Hatodikos koromban nyertem egy iskolák közti kézilabdatornán, ahol gólkirálynő lettem. Lázasan játszottam le az utolsó meccset, és amikor átadták a díjat, a tollaslabdaszettet és ezt a sportnadrágot, még sírtam is örömömben, kimerültségemben. Mikor otthon felpróbáltam, akkor is sírtam, mert olyan vékony voltam, lógott rajtam a sztreccs.
Így telt el több mint tíz nyár, és még akkor sem volt itt az én „boldog időm”. Reszelt murkot ettem hetekig, mert azt hallottam, hogy az elűzi a gilisztákat, amik, ha vannak, nem hízik a gyermek. De nem volt: se hízás, se giliszta. Cukros zsíros kenyér volt a kedvencem, húst hússal ettem, de semmi, egy deka sem... Csak 5–6 kiló kellene…
Édesanyám mondta, mit várok, két magas, vékony, gyors anyagcseréjű embernek nem lehet kicsi, gömbölyű gyermeke. Nem is akartam az lenni, csak formásabb, kerek csípőjű, feszes combú, nagymellű. Mert azt láttam, hallottam, hogy ez a nőies, fogdmeg-fehérnép. Majd, miután szülsz, mondta édesanyám.
Másodosztályú lánynak láttam magam, hiába nyertem a versmondó versenyeket, udvaroltak körbe a fiúk, én nem láttam jó nőnek magam. Mert a jó nő gömbölyű!
Nemrég találkoztam egy régi ismerőssel, akivel diákkoromban ifjúsági konferencián vettünk részt, többször buliztunk együtt. Elmondta, barátnőivel sokszor irigykedve beszéltek rólam, hogy milyen különleges kisugárzásom van, szépség, igazi Barbie-baba. Olyan zavarba jöttem, hazaérve előkotortam a régi fényképeket, és rájuk néztem, most, felnőtt nőként. Igen, magas voltam, vékony és szőke. Zöld szememben ott bujkált a móka, kacagás. Szürke, bő ingem fölött táncolva röpködtek a fürtök.
Rendesen étkezik, nincs semmilyen mániája, fekete sztreccsnadrág a kedvence, le kell imádkozni róla, hogy kimossam. Órákat öltözködik a tükör előtt, videóiban jobbra-balra dobja a haját, rebegteti szempilláit, az apjának már elborul az arca, mikor arra gondol, mi lesz öt év múlva, a sörétes puskának már a helyét keresi a teraszon. Volt, hogy megkérdezte: szerinted szép, vékony vagyok, anya?
A gömbölyűség „boldog” ideje még mindig nem köszöntött rám, a sztreccsnadrág rám feszül, de kidobtam. Anna kecsességének látványa tudatosította bennem, hogy a valódi női báj nem a kilókban, a feszülésben, hanem az örömtől röpülő fürtökben, a felszabadult mozdulatok könnyedségében és a szemek kacagástól szikrázó varázsában van.
Gyerekkora óta civil szervezetekben tevékenykedik. Önkéntesként kezdte, és ez az életforma az élete részévé vált. Ma ő az, aki forrásokat teremt, pénzt gyűjt közösségi ügyek, szervezetek számára, sőt, másokat is bevezet a fundraising világába.korábban írtuk
Szoták Mitzi-Enikő: Egy jó fundraiser kiváló történetmesélő
