Gyermeket nevelni nem egy leányálom. Irtó sok döntést kell egységnyi idő alatt meghozni, minden nagy felelősséget ró a döntéshozóra, és gyakran látni, ahogy egyedülálló szülők döntésképtelenné válnak, vagy a kétszülős családok mindenen civakodnak. A meghozott és felvállalt, netán végigvitt döntésekért minden szülő vállveregetést és egy kis pezsgőt érdemel.
Hogyan neveljek a fiúból férfit, aki jól is működik?
És úgy, hogy én nem láttam egy „kisférfit" eddig felnőni. Nem láttam a fiúkat otthoni környezetben, mondjuk tízévesen, hogy tudjam, mi foglalkoztatja őket. Mindig csak a nevelésük végeredményét tapasztaltam. És ez nem minden esetben volt éppen kedvező.
Lányokat nevelni bizonyos szempontból könnyebbnek tűnik, amennyire ez a közeli és távolabbi családban lévő lányok esetében látszik – hacsak nem vagy érzékeny a nyávogásra. A lányok pontosak, ön- és céltudatosak, este bepakolják a táskájukat, és kérés nélkül tisztálkodnak. Általában, mert náluk is vannak kirívó esetek is. Tudják, hol a ceruzájuk, a fésűjük, mikor kell suliba menni, vagy táncórára mit kell vinni. A lakásban nem ugrálnak, nem szedik szét a bútorokat, nem akarnak verekedni, és nem kergetik egymást nagy hanggal üvöltve, kivont karddal.
A fiúk nevelése – én két fiút nevelek: mintha az ördöggel kötöttem volna szerződést.
Ha kettő van egy lakásban, állandó a rivalizálás, folyamatos a pozícióharc. Az egyetlen megoldás, amit eddig találtunk, hogy vannak napok, amikor nem ugyanaz a programjuk, illetve, hogy edzésre járnak. Azt az energiát nem a lakásban verik ki egymásból. Múltkor hazajön a nagyfiam edzésről, izzadtan, kidolgozva, és fel-le szaladt a lépcsőn. Mi baja lehet? „Nem volt elég fárasztó az edzés, nézd anya, mennyi energiám maradt még!” Ezzel szemben én már koraeste félhulla vagyok. Na, ilyenek a fiúk.
Veszekedéssel jár minden mosakodás, a szobájuk el fog rohadni – kajás tányérok és üres joghurtos dobozok mindenütt. Az ágynemű, a szennyes és a tiszta ruha a földön. A füzetek is.
Amikor este olvasunk, ahogy egymás mellé kerülnek az ágyban, rögtön lemegy egy bunyó. Ezért mindig középen vagyok. Párnacsata is van, ugrálás az ablakpárkányról. Csak utána jön a betű. Öt év alatt egy új, rugós matracot szétugráltak. Csak el kell menni egy szülinapra, rögtön látszik a helyzet súlyossága: a fiúk mindent szétrombolnak, míg a lányok ülnek szépen az asztal körül és beszélgetnek.
Itt van az igazán nagy munka, hogy mi lenne, amit átadhatok a fiaimnak ahhoz, hogy olyan rendszert tudjanak magukénak, amivel elindulhatnak a saját életükben. Hozzámennék vajon egy ilyen sráchoz?
Voltaképpen a kezemben van, hogy milyen férjeik, társaik lesznek majd a kis vagány csajoknak.
Nagymértékben áll az anyákon (is) az, hogy mennyire gondos, figyelmes és megértő, igazi támasszá válhat majd férfiként egy fiúgyermek. Ez a felelősség irtó nagy, ide konkrét koncepció kell, hogy a hosszú nevelési évek alatt abba az irányba tudjam őket terelni. Persze, fontos, hogy lássanak egy jó férfi mintát, de ha nincsen ez az alap, mi a megoldás?
Igazán nagy csalódás lenne magammal szemben, ha netalán egy kis zsarnok lenne majd a fiam a kapcsolatában. Ha nem tudja tisztelni a párját, ha visszaél a hatalmával.
Benne van a pakliban, hiszen nem mindent irányíthatok, bár azért elég sokat ügyködöm azon, hogy ez ne így legyen. Eltökélt szándékom, hogy rendes férfiakat neveljek, hiszen sok helyzetben megtapasztaltam én is, hogy mennyire fontos ez. Nemcsak nekünk, nőknek fontos, hogy jó társaink legyenek, hanem ugyanannyira fontos a férfiaknak is, hogy jó partnereik lehessenek a kiválasztott hölgyeknek. Hogy kellő érzékenységgel tudjanak közeledni a többiekhez, ne daráljanak maguk alá senkit, hogy ne az egó legyen a fő mozgatórugó az életükben.
Szerintem a fiúk neveléséhez elengedhetetlen az is, hogy lássák, hogy egy nő hogyan készülődik, meg hogy az étel nem magától kerül az asztalra, a lakás nem magától lesz tiszta, és hogy én nem azért születtem, hogy kiszolgáljam őket.
Tenni kell mindenkinek azért, hogy jól legyünk a környezetünkben. Ha valami zavar egyikünket, akkor azt a többiek tiszteletben tartják.
Sokadik kör morgás után úgy tűnik, hogy valamit felfogtak ezekből, felszólításra együtt terítjük meg az asztalt, néha a koszos edény is a kagylóban végzi, a szennyes ruha hétből két nap már morgás nélkül is a tárolóba kerül, és főzni is tanulnak, sütögetni. Néha már takarítani is nekifognak, még nem maguktól, de a jó sok ismétlés végül ide vezet. Van remény. Mire egyetemre kerülnek talán gondoskodni is tudnak magukról, persze, ha nagyon muszáj lesz.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
A logisztika magasiskolája: mozaikcsalád nyaralni indul
Ismét nyár van, és a gyermekeket tenger mellé kell vinni, mert ezt az irányt lőttük be évekkel korábban. Már az sem biztos, hogy miattuk tesszük ezt, de úgy tűnik, még mindig a tengerparti nyaralás marad a stabil családi program. Csakhogy időközben változik a család is: megcsappan, majd bővül.
