Ott van a Menők Bandája, így nevezik magukat, Gergő meg a fiúk közül páran, akik csúfolkodnak, verekednek velem. Azt mondják rám, hogy béna vagyok, meg buzi. Sokszor elakasztanak a lépcsőn lefelé, s ezen röhögnek, hogy a piszkafa lábamon menni sem tudok. Mindig nekem kell bekötnöm a cipőjüket, ha kioldódik, különben megvernek.
Én vagyok Csicska Tibi. A táskámat, tolltartómat szünetben dobálják, fociznak vele az osztályban. Már a harmadik tollam tört szét így, apu meg mérges rám, hogy miért engedem.
Azt mondja apu, több pénzt nem ad tollra, védjem meg magam, üssek vissza, ne hagyjam magam, milyen nyámnyila férfi lesz belőlem! Egyszer visszalöktem egyikőjüket, pedig nem szeretek durváskodni, s pont akkor jött be a tanár, s én kaptam a büntető guggolást, s ezt is végigröhögték, mert sírtam közben. A tanár azt mondta, ne járjon a szám, mert ő látta, hogy én löktem. Aztán le kellett üljek s olvassam a leckét hangosan. Úgy féltem, nem is láttam rendesen a szavakat a könnyeimtől, s nem ment. Persze, röhögött rajtam az egész osztály, a tanár bácsi ekkor azt mondta, menjek vissza II.-ba, s tanuljak meg rendesen olvasni.
– Bukott szamár! – suttogta oda nekem Gergő.
S ez megy mindennap. Anyunak délután elsírtam, hogy nem akarok iskolába menni, mert bántanak. Azt mondta, ne legyek ilyen érzékeny, engedjem el a fülem mellett.
Csak nem tudom... Gondoltam, hogy szóljak az oszinak, de ő egyszer azt mondta, hogy minden hülyeségért ne árulkodjunk, mert ő nem tanító néni. Inkább hallgatok, még a végén azért is kapnék, ha elárulom.
Tegnap hazafelé sétálva azon gondolkodtam, amit a vallástanár néni mondott, hogy milyen jó a mennyországban. Ott béke van, szeretet, nem bánt senki senkit. Én már úgy elfáradtam, én itt már nem akarok lenni, inkább ott, a mennyországban, nyugodtan.
Ma volt bent egy néni, valami szihológus, s beszélgettünk körbeülve az osztályban. Megkérdezte, ki hogy érzi magát az osztályban, mire lenne szüksége, hogy jobban érezze magát. Én csak annyit mondtam, hogy rosszul, s hogy nem tudom. Érdekes volt, mert azt mondta, hogy bevezettek egy új törvényt vagy mit, ami szerint, ha valaki csúfolódik vagy verekedik a másikkal, akkor levonják a magaviseletét. S elmagyarázta, hogy mi az árulkodás, s mi nem. S ha bántanak, akkor jelentési kötelezettségünk van. Ez, nem tudom pontosan, mi, de meg kell mondani az oszinak, ennyit értettem, mert ez nem árulkodás, hanem jelentés, mint a rendőrségen. Erre Gergőék elcsendesedtek kicsit. Én ennek örvendtem, de még nem hiszem, hogy valakik ezt betartanák. Sokat mondanak ezek a felnőttek, s keveset tartanak be. Pedig ha bevezetnék, s én nem kéne annyit féljek Gergőéktől, talán nem fájna annyit a hasam sem.
Cikkünk a Nőileg magazin 2020. januári számában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
