Cigiről életre váltani 5: Leszokni majd rászokni – célokról és motivációról

Nem vagyok influenszer, sem „megmondóember”. Edző vagy dietetikus végképp nem. Csak mesélek arról, ami velem történt, annak reményében, hogy más is kedvet kap a változtatáshoz. Hiszek abban, hogy ha nekem sikerült, akkor másnak is sikerülhet leszokni a cigarettáról és rászokni a mozgásra. Abban a világban, ahol minden oldalról azt sulykolják belénk, hogy kényeztetni kell magunkat, jár nekünk a mindennapi kis meglepetés (természetesen édesség formájában), és ahol napi gyógyszerek szedésével javasolják szinten tartani a súlyunkat, nehéz elhitetni, hogy a napi edzés csodákra képes. Pedig igaz!

Az előző részekben azt meséltem el, hogy a napi közel két csomag cigaretta letevése után hogyan lettem nyolcvan kilós, és milyen hosszú út volt, amíg megtaláltam a számomra megfelelő edzésformát, a Power Fitnesst. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek ezt az edzést érdemes végeznie. De abban biztos vagyok, hogy ez az edzés képes hatalmas változásokat véghezvinni az emberekben. Mind kívül, mind belül. Vagyis fogysz, izmosodsz, hihetetlen erőnlétre teszel szert, emellett sokkal fegyelmezettebb, összeszedettebb és erősebb leszel.

Mennyire fontos egy jó irányító!

Szóljak hát az edzőről. A váci származású Magyar Imre bár evezős olimpikon, Csíkszeredában a salsa oktatásával vált ismertté. Az utóbbi években pedig a Power Fitness edzéseknek köszönhetően lett egyre népszerűbb, hiszen többszázan fordultak meg edzésein, alapcsapatában közel ötven ember edz napi rendszerességgel. Abban, hogy nem adtam fel – az első alkalom után és aztán két hét elteltével sem, amikor minden egyes porcikám fájt az izomláztól – az edzőmnek óriási szerepe volt. Bekapcsolt bennem egy „csakazértis” gombot, folyamatosan figyelt és nem hagyta, hogy feladjam, elkeseredjek, „bedobjam a törölközőt”. Ugyanakkor első perctől nagyon fontos volt, hogy velünk együtt edz, így látni, hogy néha neki is nagyon nehéz, ő is megküzd, és folytatja akkor is, ha rossz napja van, vagy ha fáj. Egyszóval: afelől kétséged sem lehet, hogy az edzés minden nap időben elkezdődik és Imre az első sorban „tolja ezerrel”.

Kell egy jó edző

Nekem csak be kellett minden nap állni a hátsó sorba, kihessegetni a mindenféle gondolataimat és „tolni kellett ezerrel”. Ez pedig egy olyan keretet adott, ami nélkül szinte biztos, hogy milliószor feladtam volna. Továbbá hatalmas motivációt jelentett és jelent, hogy kiváló a csapatszellem, egymást segítő, motiváló hangulatban öltözünk, edzünk és néhanapján kávézunk is.

Tehát, napjaim részévé vált az edzés, és remélem, hogy a következő negyven évben is napi rendszerességgel edzek. Meséltem arról a gyönyörről, amikor egy nagyon nehéz edzés után, tetőtől talpig leizzadva fejben kipipálom, hogy megvolt, megcsináltam. 

Amikor azt érzem, hogy hegyeket bírnék elmozdítani, vagy repülni is képes vagyok. Ezért az érzésért érdemes szenvedni. Ez az a bónusz, amit csak a sport, a kemény sport idéz elő, nevezhetjük adrenalinnak vagy sikerélménynek, teljesen mindegy. 

Ez az, amikor már régen nem számít, hogy mennyit fogytál, hányas méretet viselsz, vagy hány éves vagy. Csak az számít, hogy végre képes voltál a kitűzött célodat elérni, képes voltál megállás nélkül végigedzeni a harminc perces sorozatot, és nem szálltál ki a gyakorlatokból. Ilyenkor – ha vége, és a rituálé-körbeálláson is túl vagy – csak kimész az öltözőbe, ülsz a lucskos pólódban és vigyorogsz, mint a birsalma. Ehhez az érzéshez viszont nem elég az elhatározás, nem elég a maximális jelenlét, sőt a rendszeres edzés sem elég.

Egy jó csapat sem árt

Célokra van szükség – tanultam meg az évek során az edzőtől -, amit pontosan kell meghatározni és részletes terv mentén dolgozni érte. Bevallom, az elején nem igazán értettem, miért kell nekem bármit tervezgetni. Miért nem elég az, hogy hihetetlen erőfeszítések árán napról napra végigedzem a hatvan percet. Megszállott „célmániásnak” hittem az edzőt, arra gondoltam, ez a profi sportolói múltjából fakad, amit fogyni kívánó túlsúlyos nőkkel nem lehet kivitelezni. De lassan megértettem. Ha a ragyogó, hegyet-mozgató érzést akarom megélni újra meg újra, akkor bizony célokat kell kitűznöm, és azok elérése hozhatja vissza az érzést újra meg újra. Ez az, ami nem engedi elkopni, leengedni, kifulladni a sportolás élményét. Ami tovább visz, ami újra meg újra pályára állít.  Ahogy Magyar Imre írta motivációként a közös csoportunkba: 

„Ha nincs határozott és konkrét célod a képességeidhez mérten, esélytelen vagy arra, hogy fókuszban maradj, mert nincs mire fókuszálni. 
Hirdetés

Csak úgy csinálod…, ilyen célokért, „hogy egészséges legyek”, hogy „szinten tartsam magam”, hogy „ne hízzam el”, hogy „jól érezzem magam” stb. Na, ezekben a célkitűzésekben nincsen semmi konkrét. Máris teret engedsz a zsummogásnak, a kifogások pedig csak jönnek és jönnek, mert 1001 ok van arra, hogy ne csináld.

Milliónyi célt találhat magának az, aki elkezd sportolni. Nem kell feltétlenül a Balaton átúszását, vagy egy maraton lefutását kitűzni. Kisebb, elérhetőbb és megvalósíthatóbb célokkal, jól megtervezett úton haladva sokkal érdekesebb, színesebb és eredményesebb lesz a mindennapi edzés. 

Mondjuk ezt hat év távlatából magabiztosan írom. Mert célnak a maraton lefutását tűztem ki, ami első próbálkozásra kiderült, nem is olyan egyszerű.

A következő részben mesélek a saját céljaimról. És a kudarcaimról. Mert kudarc is van, mint minden más történetben. Amiről érdemes beszélni, kell beszélni. És érdemes tanulni belőlük, bármennyire nehéz is.

Kiemelt kép: Shutterstock