Vidéki kislány Ribizlikirályság – birodalmi vágyaink tetőződnek

Az eredettörténet részletei homályba vesznek. Ami bizonyos, hogy néhány év alatt, kis átfedéssel szárnyast tartó gazdákból bogyósgyümölcs-termesztőkké vedlettünk. Ribizliszüret volt a szenttamási portán.

Az emlékezet odáig már nem nyúlik vissza, hogy négy bokor fekete ribizliből pontosan mikor lett az első ültetvény: egy ősszel metszettünk, dugványoztunk (repes a lélek, újból tanulok!), aztán az első néhány száz tövet elültettük. Közben nőtt a birtok, itt tíz ár, ott húsz….Tavaly már több mint fél hektáron termett a ribizli. Amikor éppen nem volt mit az ültetvényen matatni, a gazda a szakkönyveket bújta. És így szivárgott be a mindennapi konverzációba a ribizlitermesztés, olyannyira, hogy elérkezettnek láttam az időt a dokumentálódáshoz magam is. Mint a szenvedélybetegeknél: hogy a ribizliző urammal tartsam a lépést, én is ribizliztem.

Az első évi termésből szörp lett (csupán mazochistáknak ajánlott feldolgozási módszer), aztán tavaly úgy döntöttünk: legyen a székely ember valutája, ribizlipálinka!

Összeverbuválódott a kaláka, sógor-após-nagynéni-unokatestvérek, és a második napra már a szedési technika is kikristályosodni látszott. Aztán a harmadik napon elillant a lelkesedés, megsajdult a derék, a szó szoros értelmében a fenekünkön csúsztunk egyik bokortól a másikig. 

„Mekkora szemek, gerezdek!” – lelkesedett a gazda. Az ültetvényben minden rovariszonyom leküzdöttem, csíptek, másztak, kúsztak a csípős, mászós, kúszós izék. Mit nekünk hipnoterápia! Agrofitnessz, ez mindennek a kulcsa. 
Hirdetés

A szüret után, megtört lélekkel és testtel szemléltük a termést: több száz kiló feketéllő bogyó. Megvallom, nem olyan elégtétel, mint először felvenni a legújabb magassarkút, de megteszi. A karcolások, csípések, derékfájdalmak kezelése és a jól megérdemelt levezető borozás közben („Ez aztán a romantika, kedvesem! Egymás sebeit ápolni!” – mondá ahajt a gazda.) mintegy láttam, hogy újabb hajmeresztő dolog körvonalazódik a fejében. „Khm, min gondolkodsz?”– kérdem gyanakvón. „Emlékszel, a könyvben, a feldolgozási módszerekre? Hogy, aszongya, a fekete ribizlit szőröstől-bőröstől fel lehet használni? Szóval… Arra gondoltam… Hát, azt olvastam, hogy a leveleket, ha megfelelő időben szedik, vagyis szedjük le, és megszárítjuk, akkor teafüvet lehet belőlük készíteni. Sőt, illóolajat is…” Szem kidülled, áll elernyed, döbbenet, ámulat, düh. Hogy a temérdek gyümölcs leszedése után még a levelekkel is bíbelődjünk??? „Csak egy kósza gondolat volt. Haha!” – ekképp a gazda, s ezzel megmenekült a házasság, visszaállt a családi béke. Legalábbis a következő szüretig. 

Kiemelt kép: Shutterstock