ARCHÍV Melyek a te színeid? – Évszakelmélet az öltözködésben

Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél, mert bizony mindannyiunknak más-más színek állnak jól. Lehet, hogy téged az erős, élénk színek dobnak fel, kivirulsz tőlük, s előfordulhat, hogy barátnődnek épp az ellenkezője, a pasztellszínek állnak jobban. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben, amelyet ma már nagyon sok stílustanácsadó ajánl. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. szeptemberi számában jelent meg.)

Tavasz, nyár, ősz és tél – ebbe a négy kategóriába sorolja az embereket az évszakelmélet, magyarázza Hajnal Zsuzsa stílus és színtanácsadó, aki Londonban sajátította el ennek fortélyát. A színtípusokat egy híres svájci festő és művészpedagógus, Johannes Itten fedezte fel és írta le még az 1920-as évek elején. Ő vette észre, hogy tanítványai előszeretettel használnak olyan színeket, melyek a megjelenéssel harmonizálnak: míg egy szőke lányt könnyedebb, lágyabb színekkel, addig a drámai, latin típusú nőt erőteljes, mély árnyalatokkal festettek le tanítványai.

Az évszaktípusok

A négy alaptípus mellett a ’80-as években altípusokat is meghatároztak, mert minden évszakba vegyülhet egy pici a másikból. Így összesen már 16 színtípusba sorolják az embereket a színtanácsadók. Az, hogy ki melyik csoportba tartozik, egy színtanácsadáson, színkendők segítségével nézik meg. Természetes fény kell ehhez és a hozzáértő szemek.

Hajnal Zsuzsa

 

Lényegében két hideg (tél és nyár) illetve két meleg (tavasz, ősz) csoport van. Az évszakokra jellemző táj színeivel asszociáljuk a típusokat és nem az adott évszakra jellemző hőmérséklettel (pl. nyárra a fakó, kiégett, hideg pasztell táj jellemző, és nem a meleg színek). Elkülöníthetünk ugyanakkor sötétebb és világosabb színcsoportokat, illetve élénkebb vagy tompább színskálát is.

Bár mindenkinek saját színskálája van és mint sok más területen, itt sem lehet általánosítani, mégis Zsuzsa segítségével megpróbáljuk körüljárni, melyek a jellemzői egy-egy színtípusnak.

A tavasz – mint a tavasztündér. Az élénk, meleg árnyalatú, de világos színek állnak jól neki. A rügyzöld aranyló és pasztell változatai, narancs, kankalinsárga,  paradicsom, a türkiz zöld, ciánkék, pipacspiros, almazöld, harsogó zöld,  meleg barackvirágszínek, vajszín, lazac, korall,  rózsaarany és a pezsgőszín. Kerülnie kell viszont a hideg árnyalatokat: a fekete-fehéret például.

A nyár – királyi elegancia. A hideg, kopottas, visszafogottabb, lágy színek az övéi, mint például a fáradt rózsaszínek, a levendula, a kék szürkés változatai, a vízzöld, vízkék, a tejfehér és a szürke hideg árnyalatai, az ezüst, akáclila, szőlőszín, lenkék, almavirág. Érdemes kerülnie a barnát, helyette válasszák a szürke árnyalatait, a törtfehér helyett pedig a tejfehér hidegebb tónusait.

 

Az ősz – latin szépség. A mély, meleg árnyalatokat érdemes viselnie, a föld színeit, azokat, amelyek az őszi avarra, az őszi falevelekre emlékeztetnek. Ilyen a mustársárga, az indiai sárga, az okkersárga, mandarin, a rókavörös, téglavörös, gesztenyebarna, spenótzöld, a sötétbarna, a tejeskávé, a terrakotta, a barack, a cinóbervörös, a mélybordó, az olíva, a mélykékek és mélyzöldek, a pezsgő, a rózsaarany, a klasszikus arany és a bronz.

Hirdetés

 

A tél – mint Hófehérke. A hideg, élénk, tiszta, kontrasztos színek állnak neki a legjobban. A tél az egyetlen olyan színtípus, amelynek a hófehér és a fekete jól áll. Színei: a tűzpiros, a rubin, a klasszikus bordó, a ciklámen, a sötétlila, az azúrkék, a királykék, a citromsárga, a fenyőzöld, a smaragd, a jeges és világos rózsaszínek, az ezüst. A tél típusok ne hordjanak pasztell árnyalatokat, meleg tónusokat, bézs és barackos színeket.

Honnan tudhatom, hogy jól áll-e egy szín vagy sem?

Hajnal Zsuzsa szerint nagyon egyszerű erre a válasz: a megfelelő színekben ragyogunk, a szem kerül a középpontba, az arc kisimul, üde, ragyogó lesz. Abban az esetben, ha nem a számunkra kedvező színt vesszük fel, szürkéssé, sárgássá válik az arc, szembetűnőek lesznek a bőrhibák, a ráncok, de akár idősebbnek és betegnek is tűnhetünk.

Balról a nyár, jobbról az ősz színei – jól látható a különbség.

Ez a fotó például nagyon jól illusztrálja a hatást a jó és a rossz szín kiválasztásának fontosságáról. A kép bal oldalán a nyár típusba tartozó Anna-Mária a hozzá illő színkendőkkel látható, míg a kép jobb oldalán a számára előnytelen színekkel, melyek öregítik és ráncosítják a bőrt, komorrá teszik megjelenését.

Tippek Zsuzsától

  • Archoz közel érdemes a hozzánk illő színeket használni, mert ott érvényesülnek igazán. Nadrágból, szoknyából bármilyen színt választhatunk, így nem kell búsulnia annak sem, aki bár az őszi színeket kedveli, de nem abba a csoportba tartozik.
  • Sminkelésnél, ékszerviselésnél is érdemes figyelembe venni, mely színek előnyösebbek számunkra. Fülbevalónál és nyakéknél különösen fontos, hisz ezen kiegészítők vannak arcunkhoz a legközelebb.
  • Könnyebb lesz a ruhavásárlás, időt és energiát spórolhatsz, ha megtaláltad a hozzád illő színeket, árnyalatokat, mert így nem fogod levenni a vállfáról azt a ruhát, ami biztosan nem állna jól neked, bár lehet, hogy a kirakatban gyönyörű volt.
  • Ha a színeidnek megfelelően alakítod ki a gardróbodat, könnyebb lesz öltözködni is, mert minden mindennel passzolni fog.
  • Nem mérvadó az, hogy melyik hónapban születtél.
  • Csak a haj, a szem és a bőr színét figyelve még nem lehet eldönteni – főleg laikusoknak –, hogy melyik évszaktípushoz tartozol. A fotó alapján történő színelemzés is tévedhet, ugyanis a telefonnal készült fotók csalnak a színekkel.
  • A színtípus megállapításához szakmai tapasztalat, avatott szem kell, hisz a színtanácsadás bonyolult folyamat. Érdemes felkeresni egy színtanácsadót, aki színkendők segítségével állapítja meg mindenkinek egyénileg, melyek a hozzá leginkább illő színek és árnyalatok.

Fotó: Hajnal Zsuzsa / Shutterstock

Így viseld a kis feketéd!