Tizenéves koromban egyik barátnőm vagdosta magát. Észrevettem karján a hegeket. Egy nap meg is kérdeztem tőle, mik azok, miért tette, de nem beszélt róla. Aztán soha többé nem voltam olyan bátor, hogy beszéljek vele erről.
Mai napig eszembe jut, hogy mit tehettem volna? Mit kellett volna tennem abban a helyzetben?
Főként a tinédzser lányokat érintő problémáról van szó – magyarázza Lukács Márton Réka, a Sapientia EMTE oktatója, pszichológus. „Ez egy nagyon kényelmetlen helyzet” – utal a kamaszkori esetemre. Mint mondja, ilyenkor megkérdezhetjük barátunkat, hogy mi az, ami bántja, tudunk-e valamiben segíteni, vagy mondjuk el neki, hogy ha úgy érzi, kérjen segítséget. Az ilyen típusú megnyilvánulás a fiatal részéről tulajdonképpen egy „cry for help” vagyis segélykiáltás, de nem jelent feltétlenül öngyilkossági szándékot – hangsúlyozza a szakember.
De miért?
Az autoagresszió hátterében nagyon gyakran teljesítményzavar, kirekesztettség-érzés vagy akár iskolai bullying, megaláztatás áll, ugyanakkor egy gyászreakció, párkapcsolati krízis vagy családi probléma következménye is lehet. Emellett a gyerekkori kötődési minták erősen összekapcsolhatók az önbántalmazással, hiszen
azok a gyerekek, akik nem kötődnek biztonságosan, vagy a problémamegoldó mechanizmusaik sem működnek a legtökéletesebben, hajlamosabbak az önbántalmazásra.
A kamaszkori biztonságos kötődéshez nagyon fontos, hogy a szülő elérhető legyen, és képes legyen a világos, nyitott kommunikációra, ha gyereke kérdéssel fordul hozzá. Ne bagatellizálja el a helyzetet, ne korholja a gyereket. A serdülőnek éreznie kell, hogy védelmezik a szülők, hogy segítenek rajta akkor, amikor nagyobb valószínűséggel megnyílik.
Én egy jól kihegyezett ceruzával kezdtem karcolgatni az alkaromat. Egyedül voltam a szobámban, és úgy éreztem, ha ezt csinálom, már semmi sem fáj. Általában mindig sebes az alkarom, ezért csak hosszú ujjú pólókban járok. Anyum megszidott, amikor észrevette. Hogy lehet ilyen hülyeséget csinálni – kiabálta az arcomba. Ez az én dolgom – mondtam neki. (Kató, 13 éves)Az önagressziónak több fajtája, formája létezik, bár a leggyakoribb a falcolás vagyis a csukló és alkar-vagdosás, de ide sorolható az égetés, az ütögetés, a hajtépés, gyakran még a harapás is. Ezek a direkt módjai az autoagressziónak, azonban létezik indirekt formája is. Ilyen az önsanyargatás, a túlevés, vagy éppen a nem evés, a szerhasználat: cigi-, kávé-, drog- vagy alkohol használat, amikor közvetve tesz kárt magában a fiatal.
Bárhol felbukkanhat
„A ’80–’90-es években többnyire az intézetben nevelkedő, elhanyagolt gyerekeknek volt a legfőbb megnyilvánulási formája, de most már
a „normális” családi körülmények között élő gyerekeknél is előfordul, ami nem feltétlenül a családi problémák egyik megnyilatkoztatása, hanem valamilyen belső vívódás következménye is lehet”
– magyarázza Lukács Márton Réka. Mint meséli, pár éve készült egy kutatás a fiatalok körében, ahol arra a kérdésre keresték a választ, hogy mi az elsődleges oka az önvagdosásnak. Többnyire azt felelték, hogy érzelmi felszabadulás céljából bántják magukat, vagyis számukra feszültségoldó hatása van, illetve egyfajta önbüntetésből, egy-egy elkövetett rossz tettért. Réka például a gyermekotthonban nevelkedő gyermekeknél is azt tapasztalja, hogy gyakori az autoagresszió.
„Ha megkérdezem őket, hogy mit éreznek, azt válaszolják: ürességet.
Ez egy gyakran visszatérő érzés, és azt akarják, hogy valami történjen. Valójában nem öngyilkossági kísérlet ez, hanem egyféle megkönnyebbülés, feszültségoldás.” Ritkább esetben fordul elő, hogy valaki figyelemfelkeltés céljából bántalmazza magát, bizonyításképpen, hogy ő az erősebb, vagányabb, bevállalósabb. Ilyenkor azonban nem titkolják, sőt, bátran és harsányan mutogatják hegeiket – teszi hozzá a szakember.
Igen, vagdosom magam. Egyszer a műhelyben nagyapám szikéjével is elvágtam a karom, rettenetesen vérzett, akkor a sürgősségire is bekerültem. Nagyon el voltam keseredve, épp összevesztem a barátommal, a barátnőm átvert, gondoltam, hogy kipróbálom, ez mennyire fáj. Nem akartam meghalni, csak amíg az egész történt, semmi egyébre nem gondoltam. A combomon is vannak vágások. Tudod, van, amikor csak úgy ülsz, sötét minden, s akkor elkezdem a vagdosást. Legalább történik valami. (Bella, 14 éves)Az autoagressziónak látványos jelei vannak.
A szülőnek felkiáltójel lehet, ha gyereke például elkezd hosszú ujjú blúzokat hordani, míg korábban mindig rövid ujjút viselt, vagy elkezdi takargatni a testét, kék foltok, harapások jelennek meg rajta, megváltozik a személyisége, negatívan beszél önmagáról, egyre többször és több időt tölt a fürdőszobában, hosszabb időre bezárkózik a szobájába, esetleg vérnyomokat látni a ruháin.
Ilyen esetben mindenképp ki kell deríteni, mi ennek az oka. Természetesen nem úgy, hogy rátámadunk a gyerekre – hívja fel a figyelmet a pszichológus. Mint tanácsolja, kérdezzük meg tőle, mikor, hogyan, milyen okkal történt? Ugyanakkor ha már biztos, hogy ő bántotta magát, kérdezzünk rá, mi az az érzés, bánat, ami miatt csinálta, miben tudunk neki segíteni. Ajánljuk fel a segítségünket, vagy azt is, hogy szívesen elvisszük szakemberhez, ha szeretné.
Depresszió is lehet a háttérben
Az önbántalmazás a depressziónak is lehet egyik tünete és ez esetben a depresszió nem feltétlenül a rosszkedvben nyilvánul meg, hanem akár az ilyen önsanyargató magatartásban, vagy önmegsemmisítő gondolatokban. Éppen ezért kell különösen odafigyelni, hogy az illető fiatal a hétköznapokban hogyan érzi magát, tud-e aludni, enni, mennyire zárkózik el a külvilágtól, barátoktól vagy a mindennapi élet történéseitől. Természetesen nem árt észben tartani azt is, hogy tinédzser korban, az identitáskeresés időszakában, de akár már a prepubertás korban is nagyon gyakoriak a hangulatingadozások, a szülőktől való eltávolodás és a társas kapcsolatokra való nagyobb összpontosítás.
Önmagában a serdülőkor is egy krízishelyzet, és ez egy teljesen természetes állapot.
De ha vannak olyan tényezők, amelyek ezen krízisen való hatékony átlépést akadályozzák, megjelenhetnek az autoagresszív tevékenységek vagy gondolatok. Aggodalomra az adhat okot, ha egy általános „nihil", örömtelenségi állapot áll be, egyfajta világfájdalom-érzés, ami állandósul, és rányomja bélyegét a serdülő gondolataira, viselkedésére.
Kell a segítség!
Segítséget nyújthat maga a szülő is, ha olyan kapcsolatot ápol a gyerekével, ha nyitott a kommunikációra, és meg tudja fogni a problémát ott, ahol kell – állítja a szakember. Egy ilyen helyzet azonban szülőként is nehéz lehet, hiszen olyan visszajelzéseket is hallhatunk saját magunkról, szülőségünkről, amit nehéz feldolgozni.
„Ehhez elégséges életbölcsesség szükséges, hogy egy ilyen beszélgetés után a szülő úgy tudjon hozzáállni a helyzethez, hogy nem leordítja a gyerekét, hanem valóban segít, vagy megpróbálja meggyőzni arról, hogy merjen külső segítséget kérni.
Többnyire minden iskolának van már pszichológusa, hozzájuk is lehet fordulni segítségért, ha megérett már erre a serdülő. Hiszen segítséget kérni nehéz, pláne egy ilyen helyzetben, amikor leginkább keménynek akarnak tűnni. Fontos azonban az, hogy időben felismerje a környezet az önbántalmazó magatartást, és időben el kell kezdeni dolgozni a probléma enyhítésén, megoldásán.
Leggyakoribb okok - erős érzelmi hullámok leküzdése - jobban elviselik a fizikai fájdalmat, mint a lelkit - könnyen okoz megnyugvást, feszültséglevezetést, stresszoldást az önbántalmazás - függőség – már nem tudja/akarja abbahagyni - társai hatására teszi (csoporthoz való tartozás kényszerűsége) - egyéb mentális probléma miatt (depresszió, személyiségzavar)
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Depresszió – gyermekkorban is lehetséges!
Szakemberek mondják: egyre gyakrabban találkoznak depressziós serdülővel, és a depressziós tünetek a kisebbeket sem kerülik el. A világjárvány a maga bizonytalanságával „jó” táptalajt biztosított a hangulati zavaroknak – sajnos, a gyerekeknél is.
