Amikor pedig konkrétan ezt a lapszámot terveztük sem voltunk sokkal elébb – egy dologban viszont egyetértésben bólogattunk: hogy amink adatott, ahová születtünk, azzal kell kezdenünk valamit, abban kell megtalálnunk azt az értéket, amire igent mondunk. Mert amit magunkkal hozunk, az meghatároz.
De mit hozunk magunkkal? És ez összeköt vagy szétválaszt? Mert annyi nézőpont van, ahányan vagyunk.
Nekem elsőre a kisebbségi lét jut eszembe az örökség szóról, mert ez annyi mindent meghatároz, és predesztinál olyan hozzáállást a hovatartozáshoz, ami eleve megfelelési kényszerek sorát halmozza. Negatívumait nem tagadhatjuk, de megláthatjuk benne az egyedit, a különlegeset, a többletet is, ami erősebbé tesz.
A női és a férfi létnek is megvannak a maga örökségei, amelyeknek egy jelentős részétől megszabadulnánk. Nehéz súlyként cipeljük, észrevétlenül ruházzuk át egyik generációról a másikra, vagy egyenesen megtagadjuk. De talán nem eltörölni kell, mert azzal elvész az is, ami érték volt, vagy gyökeret jelentett.
Én inkább a tudomásul vétel mellett állok: elfogadni, ami volt, és változtatni, ahol kell. Mert a fejlődésnek ez lehet az útja.
[caption id="attachment_63629" align="aligncenter" width="339"]