A brutalista jobb keze – Adrian Brody kézdublőre: Sógor Ákos

„Önmagában nem volt nagy kihívás, az viszont igen, hogy jobb kézzel kellett rajzolnom, miközben én balkezes vagyok” – meséli Sógor Ákos. „De elhessegettem magamtól az aggályokat, lelkesen vállaltam a felkérést, majd szisztematikusan elkezdtem rajzolni és írni tanulni jobb kézzel. Barátaim, a feleségem – akkor még a barátnőm – sokat gyakoroltak velem. Egy-egy napra ugrottam be a forgatásokra, az elején csak kézdublőrként. Mielőtt videóra vették a kezem, ahogy vonalzózom, ahogy vágom a bőrt, vagy skiccelek, egy-két órán át rajzolhattam a háttéranyagokat.”

Elkészített egyet, lemérte, mennyi időt igényel. A második-harmadik rajz után már tudta, körülbelül milyen egységnyi időbe kerül egy rajz elkészítése, a többit már szinte párhuzamosan csinálta, mindegyikre fél órát hagyva. „Az otthoni oktatásból is jön ez a rendszer, mert 13-14 évesen ugyan még nem értettük, miért rajzoljuk egyszerre az egészet a modell után: ha elvágják az időt, és a rajzot le kell adni, akkor a modellnek ne csak az orra legyen megrajzolva, a többi meg ott lebegjen a levegőben, hanem legyen meg egy sziluett.”

Mert amúgy építészetet tanult Csíkszeredában a Nagy István Művészeti Líceumban. Elsősorban édesapjának, Sógor Csabának „köszönhetően”, aki azt mondta a fiának: mehet grafikára meg festészetre is, de menjen architektúrára, hogy tanuljon matekot is. Arra az esetre készülve, ha netán programozó akarna lenni vagy mérnök, vagy bármilyen olyan egyetemre menne, ahová matematika érettségi kell. Mire azonban Ákos az érettségiig jutott, változtattak a rendszeren, matek helyett történelemből kellett vizsgázni. Ez azonban nem okozott különösebb gondot, hiszen középiskola után is építészetet szeretett volna tanulni. A művészeti líceum hirdetőfalán látta meg a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szórólapját: „Építészet és bútortervezés. Faműhelygyakorlat elsajátítása.”

„Addig bármilyen sikert értem el, legyen karikatúra rajzoló verseny vagy gólyabál, mindig azt kaptam: »hát igen, az apja…«. Akkoriban még fontosnak tartottam az emberek véleményét, és nagyon fájt. Budapest megfelelő távnak tűnt: nem túl messze Csíkszeredától, de közel sem.”

Azt tartja, A brutalista című filmben igazából semmi sem nagyon brutalista. A többség persze a film révén találkozott a fogalommal, illetve nézett utána, mi is a brutalizmus. Az építészeti forma – amelynek legjellemzőbb vonása a látszóbeton alkalmazása, a szigorú, monumentális formák, valamint a technikai és funkcionális részletek építészeti látványelemként való használata – legismertebb művelői közé két magyar, Goldfinger Ernő vagy Breuer Marcell is tartozott. Nem csoda, hogy Ákos is először egy Breuer Marcell-portréfilmre gondolt, főleg, miután a leírás alapján meglátta a Breuer-széket.

Breuer cescájára, a film elején a bútorüzlet kirakatában látható csővázas székre esett a választása. De összességében is Goldfinger vagy Breuer élete volt az „esélyes”, másokra nem nagyon illett az alaptézis, miszerint a történet főszereplője magyar zsidó építész, aki Amerikába megy, és sok viszontagság után nevet szerez. „A mondanivaló szempontjából azonban lehetett volna akár román ortodox festő is a főhős, a lényeg a kiszolgáltatott bevándorló helyzete, akinek kihasználják a tehetségét” – tartja Sógor Ákos.

Érkezett a kérdés: levágatná-e a haját, benne lenne-e, hogy egész alakos jeleneteket vegyenek fel róla? Így lett Ákosból a mécsessel sétáló Tóth László. „A rendezőasszisztens megkérdezte, gyakoroltam-e Adrien Brody járását? Ne haragudj, István, mondtam, azt sem tudtam, mit fogok csinálni. Annyit mondtak, hogy a víztározóhoz megyünk, de hogy nyakig érő gumicsizmában fogok mászkálni, fogalmam sem volt.”

ő látható a tervezős jeleneteknél, valamint a ciszternában fehér ingben is. A kocsmai jelenetben ő fújja a szaxofont, az intim jelenetben való dublőrködésre való felkérést azonban visszautasította, ott erre szakosodott dublőr szerepel. Abban a jelenetben, amikor Tóth László és a másik építész a gödörben vitatkoznak, Ákos lett volna Brody kaszkadőre is. Eredetileg ugyanis úgy volt, hogy fellökik Lászlót, aki beleesik a sárba, Brodynak viszont fájt a dereka, ezért a tervek szerint Ákost lökték volna le egy matracra. Végül azonban az a változat maradt, hogy csak megrángatják egymást, Ákos meg üldögélhetett aznap, nézhette a tájat. Aminek azért van jelentősége, mert a filmnél a statiszták jelentős mértékben azért kapják a pénzüket, mert sokat kénytelenek várni.

a film látványtervezője, Judy Becker ugyanis az utolsó pillanatban gondolta meg magát, és nem maketteket, hanem rajzokat akart látni.”

A kamera közelsége amúgy korábban sem volt ismeretlen Sógor Ákos számára. Budapestre való költözése után nem sokkal találkozott egy fotóssal, akinek felkeltette az érdeklődését a mutatós, magas, különleges kisugárzású fiatalember. Néhány hónappal később a csíki fiú már térképpel a kezében Párizsban igyekezett eljutni egy nap alatt tizenkét különböző fotózás helyszínére.

„A modellkedés során mindig mások kreatív álmának biodíszlete voltam, valaki víziójának vászna. Egyfajta alap, akire ráhúznak egy történetet, akár filmben egy szerepet a színészre. Csakhogy ez nem annyira magasztos szerep, igazából csak a külsőségekről szól. Építészként viszont azt érzem, hogy értéket teremtek, örömet tudok szerezni. A teljesítményem számít, és nem a külsőm, vagy hogy kinek a fia vagyok. Ha jó vagyok, én irányítok, és erre büszke is tudok lenni. Soha nem dolgoztam valamilyen célirányos tudatossággal, igyekeztem kipróbálni vagy megmutatni magamnak, magamról a maximumot. Világéletemben rajzoltam, kreatív voltam, alkottam valamit,

Azt mondja, úgy érzi, ugyanaz történne vele, ha megpróbálná erőltetni a filmes karriert. „Azt hiszem, nem ezt szeretném csinálni, függetlenül attól, hogy híres színész leszek, és New Yorkba költözünk a családdal. Egyszerűen tudom, hogy napról napra rosszabbul érezném magam. A modellkedés alatt egyre inkább szorongtam amiatt, hogy még mindig nem fejeztem be az egyetemet, csak tolom magam előtt az egészet. A filmet viszont azért vállaltam be, mert el kell fogadnom ezt a világot, a benne való lavírozás kényszerét. Rázhatnám az öklömet mindig hátulról, hogy igazságtalan, így viszont

Mint meséli, az alkotási folyamat során nem érezte, hogy a filmben – amelynek vágója, Jancsó Miklós rendező fia, Jancsó Dávid is bekerült a díjra jelöltek közé – benne lenne az Oscar-díj ígérete. Viszont nagyon jó hangulatú munka volt köszönhetően Brady, Corbett és felesége, a forgatókönyvíró Mona Fastvold közvetlenségének. Az is jó volt, hogy együtt dolgozhatott az öccsével, Zsolttal, aki gyártásvezetőként vett részt a produkcióban. Brodyról egyébként azt is pletykálták, hogy ingyen vállalta el a fellépést, mert ő is magyar. „Az utolsó forgatási napon én már nem voltam jelen, de az öcsém igen, ő mondta, hogy Brody el is érzékenyült.

Egyetlen alkalommal beszéltem vele személyesen – forgatás közben amúgy sem szabad zavarni a színészt, meg nem is vagyok egy rajongó típusú ember, ezért aztán nincs is vele amolyan haverkodó fotóm –, amikor utolsó nap rendelt az asszisztensével egy nagy zsák csokit, mindenki kapott belőle. Én épp akkor kaptam tőle a csokit, amikor be voltam öltöztetve szaxofonosnak.”

Sógor Ákos nem pusztán esztétikai feladatként kezelte a kihívást. Rajzainak meg kellett idézniük egy eltűnt építészeti világot, mögötte egy építészettörténeti kor lenyomata, egy fiktív figura kézmozdulata és egy eleven ember technikai tudása húzódott. És ma már egy kicsit a mi büszkeségünk is.

korábban írtuk

Magyari Tekla: Köszönjük, Holle anyó! – Februári lapajánló

Azok táborát erősítem, akik nem szeretik a telet, novembertől kezdődően várom a nyarat. A kutyám befogadása, majd a gyermekem által kénytelen voltam azonban mégis találni örömöket is a hideg évszakban.