Nagyszájú, naiv nők uralma: tiszta karikatúra

„Tudom én, hogy ez vicc, és aki a viccet nem érti, az jó ember nem lehet... De tényleg, a feleség az csakis egy férfifojtogató boszorkány lehet?” Tényleg házisárkányok és névtelen nők, piáló férfiak lakják Székelyföldet? Gergely Orsolya szociológus elemez.

Az egyik napilapban évek óta követem és elemezgetem a karikatúrákat, melyek (székely) hétköznapokról adnak látleletet, a karikatúra sajátosságával, a szándékos túlzással, a bizonyos jellemzők kiemelésével, túlhangsúlyozásával, már-már groteszkbe hajlóan. Ám a viccen és a társadalmi szarkazmuson túl egyfajta társadalmi mentalitásról és sztereotípia-rendszerről is nagyon valós képet tudnak adni.

Mit is mondanak vagy inkább mutatnak ezek a karikatúrák? Számomra azt, hogy egy igazi (székely) feleség csakis vérbeli sárkány lehet. Tudom én, hogy ez vicc, és aki a viccet nem érti, az jó ember nem lehet… De tényleg, a feleség az csakis egy férfifojtogató boszorkány lehet?

A férfi-női kapcsolatok nagyon aszimmetrikusak a karikatúrákban, és nem igazán találunk olyan jelenetet, amikor a feleség pártját foghatnánk.

A szájuk mindig nagynak van rajzolva (ahogy a férfiak esetében az orr van eltúlozva). Uralkodnak férjük, gyermekeik, családjuk felett, tőlük mindenki fél, mivel mindenki életét megkeserítik, és ha épp nem a férfiakat kínozzák, akkor nőtársaikat blamálják. 

Túl sokat beszélnek, nagyon bizonytalanok, sem autóvezetéshez, sem a parkoláshoz nem értenek, becsapják és megcsalják a férjüket, vagy pedig túlságosan naivak és buták ahhoz, hogy rájöjjenek, hogy a férjük megcsalja. Munkáról, szakmai teljesítményről nem dicsekedhetnek, maximum nővérkék, titkárnők, pénztárosok és pedagógusok lehetnek.

A többiek CSAK nők, a nevüket illetően is. Jónak mondható, pozitív tulajdonságot, viselkedést szinte kizárólag csak az anyaság kapcsán lehet azonosítani. 

Feleségként a nő gyakorlatilag inkább egy agresszív amazonként jelenik meg, aki még az oltárhoz is erőszakkal cipeli a vőlegényét. Túl naiv, túl mohó, túl mű, túl buta, túl gonosz, túl sokat beszél és költ, túlságosan felületes, túlságosan sokat készül, túlságosan anyagias, túlságosan irritáló.

Nyilván, a legtöbb esetben a férfi karakterek sem igazán kedvelhető, szimpatikus figurák, például túl sokat isznak, túlságosan zsugoriak, részegen érkeznek haza, megcsalják a feleségüket, állandóan panaszkodnak stb. Viszont a női szereplők többsége, főleg a feleségként feltüntetett nők annyira „kegyetlenek”, kiabálnak, vitatkoznak, számonkérnek, hogy a férfi negatív jellemvonások eltörpülnek a női negatív jellemvonások mellett. Semmiképp nem lehet empatikus, együttérző a befogadó (olvasó) a karikatúrák női szereplőivel szemben.

A nőknek nincs nevük, azazhogy van: nők. Egyformák. Sárkányok. Rabszolgatartók. Libák. Nagyon ritkán meg Malvinok. 

Azt mondhatjuk, hogy ezek a karikatúrák számos előítéletet és nemi sztereotípiát hordoznak, melyek a helyi társadalomban nagyon erősen jelen vannak, emiatt van tapadási felülete az ilyen típusú „viccelődésnek”.

Noha igen sértőek a viccek „üzenetei” a női társadalomra nézve, szemlátomást ez mégsem bánt senkit, hiszen ez „csak” egy vicc. És igen, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a karikatúrákban egy vagy akár több jellemző túldimenzionált. Viszont ha a karikatúrákban kicsit több szimmetria jelenne meg, jobban közelítene a valósághoz az, amit üzenni akar. És akár az apósok is megkeseríthetnék a menyeik sorsát, ne csak az anyósok legyenek negatív szereplők, a nők is retteghetnének kicsit attól, hogy a férfiak csak a pénzük miatt szeretik őket, és többet járhatnának munkába, mert a valóságban elég nagy százalékuk a férfiakénál mindenképp nagyobb teszi ezt.

Illusztráció: Drăgan-Chirilă Diána