Több, kisebb produkció
Eléggé megnehezíti a Csíki Játékszín működését, hogy felújítás alatt áll az épületük, a nagyszínpadi előadások a Művészetek Házába költöztek, ahol sűrű a program, emiatt inkább sok, kisebb szereposztású produkcióval készülnek – mondja Veress Albert, az intézmény vezetője. 10 bemutatót terveztek erre az évadra Csíkban, zömmel stúdióelőadásokat, de a próbatermek hiánya is nehezítő körülmény: átmenetileg a Művészetek Háza pincéjében és egy másik, bérelt próbateremben készülnek az új előadások. A több, kisebb produkció miatt nehéz összehangolni az előadásokat, de keresik a lehetőségeket a helyzetben – hangsúlyozza az igazgató. És ez a lehetőségkeresés például az is, hogy
tudatosan „hordozható” előadásokat terveznek, elviszik az előadásaikat a környező településekre, és a tantermi előadásaikkal is kilépnek a megszokottból: a társulat megy el nézőkhöz.
És ugyancsak érinti az épületfelújítás a Csíki Játékszín fesztiváljait is: az Unscene – ahol eddig mintegy 40 előadást láthatott a nagyérdemű 5 helyszínen, egy hét alatt – most nyilván kisebb lesz, és hasonló a helyzet a Lurkó fesztivállal is. Ami azonban mégis pozitívum lehet, hogy „a társulatra jó hatással van a kényelmi zóna elhagyása, egyfajta frissességet, dinamizmust, nyitottságot hozott az átmeneti helyzet magával”, és februárban nagyon színes repertoárral várják a nagyérdeműt az alternatív játszóhelyeikre: láthatják a január végén bemutatott Mások életét, egy alkalommal a Koldusoperát, de játsszák az Apát (Udvarhelyen is), az Ásókapát, a Kovács János meghal című produkciót, a nagysikerű A muzsika hangja musicalt, a Törtfehér című előadást és a Torzonborz, a rabló című gyerekelőadásukat is. Mint fogalmaz a színész-igazgató, már „élezik a fejszét” a következő évadra, elméletileg ugyanis novemberben „foglalhatják vissza” az állandó játszóhelyüket.
Stúdióelőadások Udvarhelyen is
„Nem annyira a kreativitásunk, mint inkább az idegrendszerünk gyalulódik a felújítás miatti átmeneti helyzetben” – mondja félig viccesen Barabás Árpád, az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője, akiknek leginkább egy saját bázis hiányzik, hiszen
átmenetileg az Udvarhelyi Fiatal Fórum nagytermében zajlanak a próbáik és az előadások, ám az ottani programokkal való egyeztetés alapján.
Épp ezért az idei évadban egyelőre stúdióelőadásokkal jelentkeztek. Készült ugyan egy nagyszínpadi Woyzeck előadás, de mint fogalmaz a színész-rendező, „olyan, mint Colombo felesége: még senki sem látta.” A bemutatóját akkora tervezik, amikor a tavaly őszre ígért régi mozi épületében mutathatják be…
A dráMa fesztivált is utolsó utáni percen szervezték át és oldották meg a helyszínváltást, de jól jöttek ki belőle: bár „rezgett a léc”, a jégpálya is alkalmasnak, különlegesnek bizonyult a kortárs drámák játszásához, vagy például a nemrég bemutatott donjuan című előadást 5 (!) különböző helyszínen próbálták – avat be a megoldandó logisztikai részletekbe. Jelenleg a Koponya című stúdióelőadás próbái zajlanak, az elmaradt nagyszínpadi előadásokat pedig a régi mozi megnyitása után pótolják. „A társulat előtt azonban le a kalappal” – összegez a művészeti vezető: „maximálisan jól abszolválják a rugalmasságot, de azért a hányódás megviseli az embert.”
„Veteránok a színháznélküliségben”
A gyergyói Figurának otthont adó Művelődési Ház felújítása 2022-ben kezdődött, így már csaknem négy éve költöztek ki ideiglenes otthonukba, a korábbi öntöde épületébe, úgyhogy mondhatni, a Figura már „veterán a színháznélküliségben”. Mint meséli Kolozsi Borsos Gábor, a Figura új vezetője, a legnagyobb nehézséget az önerőből való kiköltözés, az új helyszín kialakítása és egy megfelelő felszereltséggel rendelkező stúdióterem kialakítása okozta. „A kiköltözés első évét a jövés-menés/otthontalanság, adaptív műsorrend kitalálása és kivitelezése jellemezte, hiszen a Művelődési Házon kívül a városban jelenleg sincs színházi előadások játszására alkalmas előadóterem.
Ebben az évadban indítottuk a Színházon kívül elnevezésű tájolás-programot a Gyergyói medence településein, sok turnéval, alternatív helyszínekre készült előadásokkal
(tantermi, kocsmaszínház, babaszínház) igyekeztük biztosítani a művészi tevékenység folytonosságát. (Nagy)színpadot igénylő produkciókat csak külső segítséggel tudtunk létrehozni/műsoron tartani: így sikerül felújítani két előadásunkat Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen, valamint létrehozni A kis herceg gyerekelőadásunkat a szárhegyi művelődési ház színpadán és A dzsungel könyvét a gyergyóalfalvi művelődési központban.”