ARCHÍV Szoknyás papok a szószéken

Lelki vezető és családanya, projektmenedzser és építési vállalkozó, turisztikai referens és tanár, könyvelő, blogger, erdő-mező gazdája és dizájner – csak néhány szerepkör, amit egy falusi lelkésznőnek az igehirdetés mellett be kell töltenie. Hogyan boldogulnak a „szoknyás papok” az erőteljesen férfiközpontú közösségekben, egy néhány évtizede még kizárólag férfiak által gyakorolt hivatásban? Isteni történetek Székelyföldről. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)

Újvárosi Katalin, Székelymuzsna unitárius lelkésze a személyes hit megélését a nagymamájától kapta, de az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet tette elérhetővé és szerethetővé számára az egyházat. Mint meséli, középiskolás korában érezte először az isteni hívást, de maga is meglepődött: én lelkésznő?! Az elhatározás azonban erősen munkált benne, és külön kihívást jelentett az akkori felvételi rendszer, amely szerint tanévenként mindössze egyetlen lány juthatott be az unitárius teológiára.

„Emlékezetes az első úrvacsoraosztásom, mert utána egy idős bácsi megdicsért, megköszönte a szolgálatot, majd hozzátette: egy baja van magának: az, hogy nincsen töke!”

– vág bele az első fogadtatásba a lelkésznő. A teológia elvégzését követően Kata férjét az UNESCO Világörökség részét képező erődtemplomáról híres Székelyderzsbe hívták, őt pedig a szomszédos Székelymuzsnára helyezték. Azóta is Derzsen élnek, ugyanakkor megalapították a zetelaki gyülekezetet is, mint a muzsnai testvérgyülekezete. 

Szoknyás pap nem kell

„Mindkét falu látott már női lelkészt előttem is, de olyat, aki az ő gyülekezetét vezeti, olyat nem. Akkor kezdtek „szóba állni” velem, amikor túljutottunk az első temetésen. 

Valamiért az a képzet társul a női lelkészekhez, hogy elsírják magukat. Hogy a templomban még csak boldogulnak, de kint a terepen kevésbé. 

Muzsnában konkrétan meg is mondták: ide szoknyás pap nem kell. Nagyon nehéz és hosszú volt az út egymás felé, de amikor a korlátok ledőltek, helyreállt a rend” – meséli Kata. 

„A férjemmel felismertük, hogy bizonyos területeken ő erősebb, más területeken én vagyok a hozzáértőbb. Mindketten egyformán végezzük a szolgálatokat mindhárom gyülekezetben. A falura költözés pedig hozta magával annak áldásait is: állatokat vettünk, veteményeztünk, igyekszünk úgy élni, hogy belesimuljunk a teremtés rendjébe, és ezt átadni gyermekünknek is” – meséli a lelkésznő. „A karrier számomra ez: ott ahol vagyok – mert hiszem, hogy nem véletlenül vagyok ott, ahol – mit tudok tenni, hogy megvalósuljon a jézusi értelemben vett szeretetközösség.”

Újvárosi Katalin családjával

A lelkészi szolgálat mindenből (is) áll – magyarázza a lelkésznő: vasárnapi iskola, a fiatal asszonyokkal heti találkozó, gyülekezeti kirándulások, család-nap, gyermektábor.  „Diákként nem gondoltam például, hogy turisztikai ismeretekre is szükség lehet a lelkészséghez. Derzsben ezt nagyon meg kellett tanulni. De vagyok menedzser, építkezési vállalkozó, erdő és mező gazdája, tanár, dizájner, könyvelő, újságíró, blogger, reklámszakember, s ki tudja, mi még. Sokszínű élet ez, tele kihívással és szépséggel! Minden gyülekezet más: ami működik Derzsben, arról Muzsnában hallani sem akarnak; ami működik Zetelakán, azt a derzsiek el sem tudják képzelni. 

A titok az: halld meg a közösség hangját, s működj együtt vele! 

A falu ad egy természettel való együttlüktetést: az eső, a szárazság adta nehézségek megélését, a csendet és békét, illetve a nehézségekben való egymásra figyelést. Adja a dombtetőt, ahová jó kiülni és elmerülni a látványban. Adja a hagyományokat népdalaival, viseletével, táncával, hitével, emlékeivel. Ezt nem lehet nem szeretni!” – sorolja a falusi lelkész élet áldásait Újvárosi Katalin.

Kis nőben nagy hang

Kászoniné Fejős Gabriella a Vajdaságból költözött Erdélybe, utólag visszanézve biztosan tudja, hogy az Úristen terelte az útja felé. Érettségiző diákként még az újvidéki zeneakadémia etno-muzikológia szakára készült. „Abban az évben március 24-én a NATO repülőgépei légi csapásokkal próbálták jobb belátásra az akkori Jugoszlávia vezetőségét, hogy vessen véget a majd’ tíz éve tartó délszláv háborúnak. Az iskolák azonnal bezártak, a tanárnőt, akivel a felvételire készültem, többé nem tudtam elérni. Ekkor fordult meg bennem életemben először a külföldön való továbbtanulás gondolata. A magyarországi felvételik akkor már lezajlottak, viszont a kolozsvári teológián csak szeptemberben tartották a felvételi vizsgát.

Kászoniné Fejős Gabriella

Arra gondoltam, hogy a népi- és klasszikus zenei fellépéseimnek köszönhetően, nincs lámpalázam a nyilvános szerepléstől, az emberi lélek mindig is érdekelt, már csak prédikálni kell megtanulni” – kezd a saját történetébe Gabi, akit táncházakban is gyakran látni hegedűvel, négy apróka gyerekével muzsikálni, ugyanakkor a Fölszállott a páva székelyföldi versenyzőit is ő készítette fel a népzenei tehetségkutató megmérettetéseire.

A Kászoni lelkészházaspár évekig szolgált a „világvégi” Nagysolymoson, két éve költöztek a Székelyudvarhelyhez közeli Agyafalvára, ott és Décsfalván teljesítenek szolgálatot. „Agyagfalva már egy nagyobb közösség a város közelében, érdekes megtapasztalni, hogy milyen láthatatlan falak és kerítések vannak az emberek lelkében, de kezdjük megtalálni a kapukat, ajtókat. Az pedig, hogy egy-egy közösségi ügyért mennyien össze tudnak fogni, olyan erőssége ennek a falunak, amit máshol még sose tapasztaltam” – magyarázza a református lelkésznő. „Áldásos helyzet, hogy a férjem is lelkész. 

Nőként, azt gondolom, hogy gyakorlatiasabb témákat tudok megragadni az igehirdetések során,

ugyanakkor az igehirdetés melletti szolgálatokban is megint csak mást és mást tudunk nyújtani. A férjem foglalkozik a presbitériummal, én a nőszövetséggel.

Lelkészlak a zsákfaluban

Hirdetés

Felnőtt és gyermekkórust vezetek, én hegedülni, a férjem furulyázni tanítja a gyerekeket. Népi hagyományaink éltetése is nagyon fontos számunkra, ezért a gyerekek körében néptánc-tanítást is szerveztünk. A falusi közösség előnye az, hogy a falu lakóit a lelkész személyesen megismeri. Nemcsak ünneplő, hanem hétköznapi vagy éppen munkásruhában is el tudunk beszélgetni egyszerű dolgokról, és a szavak mögött a lelkünk találkozik” – mesél a mindennapokról Gabi.

„Soha nem éreztem, hogy nehezebben fogadnának el, mint női lelkészt, mivel mindig a férjem mellett végeztem a szolgálatot.

Egyszer hallottam egy új helyen az első szolgálatom után, valaki úgy fogalmazott, hogy nem gondolta volna, hogy egy ekkorka nőből ekkora hang tud kijönni”

– meséli nevetve a lelkésznő. „Szeretném, ha az emberek közelebb kerülnének egymáshoz, hiszen ezáltal kerülhetnek közelebb a Teremtőhöz is. Az örömömet abban lelem, ha ezen törekvéseim eredményét látom, például a gyerekek közt. Nincs az a magas fizetés, amiért a falu csendességéről, közvetlenségéről, a természet közelségéről hajlandók lennénk lemondani” – érvel a vidéki élet mellett Gabi. 

Polgármester vagy lelkész

Mátéfi Tímea, énlaki unitárius lelkész pályaválasztásában több családi tényező közrejátszott, de élesen emlékszik arra a napra is, amikor először találkozott női lelkésszel.

„Negyedikes voltam, amikor Moldován-Szeredai Noémi lelkésznő odakerült a szomszédos gyülekezetbe, Csekefalvára: elbűvölt a szépsége, bölcsessége, s hogy fiatal nőként lelkészi hivatást gyakorol.

Egyik órán azt adta feladatul, hogy írjunk egy fogalmazást arról, hogy mik szeretnénk lenni, amikor nagyok leszünk. Akkor fogalmazódott meg bennem konkrétan: Polgármester vagy lelkész szeretnék lenni, hogy az emberek javát szolgáljam” – avat be emlékeibe Tímea. „2008. húsvétján mentem először ünnepi legációba, Homoródszentpéterre. Székely Kinga Réka lelkésznő bevitt a templomba szombat este, s kérte, hogy mondjak el egy részt a prédikációból, hogy „megérezzem” a helyet. Nagyon erősnek, határozottnak láttam Kingát, aki családanyaként, feleségként és közösségi vezetőként is példaképemmé vált attól kezdve. Hiszem, nem véletlen, hogy pont nála indult a lelkésznői szolgálataim útja” – meséli Tímea. 

Mátéfi Tímea

A fiatal lelkésznő rövid torockói és torockószentgyörgyi, sepsiszentgyörgyi, kilyéni és kovásznai segédlelkészi szolgálatát követően döntött úgy, hogy inkább a maga útját járja. „Így kerültem Énlakára 2014. novemberében, egy alig 140 fős gyülekezetbe. Elődöm nyugdíjba vonulását követően úgy tűnt, többé nem is lesz saját lelkésze a falunak, mert túl kicsi a gyülekezet, hogy eltartson egy papot. 

Az első presbiteri gyűlésemet sosem felejtem el: a templom piacán álltam, felkészültem a mondandómmal, de így is remegtem. 

Velem szemben a keblitanács tagjai: nálam mind idősebb férfiak, és két nagymamám korú asszony. Nagy tisztelettel és szeretettel fogadtak, s éreztem, hogy bennem most nem az alig 26 éves énlaki származású leánykát látják, hanem a lelkésznőt, akit maguk hívtak meg, hogy pásztorolja a közösséget, s lelki vezetőjévé legyen” – meséli az énlaki kezdeteket a fiatal lelkésznő.

Együtt nőni fel a feladathoz

„Nekik sok volt a tapasztalatuk, türelmük, nekem nagy volt a hitem, lelkesedésem, szeretetem. Összeraktuk, amink volt, s reméltük, hogy valami jó születik belőle. Így lett. Csapatmunka a szolgálatom, úgy érzem. Templomunk műemlék, így több ezer turista, zarándok jár hozzánk látogatóba. Ez a feladat amennyire szép, annyira terhes is.

Családdal, kisgyerekekkel ez nagyon nehéz is tud lenni. Sokszor gond az is, hogy kevés a fiatal, aktív ember, így a teherviselés mindig ugyanarra a maroknyi áldozatkész emberre hárul.

Énlaka különösen csendes, békés falucska, azonban az elzárt székelyföldi falvak jellegzetessége, hogy nincs helyi óvoda, iskola, háziorvosi rendelő, posta, nincs kanalizálás, ritka a buszjárat, rosszak az utak, és a helyi fiatalok hiánya is sokszor élesen érezhető. Ezekkel a hiányosságokkal is meg kell tanulni együtt élnie annak, aki ezt az életformát választja” – vall a nehézségekről is Mátéfi Tímea.

„Vannak területek, ahol kevésbé mozgok gyakorlatiasan, de hiszem, hogy megvannak a közösségszervezés, lelki élet gyarapítása, művelődési élet terén azok a képességeim, amiket kamatoztatni tudok, s ezt érzi a gyülekezet is. Amire különösen büszke vagyok, az a Firtosi Unitárius Egyházköri Találkozó, valamint a Regejáró Énlaka Fesztivál. Attól sikeres mindkét rendezvény, hogy sokan érzik magukénak. Úgy élünk egy kicsi faluban, mint egy nagy családban, ahol mindenki mindenkit ismer, tudja, hogy kire, miben számíthat, és ez hatalmas biztonságot ad. Öröm számomra, amikor büszkék valamire, amit együtt hívtunk életre.”

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock