Vannak olyan élmények, amelyek sokkal erőteljesebben hatnak ránk, ha megoszthatjuk másokkal, még akkor is, ha több száz ismeretlenről van szó. A Fuss NEKI! számomra pontosan ilyen. Nem szeretek szaladni, sosem volt az én sportom. Noha többször is próbálkoztam, az első alkalomnál mindig elfogyott a lendület, a kedvemmel együtt, nem találtam meg benne sosem, amit oly sokan: sem kikapcsolódást, sem megnyugvást nem éreztem szaladás közben, éppen ellenkezőleg. Idén aztán mégis
futásra adtam a fejem, hogy támogassak egy nagyszerű kezdeményezést.
Az általam vállalt szerény 3 kilométertől is tartottam – tekintve, hogy nekem már az iskolában is megterhelő volt lefutni az ezer métert. Most azonban volt egy óriási különbség az eddigi alkalmakhoz képest: a meggyőződés, hogy olyasmi miatt teszem ezt, ami hasznos a közösségnek. A motiváció, a jó ügy támogatása felülírta minden kételyemet.
A Fuss NEKI! egy sporteseményre, futásra épülő adománygyűjtő program, amely a civil szervezetek közösségi kezdeményezéseit karolja fel, és ezek megvalósulásához segít előteremteni a szükséges pénzalapot. Udvarhelyi mintára tavaly óta Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson is megszervezik.
Adni készülsz, de kapni fogsz
Futó nagykövetként – 926 társamhoz hasonlóan – a feladatom az volt, hogy az általam képviselt egyesületnek minél több adományt gyűjtsek. Mégis, végül én kaptam a legtöbbet. A vasárnapi futáson több százan futottunk hasonló meggyőződéssel: hogy
az általunk képviselt kezdeményezés javát szolgálja a közösségnek.
Mosolyogva teljesítette mindenki a saját vállalt távját, sétálva, szaladva, biciklin. Felemelő érzés volt azt a vibrálást érezni, ami áthatotta az egész teret a város szívében, a rengeteg jó embert látni, akik önzetlen, segítő szándékkal érkeztek, és vetették bele magukat a vállalt körök teljesítésébe. Miközben egy újabb háború kegyetlensége zúdul ránk a médiából, az ember szíve csordultig telik, ha testközelből látja, a tenni akarás, a JÓ cselekedet is tud mozgatórugója lenni egy közösségnek.
Szívből szaladni
Az én szívem legalábbis biztosan csordultig telik, ha arra gondolok, hányan álltak ki egy-egy jó ügy mellett, hányan bíztak a nagykövetek értékítéletében, és támogatták őket. Csordultig van a szívem akkor is, ha arra gondolok, noha a pénzgyűjtés köré összpontosul az esemény, az ember valahogy nem ezt érzi a mozgatórugójának. Valójában nem erről szól elsősorban számomra a Fuss NEKI!, hiszen maga az élmény, a kapcsolódások, s az ebből származó öröm adja az alapját az egésznek. Ez pedig megfizethetetlen.
Az idei Fuss NEKI!-n megtanultam szívből szaladni.
Megtapasztaltam a közösségi élmény nyújtotta felemelő erőt, és néhány órára elfelejtettem, hogy mennyi borzalom történik a világban. Öröm és hála van a szívemben, ha arra gondolok, hogy vasárnap mennyire jó volt udvarhelyinek lenni.
Kiemelt kép: Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány Facebook oldala