• Fotó: Katie Zejdlik archívuma
– Bizonyára ismert az Ön számára, hogy a 19. század végén körülbelül félmillió székely vándorolt ki Amerikába, a fiatal férfiakat az ipari és bányavidékek vonzották, a jólét reményében keltek át az óceánon. Most nézzük a dolgot a másik oldalról… Mit kereshet egy busznyi amerikai itt, Székelyföldön, különösen úgy, hogy régészként évről évre visszatérnek ide? Milyen előzetes ismeretei voltak rólunk? Emlékszik még az első benyomására, amikor megérkezett ide?
– A hallgatók elsősorban azért jönnek, hogy megtanulják a csontvázak feltárását, abban a reményben, hogy később igazságügyi tudományokkal, bioarcheológiával vagy régészettel kapcsolatos munkát szerezzenek. Az Egyesült Államokban szigorú és meglehetősen bonyolult szabályok vonatkoznak a temetők védelmére, ezért a temetők feltárását általában képzett szakemberek végzik, és még az ilyen esetek is ritkák. A hallgatóknak szükségük van arra, hogy valahol megtanulják a csontvázak feltárásának módszereit, de erre az Egyesült Államokban általában nincs lehetőségük. Természetesen vannak más programok is, amelyek hasonló képzést kínálnak, de úgy tűnik, hogy Erdély titokzatossága, rejtélye és szépsége ösztönzi az embereket arra, hogy a mi programunkat válasszák. Nehéz megválaszolni, mit ad nekem ez a régió, mert Erdélyt már második otthonomnak tekintem. Itt lenni, egy kihívásokkal teli és izgalmas szellemi kaland, de ennél többet is ad: inspirál. A székelyek büszkék és bátrak, ugyanakkor szerények, életvidámak és vendégszeretők. Erős kulturális örökséggel rendelkeznek, és Erdély történetének szinte állandó zűrzavara ellenére a székelyek rendíthetetlenek maradtak. Biológiai és kulturális szempontból is keveset változtak, legalábbis abból, amit a régészeti és csonttani leletanyag alapján látunk, és ez egyedülálló.
Az is figyelemre méltó, hogy egy olyan nép, amely történelme során oly sok rosszindulatú szándékkal érkező idegennel találkozott, mégis ennyire vendégszerető maradt.
Amikor megérkeztem Erdélybe, még soha nem hallottam a székelyekről, és a hallgatók többsége sem hallott róluk korábban. Néhány nap alatt a vámpírokról szóló elképzeléseket és legendákat felváltotta a régióban lakó emberek iránti érdeklődés. Az első benyomásom az volt, amikor Brassón keresztül beléptünk a Kárpát-medencébe, ahogy a táj egyre szebbé vált, ahogy közeledtünk a székelyföldi területekhez, hogy lélegzetelállító.
– De mi is a bioarcheológia?
– Az emberi biológiára és a csontvázra vonatkozó ismereteket használja fel az egyén életkorának, nemének, testmagasságának, egészségi állapotának és fizikai aktivitásának becslésére, majd ezeket az adatokat a régészeti és történeti kontextus ismeretén keresztül értelmezi. A régészet az ásatási módszerekről, valamint azokról a különböző természeti folyamatokról is ismereteket nyújt, amelyek a testet az eltemetését követően érinthetik.
• Fotó: Katie Zejdlik archívuma
– Hogyan zajlik a kutatás?
– Dr. Stephen Batiuk, az ArchaeoTek Canada LLC igazgatója nagyon szorosan együttműködik Dr. Nyárádi Zsolttal, a Haáz Rezső Múzeum régészével, aki a régészeti engedélyeket beszerzi. Az egyházakkal végzett munkánk általában úgy kezdődik, hogy az egyház vagy a közösség megkeresi a múzeumot, és valamilyen munkát kér. Technológiai szempontból hagyományos módszereket alkalmazunk az ásatás és a dokumentáció során, semmi digitálisat, a fényképezést leszámítva. Az elemzések tekintetében a múzeum engedélyezi számunkra, hogy csontmintákat vigyünk az Egyesült Államokba, például étrendi izotópvizsgálatokhoz és radiokarbonos vizsgálatokhoz.
– Milyen feltételek alapján választják ki a hallgatókat? Vannak-e ösztöndíjak vagy más támogatások, amelyek segítik a hallgatókat abban, hogy egy hónapig itt maradhassanak?
– Dr. Batiuk irányítja a hallgatók kiválasztásának folyamatát. Képesek kell legyenek teljesíteni a munkával járó fizikai követelményeket, a hosszú gyaloglást, létrák használatát, szabadtéri munkát és így tovább. Az ArchaeoTek nem biztosít semmilyen pénzügyi támogatást a hallgatók részvételéhez.
Az ittlétek ára az otthoni egyetemektől kapott kölcsönök és a személyes adománygyűjtés kombinációjából jön össze.
Én vezetem a terepmunkát, és én választom ki a saját munkatársaimat. Nagyon válogatós vagyok, és olyan embereket szeretek alkalmazni, akikkel már dolgoztam, akikről úgy gondolom, hogy jól illeszkednek a jelenlegi munkatársak személyiségéhez, akik empatikusak és etikusak, elég kemények ahhoz, hogy bármilyen kihívással megbirkózzanak.
• Fotó: Katie Zejdlik archívuma
– Melyek a fő ásatási helyszínek? Van különbség a lelőhelyek között?
– Jelenleg két helyszínen végzünk ásatásokat. A legnagyobb projekt a Patakfalva határában található Papdomb. A másik a székelyudvarhelyi Szent Miklós-templom. A legfontosabb különbség közöttük az, hogy Papdomb vidéki és református, míg a Szent Miklós városi és katolikus. Úgy tűnik, hogy a két helyszín gótikus templomainak stílusa hasonló volt, és az embereket fejjel nyugat, lábbal kelet felé temették. Mindkét temetőben minden életkor és mindkét nem képviselve van.
Dr. Nyárádi Zsolt határozza meg minden évben, hogy hol ássunk.
Figyelembe veszi, hogy mit szeretnénk megtudni az építészetről és a temetkezések elhelyezkedéséről, mit tudunk egy nyár alatt elvégezni, hogyan lehet hozzáférni az ásatási árkokhoz. Ő és a csapata először a sírok szintjéig ásnak le, rögzítve és dokumentálva mindazt, amit találnak. Az ArchaeoTek csapata végzi a csontvázak feltárását és elemzését. Az ásatás után elkészül az ásatási árkok végleges dokumentációja térképek és fényképek segítségével, majd a gödröket visszatemetjük.
– Miről mesélnek a csontok? Meg lehet-e állapítani például, hogy ezek mind helyi emberek maradványai, vagy a leletek arról is árulkodnak, hogy ki érkezett külföldről vagy más régiókból?
– A csontvázak nagyon sok mindent elárulhatnak. A legtöbb csontvázvizsgáló az ún. biológiai profillal kezdi. Meg tudjuk becsülni az egyén életkorát, nemét és testmagasságát. Néha a csontokon vagy a fogakon található elváltozások is információt adhatnak az egészségi állapotról, sérülésekről vagy ismétlődő fizikai tevékenységekről. A Szent Miklós-templomnál végzett ásatás során a vártnál jóval több traumás sérülést, valamint fejlődési vagy egészségügyi eredetű csontváz-rendellenességet találtunk. Nehéz megállapítani, hogy mindenki helyi volt-e. Nem találtunk egyértelmű különbségeket sem a temetkezési szokásokban, sem a csontok méreteiben, amelyek nem helyiekre utalnának.
– Tárgyakat is találnak? Melyek a legérdekesebbek? Mi történik a tárgyakkal és a csontokkal?
– A patakfalvi lelőhelyen nagyon kevés tárgyat találtunk, annak ellenére, hogy ez Erdély egyik legnagyobb ásatása. A megtalált tárgyak jellemzően fejpántok, gyűrűk, érmék és koporsóhoz kapcsolódó tárgyak.
A Szent Miklós-templom körül rózsafüzérek, szent medálok és egy ereklyetartó is előkerült, de gyönyörű kerámiák és ékszerek is.
Számomra a legérdekesebb lelet a Ferenczi nemesi családhoz tartozó Ferenczi Pál koporsója volt. A koporsón megmaradt a „P Fere” és az „1743” felirat, ami lehetővé tette számunkra, hogy a koporsót összekapcsoljuk a Ferenczi családfával, és meghatározzuk az eltemetett személy kilétét. Minden tárgyat és csontot a Haáz Rezső Múzeumban őriznek és tárolnak.
• Fotó: Katie Zejdlik archívuma
– Mit lehet tudni a Patakfalván feltárt női maradványokról?
– A patakfalvi női maradványok közül egy idős nővel foglalkoztunk legtöbbet, akit a Ferenczi család kriptájában találtunk, két férfi fejénél eltemetve, akik közül az egyik éppen Ferenczi Pál volt. Úgy tűnt, hogy eredeti temetkezési helyéről kiemelték, majd újratemették a családi kriptában. A csontjai részben összekeveredtek, és észak-déli irányban temették el, ami ellentétes a patakfalvi temetkezések többségének kelet-nyugati tájolásával. Közvetlenül a templom szószéke alatt helyezkedett el, aminek – ha szándékos volt – jelentősége lehet a református hagyományban.
Idén nyáron a székelyudvarhelyi katolikus temetőben egy várandós anya maradványaira találtunk. Ez rendkívül ritka lelet.
A csapat egyszerre élte át a tragédia miatti gyászt és a lelet jelentősége feletti izgalmat. A magzat fejlettségét 37 hetesre becsültük, a nő pedig felnőtt volt, legalább 18 éves. Még folyamatban van mindkét maradvány vizsgálata, és reméljük, hogy a lelet nyilvános bemutatása előtt még több részletet tudunk majd meg. Szeretnénk neki és gyermekének a lehető legnagyobb tiszteletet megadni, és vizsgálatainkban a lehető legbiztosabb és legalaposabb eredményre jutni.
– És a hallgatók? Nehéz rávenni őket, hogy eljöjjenek a világ végére? Egy teljesen más kultúrába?
– A hallgatók nagyon lelkesek, hogy csatlakozhatnak a csapathoz. Gyakran már decemberre betelnek a helyek, és sok hallgató várólistára kerül. Összeállítunk számukra egy utazási útmutatót. Az első hétfőn bevisszük őket Udvarhelyre, és megmutatjuk, hol tudnak vásárolni, hol lehet enni, valamint néhány kedvenc látnivalónkat. A legtöbb hallgató izgatottan várja, hogy Udvarhelyen dolgozzon.
Mindent szeretnek benne: az ételeket, az embereket, a tájat. Hamar beleszeretnek az őket körülvevő kultúrába. Megértem ezt.
Udvarhelyt – és bizonyos mértékig egész Erdélyt – második otthonomnak tekintem. Szívesen vennék itt egy darab földet és egy kis házat, ahová életem hátralévő részében időről időre visszatérhetnék.
• Fotó: Katie Zejdlik archívuma
– Milyennek lát bennünket, székelyeket? A munkán kívül van idejük elmerülni ennek a régiónak a kultúrájában, szokásaiban, hagyományaiban, gasztronómiájában? Van kedvenc helyi ételük?
– A töltött káposzta. Kedvelem a székely embereket. A barátságosság és a vendégszeretet figyelemre méltó. Az emberek gyakran hajlandók beszélgetni velünk, és nem zavarja őket sem a nyelvi akadály, sem az esetleg furcsa viselkedésünk. Várom az Udvarhely Napokat, és igyekszem minden évben részt venni. Minden évben részt veszünk a Haáz Rezső Múzeumban a Múzeumok Éjszakáján is. Igyekszünk elmenni minden olyan eseményre, amelyre meghívnak bennünket, vagy amelyről tudomást szerzünk.
– Mit gondol, a szigorúan tudományos és szakmai körök érdeklődésén túl lehet-e olyan adat vagy információ, amely a helyiek számára is érdekes lehet?
– Szeretnénk azt gondolni, hogy mindez érdekes a helyiek számára, és örömmel osztjuk meg, amit találunk, valamint a kutatásainkba is beépítjük az emberek kérdéseit. Sokat tanulunk a helyiektől, és nagyon hasznosak számunkra azok az apró részletek vagy történetek, amelyeket a temetkezési szokásokról, hagyományokról, nemi szerepekről, történelemről vagy akár kulturális felfogásokról mesélnek nekünk. A Múzeumok Éjszakáján való részvételünk tapasztalatai alapján
az embereket kezdetben leginkább az érdekli, hogy milyen sok mindent lehet megtudni egy csontvázból: például az egészségi állapotot, a fizikai aktivitást vagy a sérüléseket.
Ugyanakkor a leggyakoribb kérdés, amit az emberek feltesznek, az, hogy mióta élnek a székelyek Erdélyben. Ez egy fontos és összetett kérdés. A Papdomb lelőhelyről származó legkorábbi radiokarbonos dátumok arra utalnak, hogy már a 11. század közepén temettek embereket a templom körüli területen.
– Terveznek visszatérni?
– 2015-ben csatlakoztam a Transylvania projekthez, azóta minden évben visszatértem Székelyudvarhelyre, és remélem, hogy még sok éven át folytathatom ezt. Két alkalommal voltam várandós ezeken a nyarakon (2016-ban és 2019-ben). A lányom, Penny hat hónapos volt, amikor először magammal hoztam. Azóta még ötször jött velem.
– Ha valaki azt kérné öntől, hogy röviden foglalja össze Székelyföld három értékét, mit válaszolna?
– 1. Vendégszeretet. 2. Úgy bánj másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy veled bánjanak. Megtanultuk, hogy egyszerűen, tiszteletteljesen és közvetlenül kell megfogalmaznunk a kérdéseinket, ugyanakkor nekünk is közvetlenül kell válaszolnunk.
Jóleső érzés ilyen világos kommunikációval találkozni. Ez az épületek, a tárgyak és a táj iránti tiszteletre is vonatkozik.
3. Az érték az emberekben és a tapasztalatokban rejlik, nem a tárgyakban. A székelyek találékonyak és elégedettek. Úgy tűnik, boldogok. Ez emlékeztet arra, hogy téves az amerikai elképzelés, miszerint az időnk a munkáltatóinké, és nekünk dolgokat kell felhalmoznunk. Mindig felfrissülve térek haza, és készen arra, hogy megtaláljam azt az egyensúlyt otthon is, amelyet Udvarhelyen tapasztalok.
korábban írtuk
Ahol már csak a tárgyak mesélnek – Izrael-sarok Marosvásárhelyen
Olyan világot mutat be a marosvásárhelyi zsidó múzeum, ahol a City cukrászdából kóser süteményeket vittek haza, ahol péntek esténként gyertyát gyújtottak a sabbat tiszteletére. Egy világot, amelyről alig tud valaki, hiszen alig maradtak zsidók a városban.
