Sepsiszentgyörgyi műhelyében fogad Ágnes, középen hatalmas asztal, alatta textilanyagok, az asztalon varrógépek, félkész ruhadarabok. Él a terem, látszik, hogy folyamatos munka zajlik benne. Ágnes éppen a budapesti Retrockba készít ruházatot, de közben arra törekszik, hogy az archetípusokról alkotott kollekcióját is minél többen megismerjék.

„A természeti asszonnyal foglalkozom, az őserővel. Ez érdekel a legjobban. Manapság a szabadságterünk olyan kevés, hogy elvész a forrás, amelyből a testünk és a lelkünk is erőt kap. Ha pedig be vagy zárva, nem tud kibontakozni a benned rejlő erő. A mai rohanó világ, valamint a természettel való kapcsolódás fontosságában rejlő kontrasztot akartam bevinni a ruháimba” – magyarázza a tervező.
Mélyebb tartalmat keres
Az alkotásvágy mindig benne volt, és bár az anyukája varrt, ő csak később érzett erre késztetést. „Az egyetemen is nehezemre esett a varrás, de mivel az anyaggal szerettem dolgozni, két választásom volt: a festészet vagy a textil. A divattervezés kreatív műfaj, így ez lett a hivatásom. Tehetséges évfolyamtársaim és tanáraim hatására formálódott ki a stílusom. Amikor pedig láttam, hogy nagyon könnyedén megy nekem ez a vonal, mert elsőre sikerült bejutnom a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre, beláttam, hogy valóban ez az én utam.

Hatvanan voltunk két helyre. Mi ez, ha nem egy célzott útmutatás?” – teszi fel a kérdést Ágnes, és már nem is kérdés, hogy érdekli a spiritualitás. „Nem szeretem ezt a szót, mert egy csomó minden tapad hozzá. De igen, keresem a mélyebb tartalmat, sosem rövid távon gondolkodom, még akkor sem, ha anyagilag nem éri meg. Igazából az egész rólam szól.

Megértettem önmagam, s ha már megérett bennem ez a dolog, át akarom adni másoknak is. Kíváncsi vagyok a világ működésére, igen. A ruhatervezés felületes is lehet, én viszont az egyediség és egyéniség megtalálását célzom meg” – mondja határozottan Ágnes.
Ruhákba szőtt szellemiség és értékrend
Jánosi Ágnes különleges kollekcióját már a magyarországi Glamour is megmutatta, munkáival azonban ő mégsem akar több lenni, mint egy nagyon erős szellemiség, amelyet minden nő a maga ízlése szerint fogadhat be.

„Munkáim könnyen besorolhatóak lennének egy brandbe, de én semmilyen módon nem szeretnék egy márkához kapcsolódni, mert ez hordoz egy csomó negatív dolgot. Régen voltak a mesterjelek, például a céheknél, a mester így jelölte meg a munkáját, de ez nem volt egyenlő egy brand-jellel. Ebben akarok különbözni: legyen egy szellemiség, egy jel és egy értékrend, amit jelen esetben a ruháim képviselnek” – nyomatékosít a tervező.

A mögöttes tartalmat szabásmintában és színben visszaadni végtelen egyszerű Ágnes szerint, archetipikus pedig a kiegészítőktől lesz, amelyet a fejdísz, a mellény és a kontextus hordoz. A ruha attól lesz ősi és természetes, hogy az alapanyag természetes, a ruha pedig nőies, hiszen a váll, a comb, a derék és a nyak kiemelésével olyan oldalakat mutat meg, amitől a nő vonzó.

Ágnes világosan kimondja, ő nem a népi vonalat képviseli, hanem a törzsit, ugyanakkor bevezet egy titokba is: „a Hollóasszonyt én találtam ki, ilyen archetípus nem létezik. De van, aki konkrétan megnevezte az archetípusok között, ami egyrészt megtisztelő, mert ez a megnevezés tényleg csak kitaláció részemről. Alkottam egy látványos mellényt tollakkal, amelynek leírhatatlan ereje volt. Innen jöttem rá, hogy ezeknek a kiegészítőknek tényleges varázsereje van. Nem kell órákat mesélni arról, hogy miért, hiszen csak az érzésből átjön minden.”
Fotó: Fejér Bernadett, Albert Attila
Gábor Anita: „Az utazás nem oldja meg minden problémádat, de más fénybe helyezi őket”