontosak a családi minták), a partnerek önismeretére (mik az igényeim? mik a határaim?), nyitottságra és kommunikációra a másik fél megértésében.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.korábban írtuk
Székely Kinga Réka: A pőre fájdalomban egyformák vagyunk