ARCHÍV Mirelit egy kis csavarral

A fagyasztott vagy félkész élelmiszereknek is megvannak az előnyei – és hátrányai – ugyanakkor időhiány miatt olykor jól jön néhány ötlet, hogy mit dobhatunk gyorsan össze belőlük. Különösen utazás/kirándulás esetén érdemes előre tervezni, és összegyűjteni a gyorsan elkészíthető ételek receptjeit. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)
Hirdetés

Kukoricafőzelék bundázott sajtkarikákkal 

Hozzávalók:  50 dkg fagyasztott kukorica, 1 kis fej hagyma, 2 cikk fokhagyma, 1 dl natúr joghurt, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1 mokkáskanál kurkuma, 1 evőkanál mustár, só, bors, kevés olaj, 40 dkg készen kapható fagyasztott bundázott sajt/sajtkarika, bő olaj a sütéshez.

Elkészítése: Kevés olajban a megtisztított, apróra vágott hagymát és a zúzott fokhagymát picit megdinszteljük. Belerakjuk a kukoricát, majd fűszerezzük kurkumával és a mustárral. Sózzuk és borsozzuk, majd felöntjük kevés vízzel és felforraljuk. A végén a joghurtot a  keményítővel elkavarjuk, hozzáadunk egy keveset a főzelék levéből és összekavarva a főzelékhez adjuk. A bundás sajtot bő olajban kisütjük.

Zöldséges omlett

Hozzávalók: 4 tojás, 10 dkg vegyes fagyasztott zöldség (zöldborsó, kukorica, sárgarépa), 1 teáskanál szójaszósz, 1 teáskanál porcukor, 1 marék petrezselyemzöld, 10 dkg sajt, só ízlés szerint, bors ízlés szerint, kevés olívaolaj vagy szezámolaj.

Elkészítése: A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a szójaszószt, a porcukrot, valamint a kiolvasztott zöldségeket. Sózzuk, borsozzuk, és alaposan összekeverjük az egészet. Egy teflonbevonatú serpenyőt megkenünk egy olajjal átitatott konyhai papírtörlővel. Ha már forró a serpenyő, beleöntjük a tojásos keverék egyharmadát, rászórunk a petrezselyemzöldből, és helyezünk rá sajtszeleteket. Hagyjuk, amíg az omlettünk alsó fele megsül annyira, hogy spatulával alá tudjunk nyúlni. Ekkor felhajtunk egy nagyjából 2 cm széles sávot, és óvatosan elkezdjük feltekerni. Az omlett-tekercsünket a serpenyő egyik végébe toljuk, és jöhet is az újabb adag tojásos keverék (picit emeljük fel a tekercset, hogy alá is jusson), amit aztán szintén feltekerünk, amikor kellően megsült az alja. Ezt addig ismételjük, amíg elfogy a tojás. Tálaláskor felvágjuk az omlett-tekercset.

Mediterrán kolbászleves tortellonival

Hozzávalók: 1 fej hagyma, 15 dkg füstölt kolbász, 40 dkg készen kapható tortelloni, 1 liter zöldség alaplé, szárított oregánó, bazsalikom, 10 dkg fagyasztott spenót, kevés olaj, só, bors, 1 konzerv paradicsom, 1 kötés petrezselyemzöld.

Elkészítése: A hagymát apróra vágjuk, és kevés olajban megdinszteljük, hozzáadjuk a karikára vágott kolbászt és megpirítjuk kicsit, majd felöntjük az alaplével és a paradicsommal. Fűszerezzük sóval, borssal, a zöldfűszerekkel és összeforraljuk. Amikor forr, belerakjuk a tortellonit és a spenótot. Rövid ideig főzzük, amíg megpuhul minden benne, tálaláskor felvágott petrezselyemzölddel megszórjuk.

Nokedli tenger gyümölcseivel

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 1–1,5 dl víz, 2 tojás, só, bors, 25 dkg fagyasztott vegyes tenger gyümölcsei, 5 dkg vaj, 1 pirospaprika, 2 cikk fokhagyma, 10 dkg camembert sajt, 1,5 dl tejszín, kevés citromlé.

Elkészítése: A vajat egy serpenyőben megolvasztjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a paprikát csíkokra vágva. Kicsit megdinszteljük, majd hozzáadjuk a tenger gyümölcseit, meglocsoljuk citromlével, sózzuk és borsozzuk, megpároljuk, a végén tejszínnel dúsítjuk.  A lisztből, a vízből és a tojásból nokedlitésztát készítünk, sózzuk és borsozzuk. A hozzávalókat csomómentesen elkeverjük. A tésztát nokedliszaggató (vagy nagy lyukú szűrő) segítségével forrásban lévő vízbe szaggatjuk. Amikor a nokedlik feljöttek a víz felszínére, készen vannak, kiszedjük.  A sajtot kockára vágjuk. Ha a nokedli kész, összekavarjuk a tenger gyümölcseivel készült masszával, és tálaláskor a kockára vágott sajttal gazdagítjuk.

Fotók: György Ottilia

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Karakteres zöldségek – Amit soha nem próbálunk ki, pedig kedvenc is lehetne

Hirdetés