Máthé Melinda – aki szakmáját tekintve magyartanár is – több száz kedvence közül ezúttal valamiért Radnóti Miklós Nem tudhatom… című verséből idézett. És nem lenne magyartanár, ha nem tett volna hozzá kis „útravalót” is: „Mikor olvas az ember verset? Amikor kesereg, amikor túlcsordul az öröm benne, vagy ha szerelmes. Annyiféle vers van, mind másféle módon érint meg: egyik lelassít, mert tempója ballagó, másik izgágaságával égig dob, és rávesz, hogy higgyünk az életben, hogy noha észleljük a világban létező rosszat, lássuk meg az emberben létező képességet a jóra. Irodalmi szövegekkel, versekkel találkozni majdnem akkora élmény, mint a nagy emberi találkozások. Életbevágó, lélekbevágó lehet.
„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom…”
Anya-nyelv című online sorozatunk szerzője, Fodor Györgyi ennél „nőibb” verset talán nem is választhatott volna: Halmosi Sándortól idézünk:
„De ez most mind nem fontos
hanem a tűzzománc
és a kungfu a tánc
hogy a gyerekek minden
reggel tiszta szívvel
tiszta inggel
és bő uzsonnával
induljanak
ez mindennél fontosabb
a szauna meghitt tízpercei
a kőszegi gyümölcsös
a mandulafák
a Cassiopea
és ó azok a régi bútorok
a cipőboltok
a finom kávék
többet tudnak az életről
mint a könyvespolcnyi brockhausok
és bédekkernek ott a tavaszi virághagyma
a tegnapi illatos-omlós fahéjas csiga
a sóska
az eper
a vendégváró árvácska
és mindeközben feleségnek lenni
és háziasszonynak
szeretőnek
szakácsnőnek
anyának lenni
nőnek
kívánatosnak
ügyesnek
gyorsnak
megértőnek
teherbírónak
hosszútűrőnek
puhának
szépnek
varázslepárlónak
magamról mit is mondhatnék
amit még nem mondtam el
csak ismételni tudom magam
ideje van mindennek
és helye van mindennek
nem lehet jól vagy rosszul szeretni
csak szeretni lehet
nem lehet mérni az örömöt
csak hozni lehet
és elvenni
nincs két kedves
meg ilyenek
amúgy pedig vigyázni kell magunkra
ki-kinek a világra és benne rád
és rám
mert nem rombolni jöttünk ide
de építeni
jószóból hitet
jócsendből békét
fából asztalt
álmokból kétkezi munkából
házat otthont műtermet
ezeket hiszem
és hogy a birtoklásvágy
az elvárások mindent tönkretesznek
ha valamit is meg akarsz tartani az életből
el kell engedned
szét kell osztanod
mert minden mulandó
de az örökkévaló ezekből a mulandókból áll össze
belőled és belőlem
a pohárból az asztalon
és az olaszrizlingből
a mozdulatból, ami a pohár után nyúl
és a mozdulatból, ami nem nyúl utána”
Szilveszter Andrea Szabó T. Anna Örökmúlás című versét jelölte meg örök kedvencnek:
Ne mondd, hogy egyszer meghalok,
hidd el, már rég tudom,
hogy jó tempóban haladok
a megkezdett úton,
mert testem eszköz, munkagép,
s a hangom a zeném,
az tart meg csak a szakadék
imbolygó peremén,
vigyázok, le nem zuhanok,
élek, amíg lehet,
mert vagyok az, aki vagyok,
szeret, aki szeret,
egyszerre óvott s kitakart
valóság és csoda,
láttam, az ember hova tart,
de azt is, kicsoda,
szemembe nézz, mert nem zavar,
hogy bántasz vagy dicsérsz,
mert aki tudja, mit akar,
az tudja, mennyit érsz,
és bármilyen mély kútba nézz,
lent látni az eget,
ha tudod, hogy a rész egész,
semmi sem hiteget,
de fényes minden pillanat,
és lélegzik a csend,
a föld felett, az ég alatt,
távol és idebent,
mert minden lélegzet zene,
ha mélyén vér lobog,
ha az örökét üteme
a testen átdobog,
nem hangszer vagyok: muzsika,
én játszom magamon –
ne mondd, hogy meg sosem halok:
legjobban én tudom.
Csatlos Tünde kolléganőnk Kézdi Imola Levetkőztük című versét küldte el. (És de jó, hogy kortárs, női költőktől is küldtek!)
levetkőztük a megfáradt
nyarat.
az ősz eltitkolt vágya
jobban áll majd nekünk.
agyunk s lelkünk kimosva.
a szennyes kiteregetve.
felmostuk egymással
a padlót, de
megnyugodhatunk:
egy foltnyi
szenvedély
sem maradt utánunk.
Gergely Orsolya szintén erdélyi költőtől, Kovács András Ferenctől választott:
Kínai dallam
Ősszé válok.
Már nem bánom.
Szélvész rázhat:
Van két lányom.
Egyik nyárfa,
másik nyírfa:
vén törzsemben
meg volt írva!
Ősszé válok.
Már nem bánom.
lombom rezdül:
van két lányom!
Egyik nyírfa,
másik nyárfa:
tán nem lészek
többé árva…
Koronámat
égnek tárom:
Ősszé válok!
Van két lányom.
Antal Orsolya kolléganőnk Fekete Vince Átok című költeményét küldte, ebből egy részlet:
„mert ha nem vagyok már neked
senki semmi mint egy gyermek
egymagában nagyidőben
erdőn ítéletidőben
mikor csattog rittyeg dörög
s félelmében szűköl remeg
vetve világvégi tájba
olyan legyél olyan árva
zengjen akkor még a mély is
szakadatlan csakazértis
ne hallj ne érezz és ne láss
még ily égzengéses csudát
olyan legyél olyan báva
nyakig süppedj be a sárba
s ne tudd lehunyni a szemed
ha én neked már nem kellek
félig halva félig élve
vigyenek a temetőbe
úgy tegyenek a hant alá
éjjelenként kikiabálj
teli csűrben száraz csendben
gyertya égjen két kezedben
s ne legyen addig se nyugtod
míg magadra rá nem gyújtod
puszta kézzel úgy dörömbölj
a mögötted égő csűrből
s én legyek ki kiengedlek
mert én téged úgy szeretlek
mert hogyha te engem mégsem
szeretsz akkor ne élj és ne
legyen soha percnyi álmod
még földben sem maradásod
olyan legyél mint a lámpa
annak is az apró lángja
ha nem szeretsz orkán zúgjon
és az a láng kialudjon”
Havi könyvajánlóink szerzője, Gálovits Rózsa ezúttal Závada Péter Szinopszis című versét ajánlja:
Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.
Platánfaág a lelógó ereszbe:
beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.
De minden olvadást fagyok követnek:
a polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
– eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!
Hát mondd: ha most ez így veled nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?
Dimény-Varga Tünde, A pszichológus konyhájának házigazdája ezúttal József Attilától idézett:
Thomas Mann üdvözlése
„...Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők – szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.”
Unitárius lelkész szerzőnk, Székely Kinga Réka Magyari Lajos Csoma Sándor naplóját küldte. Hosszú, de megéri rákeresni a teljes szövegre.
„Üzent utánam az otthoni világ:
összeomlott egy gerendaház,
égbe szállt róla a cserép,
roppanva csuklott meg a váz,
az udvarból az állatok futottak,
egy fűzfa kitépte gyökerét,
a fűzfa lehajolt,
leborultak a kertsasok, gazdátlan
leng a szélben egy kasza,
esendő füvek ütötten nézik –
mankóján apám tavalyi mosolya...
Üzent utánam az otthoni világ,
vérembe lopta áramát. (…)
Most könyvek, nyelvek csendjében élek,
a nyugalom párolog, mint keserű teám,
időnként nyugtalan híreket hoznak,
nyugtalan Európa így talál reám.
S hiába várni tunya áltatás,
és mindenemet otthon őrzöm,
semmim sincs, hát lehetetlen,
hogy kincseim sorsa ne gyötörjön.
A lámák csak értetlen megállnak:
honnan bennem a kínok bokrai...
(A lámák süket fülébe magyarázom:
≫Magyar vagyok, de európai.≪) (…)
Az utat megjártam, s ami kész:
az már nem az enyém.
(Ami volna még, ahhoz csalna,
hívna talán valami részeg remény.)
Lehet, hogy szeretni lett volna jó,
asszonyt ölelni, nemzeni gyereket,
kaszálni áramos nyári szélben,
fejszét emelni téli dérben,
túrni a földet, kóstolni azt, ami
érdesen, de érdesen Való!
Lehet, hogy ez lett volna jó?”
Csíkszeredai kolléginánk, a Lélekhang podcast házigazdája, D. Balázs Ildikó tavaly egy Pilinszky-verset talált kinyomtatva az autója szélvédőjén, csak úgy. Más autókon nem látott hasonlót. Azóta sem tudja, ki volt a tettes, de ez így a legszebb.
Átváltozás
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
És végezetül, találomra egy Dsida-vers a számtalan csodás közül, mert számomra (Magyari Tekla) Dsida Jenő A költő:
Álmot adsz...
Fáradt lettem. A gondok elgyötörtek.
Álmos is vagyok. Itt a perc pihenni.
Szellemed suhogón beföd, körülleng,
Istenem. Bevonod szelíden édes
ízzel ajkaimat s a sárga mécset
elrebbenti tüdőd finom fuvalma.
Álmot adsz, puha és gömbölyded álmot.
Tér, idő: kusza gombolyagba romlik.
Akkor ölbeveszed becézve, lágyan,
eltévedt szeretőm kis szűzi testét
s mellém fekteted a habtiszta ágyba.
Halkan símogatom meleg pihéit:
pálmalombok alatt ölelgetőzünk,
cukros hóhegyeken futunk sikongva,
zizzenő búzaföldön összeforrunk
s érett csillagaid kibuggyant fénye
gyöngyösen, vizesen pereg le rajtunk.
korábban írtuk
Péterfi Ágnes: Közösség nélkül nem ér semmit az élet
Derűlátó, pozitív, optimista – az első mondataiban hangzik el a három jelző, melyet nemcsak ő gondol magáról, de ez is sugárzik belőle. Péterfi Ágnes unitárius lelkész és közösségi vezető Sepsiszentgyörgyön, aki mindenben és mindenkiben a jót keresi.
