A Klaus Mann azonos című regénye alapján készült dráma túlzás nélkül a filmtörténet egyik gyöngyszeme, egy film a művészetről, a művészről, emberről, vágyakról, személyes drámákról, politikáról és becsvágyról. A film huszas, harmincas évekbeli hangulata már az első percektől magával ragadja a nézőt, amit csak fokoz Klaus Maria Brandauer lebilincselő tekintete. És nem csak az.
Ám, ahogy egyre sikeresebb lesz, egyre inkább belebonyolódik a politikába is, a náciakéba. (Klaus Mann saját sógoráról mintázta a főhőst, illetve többek között az ő életéből merítette a történet alapjait). Ha egy mondatban kéne frappánsan megfogalmazni, hogy mi a film témája, azt mondhatnánk, hogy a művészet viszonyulása a hatalomhoz. Örök téma, Nérótól a szocialista realizmusig doktori disszertációk tömkelegét lehetne írni a témáról, ám egy film, s főleg egy jó film, többet mond sok irománynál, megértet és éreztet.
A film tárgyalásánál, elemzésénél minden szerző fel szokta emlegetni, az elmúlt években többször is támadott Szabó István ügynök múltját. Jelen helyzetben, ez a tény mit sem változtat az alkotás értékén, sőt, talán még árnyaltabbá és sokrétűbbé teszi a főhős belső vívódását, vergődését.
Bár látjuk a nácikat, jól felismerhető egyenruhájukat, a korszakot bemutató legtöbb filmmel ellentétben, itt még csak el sem hangzik Hitler, Goebbels vagy Göhring neve (bár tény, hogy utóbbi ott bujkál a tábornagy figurája mögött), hiszen nem ez a lényeg. Hendrik, illetve a szerepek, amelyek összefonódnak a figurájában a film esszenciáját jelentik, átalakulásai egyszerre izgalmas színészi kihívások és jelentőségteljes aktusok. Épp ezért nem túlzás azt mondani, hogy Szabó István Oscarjához kellett Klaus Maria Brandauer, aki őrjöngő, becsvágyó, elveszett, magányos, lírai és drámai, vonzó és utálatos egyszerre.
Egyik sem jó szó rá, egyszerűen egy film, amit látni kell, ami lebilincsel Koltai Lajos közelképeivel, a zseniális rendezéssel, és nem utolsósorban azért, mert magyar. Az osztrák „sztár” mellett látjuk a „mi” Cserhalminkat, Bánsági Ildikónkat, Hernádi Juditunkat. Ők a mieink, és ez az Oscar-díj is szívet melengetően a miénk. Az első magyar Oscar-díj.
korábban írtuk
Kul-túra: Építészeti gyöngyszemek itthonról
Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Erdélyben Európa-szinten is különleges építészeti, művészeti emlékekkel találkozhatunk. A fiatal művészettörténészt, Dimény-Varga Fannit kértük, ajánljon néhányat az érdemtelenül kevésbé ismert látványosságokból.
