múlt

Római limes – A mi „kínai nagy falunk”

Nekünk, európaiaknak is van „kínai nagy falunk”, csak másként hívjuk. Ez az egykori Római Birodalom határvédelmi rendszere (limes), amely egy három kontinenst átölelő védműrendszer, és hazánkban több mint ezer kilométernyi szakaszáról tudunk.

Demeter Melinda: Keresztapja

Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.

Bernády György: a városépítő legendája

Dr. Bernády Györgyöt közfelkiáltással választották 1902. március 8-án az akkor 19 522 lakost számláló Marosvásárhely polgármesterévé. Programbeszédében sem ígért mást, mint hogy „Egy új várost építek!”.

Ferencesek asztalánál: Rendhagyó szakácskönyv, szerzetes módra

Kolozsvári káposzta, borsófőzelék és lencse, panírozott tejberizs és cseh rántottának nevezett almás sütemény készül Szőcs Előd csíkcsomortáni konyhájában. Receptjei egytől egyig az 1680-as évekből, a csíksomlyói ferencesektől származnak. Szilvával töltött ravioli gyúródik a vágódeszkán (székelyeknek: lapítón és laska), a lábosban tehénlé fortyog tiszta borssal – egyfajta húsleves marhalábszárral. Rendhagyó szakácskönyv készül, szerzetes módra. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent

Sáfrány, turbolya és spárga – évszázados receptek a Tékából

Több száz éves receptek, szakácskönyvek bujkálnak a marosvásárhelyi Teleki Téka polcain, a könyvek illata mellett ízekkel is megtöltik a patinás könyvtárat. László Lóránt, a Téka munkatársa kedvtelésből és kíváncsiságból kezdett kutatni a gasztronómiai tematikájú könyvek után, meglepetésére össze is gyűlt egy kiállításra való. A régi receptek közül többet is kipróbált. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)

Száz év élettapasztalata: a legnagyobb bajban is számíthatunk valakire

„Ott álltam az ajtóban, s azon gondolkoztam, ha bekopogok, vajon, ki nyitja ki? Vajon él-e anyám s apám, ki lakik a házunkban, mi van a családdal” – ekképpen emlékezik vissza Lukács Antal arra a napra, amikor 23 évesen, 25 hónap elteltével hazatért a frontról Csíksomlyóra. Lukács Antal nemrégiben töltötte be a századik esztendejét, jó kedéllyel, derűsen mesél a háborúról, a hadifogság időszakáról, a szeretet, az odafigyelés megtartó erejéről. Nehézségekkel, nélkülözésekkel teli életút pajkossággal, derűv

Évszázados kincsek a lelassulás szolgálatában

Kora tavaszi napon kopogunk a bögözi Kincses portára, a tavasz ígérete már a levegőben, de még nem lehet eldönteni, hogy kint vagy bent van hidegebb, amíg bejárjuk a portát, s megcsodáljuk az 1880-as években épült házat: polgári miliő egy falusi házban, évszázados kincsek az elcsendesedés és a falusi feltöltődés szolgálatába állítva. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)

Mutasd, mi van a kamrádban!

Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.

Kapszulagardrób kisgyermekes anyukáknak

Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.

Testi, s lelki táplálék is kell a kisdiáknak (VIDEÓVAL)

A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.

Fényes, egyedi és extravagáns: Simó Erzsi otthona

Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.