– Honnan ered a múzeumpedagógia?
– A múzeumpedagógia az Egyesült Államokban gyökerezett meg. Míg a legtöbb európai múzeum az elit és a kutatók számára fenntartott intézmény volt egészen a 19. századig, Amerika már akkor megteremtette azt az új múzeum típust, amely teljesen kitárja a kapuit a szélesebb látogatói közönség előtt, hozzájuk képest jó száz év lemaradásban vagyunk. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM az 1968-as konferenciáján szorgalmazta először, hogy a múzeumok hármas feladata mellé – azaz, hogy gyűjt, megőriz, tudományosan feldolgoz és publikál, vagy kiállítást készít – érdemes hangsúlyozni a múzeumok szolgáltató és nevelő jellegét is. Ennek nyomán Magyarország már a ’60-as-’70-es években felpezsdült múzeumi életet hozott létre, Erdélyben pedig az elmúlt másfél évtizedben kezdi megvetni a gyökereit a múzeumpedagógia.
– Mi a célja a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak?
– Kettős célja van: a múzeumban felhalmozott szellemi és anyagi javak – lehet kiállítás, gyűjtemény, kutatási eredmény – élményszerű tolmácsolása a pedagógia eszközeivel.
A hosszabb távú célja pedig a múzeumlátogatóvá való nevelés, azaz a múlt tárgyi és szellemi örökségét megbecsülő, a társadalmi problémák iránt érzékeny, múzeumlátogató generáció kinevelése.
– Kiből lesz múzeumpedagógus? Te például hogyan kerültél a közelébe?
– Én tanítóképzőt végeztem Székelyudvarhelyen, ott rendkívül jó pedagógiai alapra tettem szert, azt követően pedig néprajz–magyar szakon tanultam Kolozsváron, és a kettő ötvözéséből jött létre az az érdeklődés bennem, hogy kikerülve egy múzeumba, szívesen foglalkoznék mindkét szakmámmal. Mivel az országban akkoriban nem volt semmiféle múzeumpedagógiai képzés, ezért a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum oktatási központjában végeztem el egy rövid múzeumpedagógiai képzést, amellyel aztán elkezdtem foglalkozásokat szervezni. Jelenleg – úgy tudom – önálló szakként nem létezik, de egyetemen egy-egy tantárgy keretében a hallgatók találkoznak ezzel. Magyarországon azonban már elég rég lehet ezt főiskolai vagy egyetemi keretek közt tanulni.
– Miben különbözik a ti munkátok a tárlatvezetőétől?
– A tárlatvezető bemutatja a kiállítást, tehát többnyire ő beszél. A múzeumpedagógus pedig többnyire kérdez, szemléltet, felfedeztet. Mindenképpen beszélgetéssel indítok a gyerekekkel, például, hogy mit gondolnak a háborúkról, miért jönnek létre, szeretném, ha látnák az embert is a háborúskodás mögött.
Mindig lássuk meg az embert – ezt nagyon szeretném kiemelni, és ezt egy tárlatvezetéssel elég nehéz.
Viszont amikor kialakul egy párbeszéd a gyerekekkel, akkor igenis, tudom érzékenyíteni őket egy-egy témára. Dolgoztam például olyan kiállítással is, ahol a gyerekek kezébe adtunk emberi csontokat. És ha nincsen beszélgetés ilyenkor, akkor nem tudom őket arra sarkallni, hogy ezeket a csontokat méltósággal kezeljék, hisz azok az emberek is valamikor éltek és éreztek.
– Vannak követendő múzeumpedagógiai törekvések, példák akár külföldön, akár Erdélyben?
– Néhány évvel ezelőtt székelyöldi múzeumpedagógusokkal létrehoztunk egy fórumot, Múzeumpont néven, megpróbáltuk megtalálni a résztvevő múzeumoknak az erősségeit, és ezáltal olyan programokat kínálni egész Erdély-szerte, hogy ne az legyen, hogy elindul Nagyváradról székelyföldi kirándulásra egy osztály, és a csíki múzeumban meg az udvarhelyiben is ugyanazt kapja. Hanem mindenhol próbáltunk kiemelni erősségeket, és
a Múzeumpont Facebook-oldalon elérhetővé tesszük a székelyföldi múzeumok múzeumpedagógiai kínálatát.
És igen szerencsés az is, hogy ehhez csatlakozott a Magma kortárs galéria is, akiknek rengeteget köszönhetünk mi, akik nem kortárs művészettel foglalkozunk. Több székelyföldi múzeumban megfordulnak ugyanis időszakos képzőművészeti tárlatok, és ilyenkor a Magma felvállalja, hogy fogódzókat ad nekünk is, hogy hogyan érdemes a képzőművészeti témákat feldolgozni. Azt hiszem, hogy ez például egy nagyon jó kezdeményezés, és így Erdély-szerte összefoglaljuk a jelenlegi múzeumpedagógiai programkínálatot.
– És milyen a jó múzeumpedagógus?
– Szerintem egy jó múzeumpedagógus, ha nem is formális keretek között tanult, de a fiatalkorát cserkészettel töltötte, aktívan táborozott, táboroztatott, iskolaújságban vett részt, tehát minden olyan tapasztalat, ami edzésben tartotta az érdeklődését, az nagyon jól jöhet. Jó, ha van egy erőssége, egy alapvégzettsége, pl. restaurátor, néprajzos, művészettörténész, vagy hasonló, mert hasznára szolgál a tudományos gondolkodás. Emellett
nagyon fontos, hogy rugalmas legyen, ugyanis eltérő korosztályokkal dolgozunk, akár kétóránként más és más kiállításokkal, más és más korosztállyal.
Ugyanakkor nagyon határozott kiállása kell legyen ahhoz, hogy indulásból teremtsen egy olyan kapcsolatot, amivel felkelti a gyermekek érdeklődését, és nem az lesz, hogy a gyermek a zsebében maradt ceruzával nekirohan mondjuk egy több ezer eurós festménynek. A múzeumpedagógusnak hátul is szeme van, a bokáján is szeme van, és mindenhol szeme van. De az is fontos, hogy tudjon jól együtt dolgozni a múzeumi kollégákkal, a pedagógusokkal.
Fotó: Jánosi Ágnes
korábban írtuk
Életörökség: teher vagy útravaló?
Önmagában már az egy örökség, ahová születünk, a kérdés csak az, hogy mit látunk belőle, és mihez kezdünk vele. Arisztokratát, néprajzkutatót, és többgenerációs értelmiségi családok leszármazottait faggattuk sajátos erdélyi örökségük életükben betöltött szerepéről. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. szeptemberi lapszámában jelent meg.)
