ARCHÍV Nem társadalomkritika, tanítómese: Vidéki ballada az amerikai álomról

Első ránézésre – illetve megnézésre – olyan, amilyennek a címe sejteti: nagyon amerikai. A Vidéki ballada az amerikai álomról egy tipikus szociodráma az amerikai életről, társadalomról. Ám ez csak a külső borítás, hiszen a film sokkal univerzálisabb témákat boncolgat, három generáció története által családról, a családunkhoz fűződő viszonyunkról, a nehéz döntések meghozataláról szól. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi számában jelent meg.)

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A film alaptörténete tipikus, sablonszerű: a szegény legény, akinek van esze és kitartó, megvalósítja az álmait. Magyar népmese és amerikai álom egyben. A cselekmény két párhuzamos szálon fut: a jelenben egy-másfél nap eseményeit láthatjuk, míg a másik szál a múlt, J. D. (Gabriel Basso) gyerek- és kamaszkorának felidézése. A jelenben a Yale-n tanuló főhős állásinterjúkra készülve dolgozik álmai megvalósításáért, miközben testvére (Haley Bennett) hazahívja családjához, mert anyja, Bev (Amy Adams) túladagolta magát heroinnal. A múlt képei sem örömtelibbek, a kis J.D. anyja és nagyanyja, azaz Mamó (Glenn Close) között próbálja megtalálni helyét, élete irányát. A filmnek tagadhatatlanul vannak hibái, illetve van egy nagy hibája: szájbarágós. A főhős, aki egyszerre három helyen dolgozik, hogy a tandíját kifizesse, aki lentről jött, de felfele tart, tipikus kortárs amerikai hős, aki megtestesíti az elmúlt évek demokratikus Amerikájának egyre mélyebb társadalmi különbségeit – és azt, hogy ezeket néha le lehet győzni.

Ron Howard filmje nem társadalomkritika, hanem tanítómese. A földhözragadtabb közép-kelet-európai gondolkodásunkkal nem igazán tudjuk komolyan venni az amerikai álom ilyen mesés megvalósítását, de azért a film elég drámai ahhoz, hogy elgondolkodtasson.

Ahogy a címben megjelenő hillbilly, azaz hegyi fiú az Egyesült Államokban egy negatív bélyeg, amit a jómódú nagyvárosiak használnak az elsősorban Appalache-hegység vidékéről származó szegény fehérekre, úgy nekünk is vannak bélyegeink. Olyan térségben élünk, ahonnan előszeretettel vándorolnak el a fiatalok, az orvos Budapestre, a mérnök Svédországba, a villanyszerelő Németországba.

Tagadhatatlanul létezik a nyugat-európai álom is. És tagadhatatlan az is, hogy, aki elmegy egy évre vagy örökre, az hillibilly". Nem hegyi ember, hanem kelet-európai, magyar, román vagy éppen migráns, esetleg falusi. Ha kétszáz kilométerre megyünk, ugyanúgy kaphatunk bélyegeket, mint kétezer kilométer távolságban. És

bár a legtöbben nem heroinfüggő anyák vagy férjeket felgyújtó nagymamák miatt kerülünk dilemmák elé, de a család és álommegvalósítás konfliktusa, szembenállása sem amerikai specifikum.

A filmben vannak jó alakítások, drámai pillanatok, és ha képesek vagyunk túlnézi az amerikai kereten, az amerikai álom csipkéin és fodrain, a saját világunk valósága tárul elénk.

korábban írtuk

„Szárhegyen mindenki azt fest, rajzol, farag, amit akar” – Ötvenéves a Szárhegyi Művésztelep
„Szárhegyen mindenki azt fest, rajzol, farag, amit akar” – Ötvenéves a Szárhegyi Művésztelep

Jubileumi kiállítással, konferenciával és kiadványokkal ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Szárhegyi Művésztelep. Idén először a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával tartották a kéthetes alkotótábort a művészetkedvelő Hargita megyei faluban.