MARCI-NAPLÓ: Kell a szusszanás!

Amikor 2015 őszén kiderült, hogy Marci kisfiamnak súlyos neurológiai betegsége lehet, és nem fog olyan ütemben fejlődni, mint a többi gyermek, úgy éreztem magamra maradtam, hogy egyedül vagyok ezzel a problémával. Aztán ahogy kezdett lehámlani rólam a burok – amely nemcsak azért volt rajtam, hogy picit elzárkózzam, feldolgozzam a helyzetet, hanem azért is, hogy megerősödjek –, észrevettem, hogy vannak más családok is hasonló helyzetben. És akkor kirobbant belőlem az az érzés, hogy meg akarom ismerni őket. (Cikkünk a 2020-as Nőileg decemberi számában jelent meg.)

Tanulni akartam tőlük, megtudni, ők hogyan csinálják. Támogatást, megerősítést, kötődést vártam. Mindenkivel kapcsolatot akartam teremteni. De nem volt ahogy. Egy terápiáról hazaindulva odaköszöntem egy másik anyukának, de ennyi. Ha netán 2–3 mondatnál több szót is tudtunk váltani, az már feldobta a napomat. Több éven át érlelődött bennem az igény, hogy szükség van egy csoportra. Egy olyan közösségre, találkozókra, ahol együtt lehetünk sérült gyermeket nevelő szülők.

Egyrészt azért, mert nem ismerjük egymást, pedig azonos vagy hasonló problémákkal küzdünk meg nap mint nap. Eközben úgy érezzük, egyedül vagyunk, pedig ez nem így van. Az évek során rájöttem arra – amit novemberi címlaposunk, Czirjék Katalin is vall –, hogy magunkra is kell időt fordítanunk ahhoz, hogy a gyermekünk jól legyen.

Sokáig furdalt a lelkiismeret, ha elszántam magam arra, hogy kimozduljak otthonról, míg végül felismertem, hogy ha én feltöltődöm, nagyobb figyelemmel, odaadással tudok foglalkozni sérült gyermekemmel is.

Így hosszú évek sóvárgása és egy szerencsés találkozásnak köszönhetően egy nap úgy álltak együtt a csillagok, hogy elindíthattuk a Szusszanó szülői csoportot Marosvásárhelyen. Egy közösség a sérült gyermeket nevelő szülőkért.

Hirdetés

Mert hiszem azt, hogy ha egy közösséghez tartozunk, könnyebben vesszük az akadályokat, gyorsabban kilábalunk a nehéz helyzetekből. Nem véletlenül vannak gyász- vagy akár császárfeldolgozó csoportok, nem véletlenül szerveznek egyedülálló szülőknek vagy szervátültetésen átesett személyek számára találkozókat, vagy akár függők számára különböző klubokat. Mert hiába van egy támogató család, baráti társaság mellettünk,

igazán csak azok értenek meg bennünket, akiknek hasonlók a problémáik. Együtt pedig könnyebb a feldolgozás, az elfogadás. 

Pfáá, hogy nem szeretem, amikor valaki nagy igazságokat igyekszik megfogalmazni. Pedig azt teszem én is most, és tettem az elmúlt két évben, amióta a Marci-naplót olvashatjátok. Hogy egy gyermek születése csoda, hogy áldás anyának lenni. Írtam olyant is, hogy a kevesebb néha több, meg hogy nyitottnak, elfogadónak kéne lenni, és a szeretet van mindenek felett. De tudjátok ti is, a közhelyek épp azért lettek közhelyek, mert igazak. Csupán látszólag elveszítik az értéküket olyan gyakran használjuk őket. Vajon így van ez? Talán. Ez most itt az utolsó Marci-napló a Nőilegben, de bátorítalak, vegyétek elő a régi lapszámokat, ahogy én is tenni fogom, nézzük át újra ezeket a közhelyeket, és találja meg mindenki a maga számára a bennük lévő igazságokat.

Kiemelt képünkön a Csatlos család.

Friss lapszámunkat alább kérheted: