„Majd utazgatok, mert utazni élvezet” – Milyen lesz az idei turista?

A közel kétéves, külföldi nyaralások és utazások mentes „elvonókúra” után robbanásszerű utazási láz várható 2021 nyarán és őszén. A szakértők azonban azt valószínűsítik, hogy ennek az időszaknak is köszönhetően nagyon sokan újra fogják értelmezni utazási szokásaikat.

Egy-két hónappal korábbi felmérés szerint a román állampolgárok 43% -a szándékozik utazni 2021-ben, és csak a válaszadók egynegyede mondta azt, hogy idén (sem) nem utazik. 

„Kell egy ház, lent az óceán partján, majd ha...”

A várakozásoknak megfelelően az emberek szeretnének utazni, és minden tavalyi lemondást, halasztást idén szeretnének pótolni. 

A román állampolgárok az idén nyáron is egy mediterrán Európai országban terveznék kipihenni a másféléves COVID-frusztrációt: Görögország továbbra is egy stabil célország, de Spanyolország, Olaszország és Bulgária is sokak számára az. A 2021-es utazással kapcsolatos legfőbb aggályok az országba való visszatéréskor esetleges elszigeteltség és a járattörlések.

Nyaralnánk, de félünk is. No nem a vírustól, inkább a karanténtól

A 2021-es közeljövőbeni utazásokkal kapcsolatos aggodalmak azoknak a 43% -nak a körében, akik azt mondták, hogy idén nyaralni mennek, elsősorban az országba való visszatérés utáni karanténtól tartanak. Második helyen van a pénzveszteség miatti aggodalom, ami az utazási bizonytalanság, az esetleges járattörlés vagy az adott országban bekövetkezett járványhelyzet kiszámíthatatlansága okoz. A COVID-19 vírussal való megfertőződés mint riasztó tényező a 3. helyen áll. 

Noha sokan hiányoljuk az utazás szabadságát és izgalmát, az új helyek, kultúrák felfedezését, illetve az épített örökség és természeti különlegességek élőben történő megcsodálását, a megfertőződés kockázata viszont továbbra is folyamatosan jelen lesz életünkben. Olyan úticélokat kell választanunk, és olyan kirándulásokat kell terveznünk, amelyek valóban jelentenek számunkra valamit, és megéri az erőfeszítéseket meg a kockázatvállalást. Nemzetközi elemzők szerint néhány új trend és turista-típus fog megjelenni.  

  • Szellős partok, kis butik-hotelek

Sokak számára a „minimalizált vírusveszély” lesz fontos, így a kisebb, helyi szállásadók, kevésbé népszerű turistadesztinációk  is felértékelődnek a hatalmas befogadóképességű szállodákkal ellentétben. Illetve a repülőgépes utazások helyett az egyéni, családos, kisebb baráti körben megszervezett kirándulások.

  • Ökoturista

Ez az időszak sokak számára felerősítette a klímatudatos életmódot, így ez az utazásokban is fog érződni: pozitív és hulladékmentesebb lábnyomot szeretnének sokan hagyni – valamit visszaadni –, akár közvetlen fizetést, akár önkéntességet a helyi közösségnek. Előtérbe fognak kerülni az agroturisztikai célpontok, a helyi alapanyagokból készülő specialitásokat kínáló kis helyek.

  • Wellness turista

Mivel a társadalom jelentős hányadának mentális egészségére nem kis hatást gyakorolt az elmúlt 14 hónap, így nem véletlen, hogy a wellness turizmus egyre népszerűbb lesz, az elvonulós, elmenekülős, csendet és meditációt, igazi lelki kikapcsolódást ajánló helyek. 

  • Bakancslistás turista

Miután az utazási szabadságukat elvették, az emberek vágya elmozdult a nagyobb kihívásokkal teli kalandok irányába, amelyet talán már évek óta halogattak, és most végül megjutalmazzák magukat. Minden bizonnyal nem kevesen lesznek, akik ha végre mehetnek, most megvalósítják réges régi álmukat. Nehogy még egyszer lezárják a világot, és soha ne érjenek oda. Ezt mutatja az is, hogy már 2021 elején olyan turistacélpontok mellett döntöttek sokan, mint Peru, Zanzibár, Costa Rica vagy Mexikó. 

  • Home office turista

Mivel sokan kényszerültek home office-ba, már tavaly nyáron megjelent a nagyvárosból vidékre történő költözés trendje, de egyre többen országot is váltanak. Ha csak internet és laptop kell, végülis bárhol élhet az ember. Így a home office mellett egy hosszú kirándulásra is alkalma nyílhat sokaknak. 

  • A lokálpatrióta turista

Annak ellenére, hogy idén már külföldi utazásra is több lehetőség nyílik, feltehetőleg nem fog megszűnni, sőt növekedni fog a belföldi desztinációk megismerésének igénye, a rövidebb kirándulások gyakorlata. 

  • Vissza a természetbe 

Láthattuk, hogy tavaly nyáron sokan közülünk a természetbe „menekültek”, túrázni, kirándulni. Minden bizonnyal idén is fog ez folytatódni, mivel sokkal olcsóbb, kiszámíthatóbb és biztonságosabb, mint a külföldi utazások. 

A koronavírus-járvány leginkább sújtotta szektora volt a turizmus és vendéglátás. Jó hír viszont, hogy az embereknek az utazás, felfedezés iránti vágya nem fog megszűnni, csak valószínű kicsit okosabban, tudatosabban fogják megtervezni vakációjukat – egyszóval újraértelmezik az utazáshoz való viszonyukat a járvány hatására. 

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: